Napjaink gasztroenterológiai gyakorlatában egyre többször találkozunk antithromboticus terápiában részesülő betegekkel. Az endoszkópos be­avatkozásokat megelőzően ebben a betegcsoportban az antithromboticus terápia optimalizálása válhat szükségessé. A megfelelő terápiamódosí­táshoz alapvetően az endoszkópos beavatkozás okozta vérzéses és az alapbetegség okozta thromboticus rizikót kell figyelembe vennünk. Jelen közlemény a rutin gasztroenterológiai gyakorlatban leginkább előforduló esetekhez hivatott részletes szakmai segítséget nyújtani.

Esettanulmányunkban a hirtelen szívhalál mint a sarcomatoid carcinoma egyik első tünetének szokatlan megjelenéséről számolunk be. Tanulmá­nyunk célja, hogy rávilágítson az ilyen és ehhez hasonló összetett esetek diagnosztikai kihívásaira, hangsúlyozva a korai felismerés és a multidisz­ciplináris ellátás fontosságát. Az eset figyelemfelkeltő lehet abból a szem­pontból is, hogy a klinikusok a tumoros etiológiát a hirtelen szívhalál egyéb módon nem magyarázható kiváltó okának tekintsék. Végezetül szeretnénk hangsúlyozni a boncolás fontosságát, mely a betegségek jobb megisme­réséhez vezethet.

A klinikusok egyik legnehezebb feladata a vizsgálatokból származó bizo­nyítékok alkalmazása a rendelésen megjelenő betegekre. Ezt a problémát jelzi az Európai Kardiológiai Társaság (ESC) kongresszusának legnagyobb érdeklődéssel kísért előadása, melynek során a FRAIL-AF vizsgálat meglepő és váratlan eredményeit ismertették. Azt, hogy a K-vitamin-antagonisták (VKA) szedése mellett jól funkcionáló, idős pitvarfibrilláló betegeket át kell-e állítani közvetlen hatású orális antikoagulánsokra (DOAC).

Atartós antikoaguláns terápiában ré­szesülő betegek esetében az elektív invazív beavatkozásra, műtétre való felké­szülés része az antikoaguláns kezelés gon­dos perioperatív megtervezése. A direkt orális antikoagulánsok (DOAC) megjele­nése változást hozott a perioperatív me­nedzsmentben is, hiszen a kumarinokétól eltérő farmakokinetikai tulajdonságok miatt a DOAC-kezelt betegek elektív be­avatkozásai során a jól ismert, megszokott, hagyományos LMWH-bridging nemcsak felesleges, de kifejezetten kerülendő el­járás. 

Ha végigkísérjük az alvadásgátló gyógyszerek „életpályáját” a felfedezésük­től napjaink mindennapi gyakorlatáig, mindenképpen észre kell vennünk, hogy az indikációk fejlődése és új indikációkra történő törzskönyvezésük bizonyos szabályokat követ.

Az antikoaguláns kezelés az elmúlt évtizedben óriási fejlődésen ment ke­resztül, köszönhetően a direkt orális antikoagulánsok megjelenésének. Az alvadásgátló kezelés a medicina talán minden szegletét érinti, ennek meg­felelően a korábbi K-vitamin-antagonista és heparinszármazékokra épült terápiákat újra kell gondolni. Ez azonban óriási és hosszadalmas munka napjaink evidenciára épülő medicinája mellett.

Az amerikai Mayo Klinika és a Medscape közös video-sorozatában Dr. Christopher V. DeSimone (kardiológus, a CV marketing orvosigazgatója) és a speciális téma szakértője, Prof. Dr. Sorin Pislaru (konzultáns orvosprofesszor, szintén Mayo Clinic, Rochester, Minnesota) beszélgetett a bioprosztetikus implantált szívbillentyű trombózisáról BVPT.

Az idős, pitvarfibrilláló betegek antikoagulálása a vérzéses szövődmé­nyek veszélye miatt nem kielégítő mértékű. A SAFIR nagy obszervációs prospektív tanulmány elsőként hasonlította össze idős, nonvalvuláris pitvarfibrillációban szenvedő betegek körében a való élet körülményei között a rivaroxaban- és a K-vitamin-antagonista terápiát. A major vérzé­sek és az intracranialis vérzések biztonságossági végpontjai tekintetében a rivaroxabanterápia jobbnak bizonyult a VKA-kezelésnél, a stroke-preven­ció szempontjából pedig a kétfajta kezelés egyenértékű volt.

Egy kórházi betegcsoport retrospektív analízise szerint a kis dózisban adott antikoaguláns aszpirin csökkentheti az intenzív ellátás-, illetve a gépi lélegeztetés szükségességét, valamint a halálozást.

Egyre több adat szól amellett, hogy COVID fertőzés esetén mielőbb meg kell kezdeni a profilaktikus antikoagulációt.