Célkitűzés
A több központ bevonásával lefolytatott, véletlen besorolásos vizsgálat célja a capecitabin + oxaliplatin (XELOX) és a bólusban adott fluorouracil (FU) + folinsav (FA) kombináció összehasonlításavolt a III. stádiumú vastagbélrák adjuváns kezelésében.

Betegek és módszerek
A kuratív célú reszekción átesett betegek véletlen besorolás szerint XELOX (130 mg/m2 oxaliplatinaz 1. napon és 1000 mg/m2 capecitabin naponta kétszer az 1–14. napon háromhetente) protokoll szerinti kezelésben vagy a szokványos FU/FA bólusterápiában részesültek adjuvánskezelésként (a Mayo Clinic gyakorlata szerint 24 héten át, a Roswell Parkban pedig 32 héten át). A betegségmentes túlélést (DFS, disease-free survival) tekintettük elsődleges végpontnak.

Eredmények
Az eredeti besorolás szerinti betegcsoportot 1886 beteg alkotta, akik közül 944-en véletlen besorolás alapján XELOX, 942-en (Mayo Clinic, n = 664; Roswell Park, n = 278) pedig FU/FA adásában részesültek. Az elsődleges elemzés 57 hónapos követési ideje alatt a XELOX csoport 295 tagjánál (31,3%) jelentkezett relapszus, alakult ki új primer vastagbélrák, vagy következett be halál, szemben a FU/FA csoport 37,5%-os arányával (353 beteg) (kockázati arány [HR, hazard ratio] a DFS-re vonatkozóan 0,80; 95% CI, 0,69–0,93; p = 0,0045). A 3 éves DFS a XELOX csoportban 70,9%-nak, a FU/FA csoportban 66,5%-nak adódott. A teljes túlélésre (OS, overall survival) vonatkozó HR a XELOX és FU/FA csoport összehasonlításában 0,87 volt (95% CI, 0,72–1,05; p = 0,1486). Az 5 éves OS a XELOX esetében 77,6%, a FU/FA esetében 74,2% volt. A betegek utánkövetése még nem zárult le. Az előre eltervezett többváltozós és alcsoportelemzések a most kapott eredmények meggyőző voltát igazolták.

Következtetések
A capecitabin oxaliplatinnal történő kiegészítése javítja a DFS-t III. stádiumú vastagbélrákban.

Célkitűzés
Kuratív célú reszekciót követően a gastrooesophagealis adenocarcinoma kórjóslata kedvezőtlen. Ebben a III. fázisú vizsgálatban a perioperatív fluorouracil + cisplatin kezelés előnyös hatását tanulmányoztuk a teljes túlélésre (OS, overall survival) reszekálható gastrooesophagealis adenocarcinomában.

Betegek és módszerek
Összesen 224 olyan beteg került véletlen besorolásra, akiknek reszekálható adenocarcinomája a nyelőcső alsó részét, a gastrooesophagealis átmenetet (GEJ, gastroesophageal junction) vagy a gyomrot érintette. Az egyik csoport perioperatív kemoterápiában részesült és sebészeti beavatkozáson esett át (CS [chemotherapy and surgery] csoport; n = 113), míg a másik csoportban csak műtét történt (S [surgery] csoport; n = 111). A kemoterápia a perioperatív periódusban két vagy három ciklusban adott intravénás fluorouracil-infúzióból (800 mg/m2/nap) állt 5 egymást követő napon (1–5. nap) 28 naponta, továbbá azonos séma szerint három vagy négy posztoperatív ciklusból. Az OS-t tekintettük elsődleges végpontnak.

Eredmények
A CS csoportban jobb OS-t regisztráltunk, mint az S csoportban (5 éves arány 38% vs. 24%; a halálozásra vonatkozó kockázati arány [HR, hazard ratio]: 0,69; 95% CI, 0,50–0,95;p = 0,02), és hosszabb volt a betegségmentes túlélés is (5 éves arány: 34% vs. 19%; HR,0,65; 95% CI, 0,48–0,89; p = 0,003). A többváltozós elemzés szerint a túlélés kedvező prognosztikai tényezőjének bizonyult a perioperatív kemoterápia (p = 0,01) és a gyomortumor lokalizációja (p < 0,01). A perioperatív kemoterápia szignifikánsan megnövelte a kuratív reszekciók arányát (84% vs. 73%; p = 0,04). A CS betegek 38%-ánál jelentkezett 3. vagy 4. súlyossági fokú toxicitás (főként neuropathia), a posztoperatív morbiditás tekintetében ugyanakkor nem különbözött a két csoport.

Következtetések
A distalis nyelőcső, a GEJ vagy a gyomor reszekálható adenocarcinomája esetén a fluorouracil+ cisplatin kombinációt tartalmazó perioperatív kemoterápia szignifikánsan megnövelte a kuratív reszekciók arányát, emellett javította a betegségmentes túlélést és az OS-t.

Célkitűzés
A vizsgálat célja annak meghatározása volt, hogy lokálisan előrehaladott méhnyakrákban 3 év elteltével miként befolyásolja a progressziómentes túlélést (PFS, progression-freesurvival) a jelenlegi standardnak számító kezeléshez képest, ha a folyamatos cisplatin mellé gemcitabint is adnak, illetve adjuváns kemoterápia is történik cisplatin alkalmazásával.

Betegek és módszerek
A részvételi kritériumoknak megfelelő, korábban kemoterápiában és sugárkezelésben még nem részesült, IIB–IVA stádiumú betegségben szenvedő, > 70-es Karnofsky-pontszámmal rendelkező betegek egyik csoportja véletlen besorolás alapján hetente 40 mg/m2 cisplatint és 125 mg/m2 gemcitabint kapott 6 héten keresztül, miközben külső sugárforrásból radioterápia (XRT, external-beam radiotherapy) is történt (50,4 Gy 28 frakcióban), majd brachyterápiára (BCT) került sor 30–35 Gy dózisban, 96 órán keresztül. Ezt követően két, 21 napos ciklusban adjuváns cisplatin (50 mg/m2 az 1. napon) és gemcitabin (1000mg/m2 az 1. és 8. napon) adásában részesültek (A csoport). A B csoport tagjai esetében a kezelés cisplatin és egyidejű XRT, majd BCT alkalmazását jelentette, az A csoportéval megegyező adagokban.

Eredmények
Ötszáztizenöt beteget (A csoport, n = 259; B csoport, n = 256) választottunk be a vizsgálatba 2002 májusa és 2004 márciusa között. A 3 év elteltével regisztrált PFS az A csoportban szignifikánsan hosszabb volt, mint a B csoportban (74,4% vs. 65,0%; p = 0,029), és ugyanez mondható el az összegzett PFS-ről (log-rank p = 0,0227; kockázati arány [HR,hazard ratio], 0,68; 95% CI, 0,49–0,95), a teljes túléléstől (OS, overall survival) (log-rank p= 0,0224; HR, 0,68; 95% CI, 0,49–0,95), valamint a progresszióig eltelt időről is (log-rankp = 0,0012; HR, 0,54; 95% CI, 0,37–0,79). Az A csoportban gyakrabban fordult elő 3. vagy 4. súlyossági fokú toxicitás, mint a B csoportban (86,5% vs. 46,3%; p < 0,001), beleértve azt a két halálesetet is, mely az A csoportban következett be, és potenciálisan kapcsolatba hozható volt a kezeléssel.

Következtetések
A gemcitabin + cisplatin kombinációból álló radiokemoterápia, majd adjuváns gemcitabin/cisplatin kemoterápia alkalmazása javította a túlélést a szokványos terápiás stratégiához képest, melynek ára a toxicitás klinikailag még jól kézben tartható fokozódása volt.

Célkitűzés
Cikkünk egy több központ bevonásával lefolytatott nemzetközi, véletlen besorolásos vizsgálat hosszú távú eredményeit adja közre, melyben a neoadjuváns cisplatin, methotrexat és vinblastin (CMV) hatását tanulmányoztuk cystectomiával és/vagy radioterápiával kezelt, az izmot infiltráló húgyhólyagrákban. Kilencszázhetvenhat beteget léptettünk be a vizsgálatba1989 és 1995 között, és a követési idő mediánértéke mostanra 8,0 év.

Betegek és módszerek
A véletlen besorolásos III. fázisú vizsgálatban a betegek neoadjuváns kemoterápiát vagy három ciklusban CMV-t kaptak.

Eredmények
A CMV alkalmazása kapcsán korábban közölt potenciális túlélési előny most 5%-os szint mellett statisztikailag szignifikánsnak bizonyult. Az eredmények a halálozási kockázat statisztikailag szignifikáns 16%-os csökkenését jelzik (kockázati arány, 0,84; 95% CI, 0,72–0,99; p = 0,03, ami a 10 éves túlélés 30%-ról 36%-ra történő növekedésének felel meg) CMV adását követően.

Következtetések
Az eredmények szerint a CMV kemoterápia az invazív hólyagrák első vonalbeli kezeléseként javítja a kimenetelt. Két nagy véletlen besorolásos vizsgálat (Medical Research Council/European Organisation for Research and Treatment of Cancer and Southwest Oncology Group) statisztikailag szignifikáns és klinikailag releváns túlélési előnyt jelzett, és a definitív lokális kezeléssel kiegészített neoadjuváns kemoterápiát a mélyen infiltráló húgyhólyagrák jelenlegi legkorszerűbb kezelésének kell tekinteni, szemben az önmagában alkalmazott cystectomiával vagy besugárzással.

Kuhn először a The Structure of Scientific Revolutions (A tudományos forradalmak szerkezete) című könyvében írta le a paradigmaváltást. A fizikus és filozófus Kuhn megfigyelte,hogy az előzmény nélküli, új tudományos modellek, amelyek jobban magyarázzák a tudományos jelenségeket, természetes módon egyre több tudóst vonzanak. A paradigmatikus változás folyamata, amit ma paradigmaváltásnak nevezünk, jelentős és vitathatatlan tények felfedezésének eredménye, amelyek a korábbi modellel nem voltak magyarázhatók. Az „áttért” tudósok hamar létrehoztak egy új „normál tudományt”, és együttes tevékenységüket paradigmának nevezték, mely fogalom a tudományos érdeklődés új rendjét öleli fel, amely „a tudományos közösség által megosztott hiedelmekből, értékekből és eljárásokból áll”. Az egyik paradigma elfogadása gyakran egy másik elvetését jelentette, ami hozzájárult a tudományos felfedezés forradalmához. Meglepő módon néha a legközelebb állók ismerték fel utoljára, hogy váltás következett be.

Úgy véljük, hogy manapság a Kuhn-féle paradigmaváltás annyiban érvényes az izmot infiltráló húgyhólyagrákra, hogy az önmagában alkalmazott műtétet követő halálozási arány túlságosan nagy, és szisztémás megközelítésre van szükség. A Medical Research Council (MRC) és a European Organisationfor the Treatment and Cure of Cancer (EORTC) véletlen besorolásos vizsgálatának régóta várt végső eredményei szerint a cisplatin alapú neoadjuváns kemoterápia az önmagában alkalmazott sugárterápiához vagy cystectomiához képest javította az izominvazív húgyhólyagrákban szenvedő betegek túlélését. A 976 beteg átlagosan 8 éves követése után a kombinált szisztémás és lokális kezelés 6%-kal növelte a 10 éves teljes abszolút túlélést, ugyanakkor 16%-kal csökkentette a hólyagrák relatív halálozási kockázatát. A cystectomiával kezelt betegek esetében a neoadjuváns cisplatin + methotrexat + vinblastin (CMV) kombináció 26%-kal csökkentette a relatív halálozási kockázatot (kockázati arány [HR, hazard ratio], 0,74; p = 0,022) az önmagában alkalmazott műtéthez képest.

Célkitűzés
Arra kerestük a választ, hogy miként változik a metasztatikus emlőrákban (MBC, metastaticbreast cancer) szenvedő betegek teljes túlélése (OS, overall survival), illetve progressziómentes túlélése (PFS, progression-free survival) attól függően, milyen időtartamú az első vonalbeli kemoterápia.

Módszerek
Szakirodalmi adatbázisokat tekintettünk át olyan véletlen besorolásos, kontrollos vizsgálatok után kutatva, melyekben különböző időtartamú sémákat hasonlítottak össze az MBC első vonalbeli kezelésében. Csak olyan vizsgálatokat vontunk be az elemzésbe, melyekben zavaró tényezőktől mentesen vetették össze a további kemoterápiás ciklusok hatását. Az OS-t és a PFS-t választottuk az elemzés fő kimeneti paraméterének. A kigyűjtött vizsgálatokból közzétett adatokat standardizált metaanalízis-technikákkal dolgoztuk fel.

Eredmények
Tizenegy véletlen besorolásos vizsgálatot találtunk, melyek összesen 2269 beteget öleltek fel. Hosszabb időtartamú első vonalbeli kemoterápia esetén szignifikánsan javult az OS (kockázati arány [HR, hazard ratio], 0,91; 95% CI, 0,84–0,99; p = 0,046) és a PFS (HR, 0,64;95% CI, 0,55–0,76; p < 0,001). A véletlen besorolás óta eltelt idő, a vizsgálat felépítése, a kontrollcsoportban alkalmazott kemoterápiás ciklusok száma, illetve az egyidejű endokrinterápia szerint képezett alcsoportok között nem mutatkozott különbség az OS-re és PFS-re gyakorolt hatás tekintetében.

Következtetések
A hosszabb időtartamú kemoterápia határértékszinten meghosszabbította az OS-t, miközben a PFS szignifikánsan javult.

Mrs. Smith, egy egyébként egészséges 58 éves nő, az ön rendelőjében van, hogy áttekintsék egy gyanús tüdőgóc CT-vezérelt tűbiopsziájának ereredményeit, három évvel azt követően, hogy a beteg II. stádiumú emlőrák miatt adjuváns kemoterápiában részesült. Ön kellő empátiával elmagyarázza neki, hogy az eredmények megerősítik a metasztatikus emlőrák (MBC, metastatic breast cancer) diagnózisát, amely az elsődleges tumorhoz hasonlóan nem mutat fokozott hormon- és HER2-receptor-expressziót. Mrs. Smithnél csak azután alakult ki köhögés, hogy a komputertomográfiás (CT) vizsgálat számos kétoldali tüdőgócot mutatott ki. Ön elmagyarázza, hogy a citotoxikus kemoterápia milyen szerepet játszik a remisszió elérésében, a daganatos tünetek csökkentésében és – az ön reményei szerint – a túlélés meghosszabbításában. Elmagyarázza a tervezett kemoterápiás séma lehetséges mellékhatásainak hosszú listáját. Mrs. Smith eztán megkérdezi: „Doktor úr,mennyi ideig kell folytatnom ezt a kemoterápiát?”

A belgyógyász onkológustól és némiképpen a földrajzi régiótól függően Mrs. Smith különböző ajánlásokat kaphat. Például az egyik onkológus ezt mondhatja: „Négy-hat hónapig fogjuk önt kezelni, majd megállunk és figyelünk. Ha szükség van rá, bármikor folytathatjuk a kezelést. ”Egy másik onkológus esetleg ezen a véleményen van: „A kemoterápia időtartamát nem lehet előre meghatározni. Attól függ, hogy a daganat hogyan reagál a kezelésre, és ön hogyan tolerálja azt.” Mindkét megközelítés helyes lehet,vagy tulajdonképpen csak egyetlen jó válasz van?