6
Szimpózium
A
z
Orvostovábbképző Szemle
e havi számának malignus
hematológiai betegségek-
kel foglalkozó mindhárom közlemé-
nye a limfómák egy-egy csoportjá-
nak kezelési lehetőségeit tekinti át.
A kifejezett malignitású nagy B-sejtes
limfómák azért kiemelkedően fon-
tosak, mert az immunterápia hozzá-
adása a kemoterápiához a diffúz nagy
B-sejtes limfómákban a várható 5 éves
túlélést több mint 30%-kal növelte
meg, ami a modern onkohematológia
egyik legnagyobb vívmánya. A má-
sik írás a relabáló/refrakter myeloma
multiplexes betegek kezelésével fog-
lalkozik, és jól látható, hogy az új
szerek (proteaszómagátlók, illetve
imidek) használata ellenére milyen
nehézségekkel jár e betegek kezelé-
se. A harmadik közlemény témáját
adó perifériás T-sejtes limfómák vi-
szonylag ritkák, egyes fajtáik kezelé-
sében az eddigi legnagyobb előrelépés
egy CD30 elleni monoklonális anti-
test és egy mikrotubulus-méreg kon-
jugálásával nyert szer, a brentuximab
vedotin, amely ezekben a korábban
csak autológ őssejt-transzplantációval
kezelhető esetekben jelentős előrelé-
pés lehet.
A három közleményhez írt kom-
mentárok jól, sőt kitűnően tükrö-
zik az adott betegségben szenvedők
kezelésének hazai helyzetét és ne-
hézségeit. Ahhoz, hogy a betegsé-
gek kezelésének hazai helyzetére job-
ban rálássunk, utalnunk kell egyrészt
arra a csodálatos fejlődésre, ami az
onkohematológiában zajlik, de arra az
ellátási/létszámbeli nehézségre is, ami
a növekvő számú hematológiai beteg
ellátása során a hazai hematológusok
helyzetét jellemzi. A hematológusok
kormegoszlása kedvezőtlen, az elmúlt
10
év alatt évente átlagosan mindös�-
sze öt hematológus tett szakvizsgát
(
beleértve a gyermekhematológusokat
is, hiszen 2012 előtt nem volt külön
gyermek-onkohematológiai szakvizs-
ga), és a kommentárnak nem témája
a természetes elöregedés mellett an-
nak utánaszámolni, hogy hány hema-
tológusunk dolgozik Angliában évek
óta… Sajnos van több olyan megye,
illetve a fővárosban és vidéken is sok
nagy kórház, ahol főmunkaidőben
nem dolgozik hematológus, és az ellá-
tást másik megye vagy város hemato-
lógiai centrumának orvosai heti egy-
szeri ambuláns rendelés formájában
próbálják megoldani. Nem elfogadha-
tó az sem, ha egy megye hematológiai
centrumában sok éve egyetlen hema-
tológus szakorvos dolgozik. A hema-
tológia hiányszakma lett, és ezt a tényt
fontos lenne hivatalosan is elfogad-
tatnunk (a kérés hivatalos jelzése már
megtörtént).
A betegek szempontjából ennél is na-
gyobb jelentősége már csak a jó, biztos
diagnózisnak van, ez pedig a hemato-
lógus morfológiai ismeretein (perifé-
riás kenet és csontvelőkenet vizsgála-
ta) túl mindenképpen a patológuson
(
csontvelő-biopszia, csontvelőkenet,
nyirokcsomó-biopszia, citogeneti-
ka és a molekuláris adatok szintézise
a klinikussal együttműködve) múlik.
Ez a munka hematopatológiai centru-
mokban valósul meg, hazánkban 5-6
ilyen centrum működik. A nodális és
extranodális limfómák diagnózisá-
hoz szükséges szövettani mintát te-
hát optimális esetben olyan intézet-
ben nyerik, ahonnan az közvetlenül
hematopatológiai centrumba jut. El-
lenkező esetben értékes napok, sőt sok
esetben hetek telnek el azzal, hogy az
elsődleges patológiai vizsgálóhelyen
felismerik: limfómával állnak szem-
ben, majd vagy saját indíttatásból,
vagy sokszor már a klinikusi meg-
keresést követően továbbítják a fo-
kozatosan csökkenő méretű blokkot
a hematopatológiai centrumba, ami
további időt és pénzt kíván. Nemzet-
közi hírű és jártasságú patológusaink-
tól minden segítséget meg is kapunk.
A patológiai diagnosztika integráns
része a molekuláris diagnosztika, és itt
már utalnunk kell egy olyan nehéz-
ségre, amely finanszírozási jellegű (de
úgy gondolom, viszonylag könnyeb-
Onkohematológiai gondok és gondolatok
–
bevezető a„Limfómák” szimpóziumhoz
Dr. Demeter Judit
Az MTA doktora. Egyetemi tanár, Semmelweis
Egyetem, I. sz. Belgyógyászati Klinika, Budapest
