A fiatal férfiak leggyakoribb szolid tumora a hererák. A kemoterápiás kezelés előrehaladott esetekben is igen jelentős javulást eredményez, a teljes gyógyulás elérheti akár a 95%-ot is. Ezt a kedvező gyógyulási arányt azonban csak a nagy tapasztalattal bíró centrumok tudják elérni, ezért világszerte az a törekvés, hogy a heredaganatos betegeket kiemelt centrumokban kezeljék. A gyógyulás legfontosabb prediktív faktora a terápiás protokoll szigorú betartása. Esetbemutatásunkban onkológiailag kezelhetetlennek tartott betegnél, szakmai revíziót követően, az aktuális protokoll betartásával értünk el gyógyulást. Esetünkkel szeretnénk rávilágítani arra, hogy a heredaganatos betegek kezelése kapcsán milyen szakmai nehézségek merülhetnek fel. Magyar Onkológia 58:225–228, 2014

Kulcsszavak: metasztatikus, heredaganat, kezelhetetlen

A közlemény célja a prosztatadaganat kombinált külső és interstitialis sugárkezelése után kialakult helyi kiújulás miatt végzett „salvage” brachyterápia esetismertetése. Hatvanegy éves betegünk 2009-ben szervre lokalizált, közepes kockázatú prosztatadaganatára nagy dózisteljesítményű sugárforrással („high dose rate”, HDR) 1×10 Gy brachyterápiát és 60 Gy összdózisú, konformális külső besugárzást kapott. 2013-ig remisszióban volt. 2014-ben az emelkedő PSA-szint miatt végzett kismedencei MRI és egésztest-acetát-PET/CT a prosztatában jobb oldalon dorsalisan helyi kiújulást igazolt, a csontscan negatív volt. A „salvage” kezelés lehetőségeiről történt átfogó felvilágosítást követően a beteg brachyterápiát választott, így kis dózisteljesítményű 125I sugárforrással („low dose rate”, LDR) transrectalis ultrahangvezérlettel „salvage” brachyterápiát végeztünk. A kezelés során transperinealisan szúrt tűkön át 21 db 125I „seed”-et ültettünk be a beteg prosztatájába. A teljes prosztatára, illetve a tumoros részre leadott dózis 100 Gy, illetve 140 Gy volt. A beteg jól tolerálta a kezelést. A CT/MRI fúzió alapján végzett ún. posztimplantációs dozimetria kielégítő eredményt adott. A „salvage” kezelés előtti 1,46 ng/ml-es PSA-érték a kezelés után 1, illetve 2 hónappal 0,42 ng/l-re, ill. 0,18 ng/ml-re csökkent. A betegnél gastrointestinalis mellékhatások nem jelentkeztek, a vizeletürítése kissé gyakoribbá vált. Prosztatatumor primer besugárzását követő egyedüli helyi kiújulás esetén válogatott betegeknél a LDR brachyterápia jó választás a „salvage” kezelésre. A multiparametrikus MRI alapvető, az acetát/kolin-PET/CT fontos kiegészítő módszer lehet a tumoros kiújulás helyének megállapításához és a „salvage” brachyterápia dózistervezéséhez. Magyar Onkológia 58:219–224, 2014

Kulcsszavak: prosztatadaganat, helyi kiújulás, „salvage”, „LDR” brachyterápia

A prosztatarák a fejlett világban a leggyakrabban előforduló daganat a férfiakban. A sugárkezelés a sebészet mellett a prosztatarák egyik kuratív kezelési módszere. Az egyre fejlődő technika és az emelkedő sugárdózisok ellenére a betegek mintegy 30%-ánál kell lokális kiújulással számolni. Az arachidonsavról és metabolitjairól régóta kimutatták, hogy jelentős szerepük van a daganatok kórélettani folyamataiban. A 12 lipoxigenáz (12-LOX) enzimről korábban már bizonyították, hogy jelentősen fokozza a prosztatarák progresszióját az apoptózis szabályozásán és a sejttúlélés elősegítésén keresztül. Kísérleteink során azt vizsgáltuk, hogy a 12-LOX gátlása milyen hatással van a prosztataráksejtek sugárérzékenységére in vitro és in vivo. Humán prosztataráksejteket 12-LOX gátló molekulákkal, sugárzással, valamint a 12 LOX-gátlók és besugárzás kombinációjával kezeltük in vitro, illetve állatkísérletes modellben. A kezelések hatását in vitro az apoptózis és a klonogén túlélés, illetve in vivo a beültetett tumorok növekedésének vizsgálatával mértük. A 12-LOX enzim szelektív gátlása és a sugárzás is növelte az apoptózist és csökkentette a sejtek klonogén túlélését in vitro. A kombinált kezelések szinergisztikusnak bizonyultak. Az állatkísérletes modellben azt találtuk, hogy mind a 12-LOX gátlása, mind a sugárkezelés csökkenti a xenograft tumorok növekedését, de a két kezelési módszer kombinációja szignifikánsan nagyobb mértékben késlelteti a daganatok növekedését, mint az egyedüli kezelések. A kísérleteink során és a korábban nyert adatok meggyőzően bizonyítják, hogy a 12-LOX enzimnek jelentős szerepe van a prosztataráksejtek progressziójában és sugárérzékenységében. Az eredmények alapján kijelenthetjük, hogy a szelektív 12-LOX-gátlók ígéretes molekulák, melyeket érdemes továbbfejleszteni, mert klinikai körülmények között is hatékony sugárérzékenyítőnek bizonyulhatnak és jelentősen javíthatják a sugárkezelés eredményeit a prosztatarákos betegekben. Magyar Onkológia 58:211-218, 2014

Kulcsszavak: prosztatarák, sugárkezelés, 12-lipoxigenáz, sugárérzékenyítés

A radikális prosztatektómia onkológiai szempontból akkor optimális, ha a prosztata és az ondóhólyagok teljes egészében, szabad (tumormentes) sebészi széllel kerülnek eltávolításra. A preoperatív diagnosztika egyik alappillére a ma már egyre inkább elterjedt, 12 szövethengert biztosító ún. extended biopszia, a minta értékelése standardizált szabályok szerint történik a patológus által. A preoperatív diagnosztika másik fontos tényezője a modern képalkotás – mely a betegség stádiumának meghatározásához nélkülözhetetlen – amely napjainkban leggyakrabban a multiparametrikus MR-vizsgálat. A radikális prosztatektómia során eltávolított preparátum patológiai feldolgozása és értékelése az International Society of Urological Pathology (ISUP) 2009-es konszenzuskonferenciáján meghatározottak szerint történik. Pozitív sebészi szél előfordulása – az egyre javuló műtéti technikák ellenére – ma sem ritka, a patológus az esetek harmadában diagnosztizálja azt. A pozitív sebészi szél fokozza a biokémiai, lokális és szisztémás progresszió kockázatát. A radikális prosztatektómiás preparátum nagyblokkokban (pseudo-whole mount) történő feldolgozása a radio-patológiai korreláció alapja, mely lehetővé teszi az MR-vizsgálatok minőségbiztosítását, valamint az így szerzett tapasztalatok a preoperatív képalkotást, mintavételt és diagnosztikát is segíthetik. Magyar Onkológia 58:204-210, 2014

Kulcsszavak: radikális prosztatektómia, pozitív sebészi szél, relapszus

A prosztatarák a férfiak egyik leggyakoribb rosszindulatú daganatos betegsége, és vezető szerepet játszik a férfiak rákhalálozásában. Az áttétes prosztatarák 85-90%-ában csontáttét igazolható. A kasztrációrezisztens prosztatarák csontáttéteinek új kezelési lehetősége a denosumab monoklonális antitest és az Ra-223 klorid (223RaCl2) izotóp alkalmazása. Közleményünk a csontáttétek kezelési lehetőségeit foglalja össze, kiemelve a denosumab és Ra-223-klorid (223RaCl2) izotóppal kapcsolatos új eredményeket, a regisztrációs fázis III vizsgálat alapján. A közlemény aktualitását a finanszírozás várható változása adja. Magyar Onkológia 58:199–203, 2014

Kulcsszavak: prosztatarák, csontáttét, célzott kezelés, radioizotóp-kezelés

Magyarországon jelenleg a metasztatikus, kasztrációrezisztens prosztatarák (mCRPC) terápiájában poszt-docetaxel alkalmazásban enzalutamid, abirateron és cabazitaxel hatóanyagok rendelhetőek. Célunk a Magyarországon 2013-ban törzskönyvezett enzalutamid klinikai hatásosságának és biztonságosságának elemzése és összehasonlítása abirateronnal és cabazitaxellel, szisztematikus irodalomkeresés és randomizált, kontrollált vizsgálatok (RCT) metaanalízissel végzett direkt és indirekt összehasonlítása módszerével. Mindhárom hatóanyag esetében 1 1 RCT került beválogatásra. A három hatóanyag minden elsődleges és másodlagos végpontban szignifikánsan hatásosabbnak bizonyult a placebónál. Az enzalutamidkezelés a betegek medián túlélését 4,8 hónappal hosszabbította meg. Az indirekt összehasonlításba csak az enzalutamidot és az abirateront vontuk be, a cabazitaxel esetében nem volt közös komparátor. A két terápia között nem találtunk szignifikáns eltérést sem az elsődleges végpontban (túlélés) (HR: 0,97, 95% KI: 0,75–1,25), sem a nemkívánatos események tekintetében. Három másodlagos végpontban az enzalutamid szignifikánsan hatásosabb az abirateronnál: prosztataspecifikus antigén (PSA) progresszióig eltelt idő (HR: 0,43, 95% KI: 0,31–0,59), radiológiai progressziótól mentes túlélés (HR: 0,6, 95% KI: 0,5–0,72) és PSA-választ adók aránya (RR: 7,48, 95% KI: 2,83–19,72). Az enzalutamid klinikailag kedvező hatású és alkalmazása biztonságos poszt-docetaxel mCRPC kezelésében. Az indirekt összehasonlítás alapján az enzalutamid- és az abirateronkezelés klinikai hatásossága és biztonságossága hasonló. Magyar Onkológia 58:189–197, 2014

Kulcsszavak: kasztrációrezisztens prosztatarák, enzalutamid, abirateron, cabazitaxel, metaanalízis

A tanulmány célja a prosztatába ültetett sugárfogó aranymarkerek alkalmazásának bevezetése a prosztatarákos betegek képvezérelt sugárkezeléséhez és a beültetés okozta mellékhatások ismertetése. 2011. 11. hó és 2013. 11. hó között 60 prosztatatumoros beteg prosztatájába 3-3 aranymarkert ültettünk be (Best Medical International, Springfield, VA, USA, 1,0 mm×3,0 mm) transrectalis UH és tűvezető sablon segítségével a gát felől szúrt tűkön át. A betegeknél helyi érzéstelenítést alkalmaztunk az implantációhoz. A beavatkozás után egy héttel a betegek kérdőívet töltöttek ki a beültetés okozta tünetekről: fájdalom, dysuria, gyakori vizelés, nocturia, rectalis vérzés, haematuria, haematospermia és láz. A betegek a beavatkozás alatt érzett fájdalmat 1–10-es skálán osztályozták. Egyesnek az igen gyenge, tízesnek az elviselhetetlen fájdalmat jelölték. A markerbeültetést követően tíz nappal végeztük el a besugárzástervezéshez a topometriai CT vizsgálatot, és azt követően egy héten belül elkezdtük a betegek kezelését intenzitásmodulált sugárterápiával (IMRT). A besugárzások előtt két irányból röntgenfelvételt készítettünk, és a markerek pozíciója alapján a betegbeállítást ellenőriztük és a pontatlanságokat korrigáltuk. Egy betegnél sem tapasztaltunk lázat vagy infekciót. A kérdőívek alapján senkinek nem volt nehézvizelése, rectalis vérzése a beültetés után. A 60 vizsgált beteg közül ötnél (8%) jelentkezett haematospermia és kilencnél (15%) haematuria, ami átlagosan 3,4 és 1,8 napig tartott, ebben a sorrendben. A fájdalom pontszámának átlagértéke a tízes skálán 4,2 (tartomány: 0–9) volt. 18 betegnek (30%) a biopszia, 10 betegnek (17%) a markerbeültetés fájt jobban, 27 beteg (45%) azonosnak értékelte a két beavatkozás okozta fájdalmat. Öt beteg, akiknél altatásban végezték a biopsziát, erre a kérdésre nem válaszolt. A beültetést követő fájdalom miatt egyik beteg sem használt fájdalomcsillapítót. A képvezérelt sugárkezeléshez történő aranymarker-beültetést a betegek helyi érzéstelenítés mellett jól tolerálták. A szövődmények mérsékeltek voltak, perioperatív fájdalom a biopsziához hasonló mértékű és gyakoriságú volt. A beültetés után enyhe analgetikum adására sem volt szükség. A módszer a klinikai gyakorlatban biztonsággal végezhető. Magyar Onkológia 58:182–187, 2014

Kulcsszavak: képvezérelt sugárterápia, aranymarker, transperinealis beültetés

Az urológiában a minimálinvazív laparoszkópos sebészet a posztoperatív morbiditás terén mutatott előnyei miatt számos hagyományos, nyitott eljárás helyébe lépett. Alkalmazása tanulást igényel, egyben technikai kihívást is jelent, így csupán a magasan képzett sebészek munkájára korlátozódik. A da Vinci sebészeti rendszer jelentős technikai előnyt kínál a laparoszkópos sebészeti eljáráshoz képest. A robotasszisztált radikális prostatectomia széles körben történő elfogadása tette lehetővé az urológusok számára más, komplexebb műtétek elvégzését, szignifikánsan csökkentve a műtéti morbiditást. Cikkünk célja a robotsebészet történetének áttekintése, valamint a rák kezelésében betöltött jelenlegi és jövőbeni szerepének ismertetése. Közleményünkben a radikális prostatectomián keresztül mutatjuk be a robotasszisztált technikát és eredményeit. Magyar Onkológia 58:173–181, 2014

Kulcsszavak: da Vinci robotsebészet, prosztatarák, radikális prostatectomia

Az áttétes világossejtes veserák terápiájának bázisgyógyszere a sunitinib. Elemzésünk célja a sunitinib hatékonyságának retrospektív értékelése volt a napi betegellátás körülményei között, a leggyakoribb mellékhatások és klinikai jellemzők függvényében. Kilencvennégy, áttétes világossejtes veserákos, sunitinibkezelésben részesülő beteg adatait értékeltük retrospektív módon a hatékonyság és a toxicitás szempontjából. Vizsgáltuk a progressziómentes túlélést (PFS) és teljes túlélést (OS) potenciálisan befolyásoló tényezőket (kor, nephrectomia, valamint a nem vaszkuláris endothelialis növekedési faktor receptorhoz (VEGFR) kapcsolt, „off-target” mellékhatások). Komplett remisszió 8 (8,5%), részleges remisszió 30 (31,9%), így objektív tumorválasz 38 (40,4%), stabil betegség 50 (53,1%) esetben alakult ki. A medián PFS 18,3 hónap (95% CI 14,45–22,14), a medián OS 27,9 hónap (95% CI 20,95–34,85) volt. Kedvezőbb volt a PFS és OS hypothyreosis (pPFS=0,005, pOS=0,043), kéz-láb szindróma (pPFS=0,006, pOS=0,008), grade ≥2 neutropenia (pPFS=0,003, pOS=0,008) és thrombocytopenia (pPFS=0,01, pOS=0,011) kialakulása esetén. A kedvező túlélési eredményekhez fontos a menedzselhető mellékhatások effektív ellátása (melyek jelentős része potenciálisan prediktív jelleggel bírhat), valamint a dózisintenzitás tartása, mely által a napi rutinellátás és a klinikai vizsgálatok alkalmával elért hatékonysági és biztonságossági eredmények összemérhetőek. Magyar Onkológia 58:167-172, 2014

Kulcsszavak: áttétes veserák, sunitinib, mellékhatás, potenciális biomarker, prediktív marker

A szerzők a hazai irodalomban elsőként ismertetik Stauffer-szindrómában szenvedő beteg sikeres sunitinibkezelését. Stauffer szindróma alatt azt a paraneopláziás jelenséget értjük, mely során vesedaganatos betegeknél emelkedett a szérum alkalikusfoszfatáz- és transzaminázértéke anélkül, hogy a májban metasztázist lehetne kimutatni. Esetünkben a többszörösen recidiváló hashártya-metasztázis miatt sunitinibkezelésben részesülő betegnél a kezeléssel összefüggő hypertonia, grade 2-es kéz-láb szindróma (hand-foot syndrome, HFS), hypothyreosis alakult ki. Mindhárom mellékhatás biomarkere a sunitinibkezelésre jól reagáló betegcsoportnak. A magas GGT- és ALP-szint hátterében egyéb kórképeket sikerült kizárni, a jelenséget Stauffer-szindrómának tartjuk. Esetünkben azt tapasztaltuk, hogy az ismert biomarkerek mellett a szérum-GGT-, -ALP-szint változása jól korrelált a metasztatikus vesesejtes carcinoma regressziójával. Magyar Onkológia 58:162–165, 2014

Kulcsszavak: Stauffer-szindróma, sunitinib, komplett remisszió