Napjaink gasztroenterológiai gyakorlatában egyre többször találkozunk antithromboticus terápiában részesülő betegekkel. Az endoszkópos beavatkozásokat megelőzően ebben a betegcsoportban az antithromboticus terápia optimalizálása válhat szükségessé. A megfelelő terápiamódosításhoz alapvetően az endoszkópos beavatkozás okozta vérzéses és az alapbetegség okozta thromboticus rizikót kell figyelembe vennünk. Jelen közlemény a rutin gasztroenterológiai gyakorlatban leginkább előforduló esetekhez hivatott részletes szakmai segítséget nyújtani.
Az antitrombotikus (thrombocytaaggregáció-gátló – TAG és antikoaguláns) szerek alkalmazása nélkülözhetetlen a szív- és érrendszeri (kardiovaszkuláris – CV) betegségek kezelésében. Az antitrombotikus szerek alkalmazása azonban növeli a tápcsatornai vérzések kockázatát. A megelőzés során a CV és a gasztrointesztinális (GI) kockázati tényezőket egyaránt figyelembe kell venni és hatékony gyomornyálkahártya-védelmet (gasztroprotekciót) kell alkalmazni. A gasztroprotekció alapja a hatékony savszekréció-gátlás. A protonpumpagátló (PPI) szerek biztosítják a leghatékonyabb gasztroprotekciót. Az antitrombotikus kezelés során az esetek egy részében nem történik hatékony gasztroprotekció, amely a PPI elégtelen alkalmazásával magyarázható. A hatékony gasztroprotekciót illetően jelenleg nem áll rendelkezésre naprakész magyar útmutató vagy ajánlás. A közlemény a legújabb evidenciák tükrében, elismert hazai kardiológus és gasztroenterológus szakértők multidiszciplináris konszenzusa alapján összefoglalja az antitrombotikus kezelés során alkalmazandó gasztroprotekció legfontosabb gyakorlati szempontjait.
Jelen közlemény másodközlés, eredeti megjelenése: Cardiologia Hungarica 2023;53:(2)150–159. DOI: 10.26430/CHUNGARICA.2023.53.2.150
A klinikusok egyik legnehezebb feladata a vizsgálatokból származó bizonyítékok alkalmazása a rendelésen megjelenő betegekre. Ezt a problémát jelzi az Európai Kardiológiai Társaság (ESC) kongresszusának legnagyobb érdeklődéssel kísért előadása, melynek során a FRAIL-AF vizsgálat meglepő és váratlan eredményeit ismertették. Azt, hogy a K-vitamin-antagonisták (VKA) szedése mellett jól funkcionáló, idős pitvarfibrilláló betegeket át kell-e állítani közvetlen hatású orális antikoagulánsokra (DOAC).
Mára a direkt orális antikoagulánsok (DOAC) jelentik pitvarfibrilláció vagy vénás thromboemboliák esetén az elsőként választandó véralvadásgátló terápiát. Hasonló vagy jobb hatékonysági/biztonságossági profillal rendelkeznek a K-vitamin-antagonistákhoz képest, bár a vérzési kockázat tekintetében vannak eltérések a különböző hatóanyagok között. Ballestri és munkatársai egy kritikus, narratív, összefoglaló tanulmányban vizsgálták a rendelkezésre álló tudományos eredmények alapján a különböző DOAC-okhoz köthető vérzési kockázatot, valamint azok ellátásának és a véralvadásgátló kezelés újraindításának kérdésköreit. Jelen referátum az optimális, egyéni tulajdonságokat és vérzési rizikót figyelembe vevő DOAC kiválasztásra vonatkozó ajánlásokat emeli ki a hivatkozott közleményből.
Jelenleg viszonylag kevés adat áll a klinikus rendelkezésére, amikor választani kíván a direkt orális alvadásgátlók között pitvarfibrillációval élő betegének stroke-prevenciója céljából. Jelen vizsgálat ehhez a döntéshez kíván újabb információkkal szolgálni hosszabb távú utánkövetés alapján. Az adatok összegzése során olyan különbségek mutatkoztak a rivaroxaban javára, melyek a korábbi, rövidebb utánkövetést alkalmazó vizsgálatokban nem mutatkoztak meg. A halálozásban és az ischaemiás stroke előfordulásában megfigyelt különbségek életkorfüggőnek bizonyultak.
Atartós antikoaguláns terápiában részesülő betegek esetében az elektív invazív beavatkozásra, műtétre való felkészülés része az antikoaguláns kezelés gondos perioperatív megtervezése. A direkt orális antikoagulánsok (DOAC) megjelenése változást hozott a perioperatív menedzsmentben is, hiszen a kumarinokétól eltérő farmakokinetikai tulajdonságok miatt a DOAC-kezelt betegek elektív beavatkozásai során a jól ismert, megszokott, hagyományos LMWH-bridging nemcsak felesleges, de kifejezetten kerülendő eljárás.
Ismételten igazolták, hogy 85 évesnél idősebbeknek pitvarfibrilláció és stroke után a thromboemboliás események megelőzésében a direkt orális antikoagulánsok előnyösebbek.
Kiterjedt, nagy esetszámú vizsgálatokban sem a colchicin, sem az aszpirin, sem az új típusú orális antikoagulánsok nem csökkentették a betegek halálozását.
Ha végigkísérjük az alvadásgátló gyógyszerek „életpályáját” a felfedezésüktől napjaink mindennapi gyakorlatáig, mindenképpen észre kell vennünk, hogy az indikációk fejlődése és új indikációkra történő törzskönyvezésük bizonyos szabályokat követ.
Az antikoaguláns kezelés az elmúlt évtizedben óriási fejlődésen ment keresztül, köszönhetően a direkt orális antikoagulánsok megjelenésének. Az alvadásgátló kezelés a medicina talán minden szegletét érinti, ennek megfelelően a korábbi K-vitamin-antagonista és heparinszármazékokra épült terápiákat újra kell gondolni. Ez azonban óriási és hosszadalmas munka napjaink evidenciára épülő medicinája mellett.
Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.
Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.
Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.
Számtalanszor előkerült már a krónikus melléküreggyulladás kezelésének kérdése, és mindig az volt a végső konklúzió, hogy krónikus betegség esetén antibiotikumnak csak felülfertőződés esetén, alkalmilag van jelentősége.