A kettős érzékszervi károsodás (látás- és halláscsökkenés) 65 évesnél idő­sebb embereknél fokozott halálozási kockázattal társulhat.

A népesség átlagéletkorának emelkedésével egyre több embert érint az időskori halláscsökkenés. A hallósejtek károsodása exogén és endogén okokra vezethető vissza. A beszédértés a tisztahang-küszöbnél is rosszabb („hallom, de nem értem”). A halláscsökkenés elszigetelődéshez és depres­szióhoz vezethet. Fontos a megelőzés és az egyre korszerűbb eszközökkel segíthető hallásrehabilitáció az életminőség megőrzésére.

A primer otalgia leggyakoribb oka a középfül vagy a külső fül gyulladá­sa. A fül-orr-gégészeti szakvizsgálat primer otalgia eseteiben általában jelez valamilyen eltérést. A szekunder otalgia etiológiájának tisztázása nem mindig könnyű, mivel a fül beidegzése összetett; a leggyakoribb ok a temporomandibuláris ízületi szindróma és a fogászati fertőzés. Primer otalgia inkább gyermekeknél, szekunder otalgia nagyobb eséllyel felnőt­teknél fordul elő. Ha a diagnózis nem egyértelmű, észszerű opció lehet a tüneti kezelés megkísérlése, képalkotó vizsgálatok elrendelése vagy kon­zílium összehívása. Egyes súlyos kórállapotokban (pl. temporális arteritisz, rosszindulatú daganatok) a fülfájás lehet az egyetlen tünet.

A diabetes mellitus és a szenzorineurális halláskárosodás együttesen is előfordulhatnak. A kor előrehaladtával mindkét népbetegség gyakoribbá válik. A diabéteszben létrejövő vaszkuláris és idegi károsodások elvben halláscsökkenést is okozhatnak, de ezt jól tervezett, statisztikailag meg­bízható vizsgálatok még nem támasztják alá. Cikkünk célja, hogy felhívjuk a figyelmet a két betegség lehetséges kapcsolatára és összefoglaljuk a té­mával kapcsolatos válogatott irodalomat.

A nem cisztás fibrózis talaján kialakult bronchiektáziák heterogén betegségcsoportját a hörgők és hörgőcskék folyamatos tágulása, a krónikus infekció, gyulladás, váladékfelhalmozódás és hörgőszerkezet-pusztulás ördögi köre jellemzi. A terápiás célok egy része független az etiológiától: a patomechanizmusnak az alapbetegségtől független közös elemeiből következik.

A családorvosi praxisban gyakorta panaszolt tünet a külső akusztikus stimulus nélküli zajészlelés, azaz fülzúgás. A sokszor idiopátiás tünet legfőbb feltárt oka a szenzorineurális halláscsökkenés. Fülészeti, vaszkuláris, neopláziás, neurológi­ai, farmakológiai, fogászati és pszichés tényezők is állhatnak a háttérben. A ki­vizsgálás során kizárandók a súlyosabb betegségek, így a Ménière-szindróma, a vesztibuláris schwannoma. Csaknem minden esetben timpanometriával kiegé­szített audiometriás vizsgálatot kell végezni. Neurológiai képalkotó vizsgálatra vagy a vesztibuláris működés elektronisztagmográfiás vizsgálatára is szükség lehet. A tá­mogató betegtanácsadást már a kezdő kivizsgálás alkalmával meg kell kezdeni.

A halláscsökkenés az 50 évesnél idősebbek legalább 25%-át és a 80 év fe­lettieknek több mint a felét érinti. A szűréssel a serdülők és a fiatal felnőttek nyerhetnek a legtöbbet. A szűrés történhet kikérdezéssel, egyszerű rendelői vizsgálattal vagy audiometriával. A családorvosi gyakorlatban végzett audiometria eredményét képzett egészségügyi dolgozó könnyen értelmez­heti. 

Az Orvostovábbképző Szemle legújabb számának fülészeti-audiológiai szimpóziuma a heveny hallójárat-gyulladással, va lamint az audiometriával és a leletek értelmezésével foglalkozik. Mind két témakör sokakat érint, és mind a közlemények, mind a kommentárok a gyakorlat számára hasznos tudniva lókat tartalmaznak. 

A tuberkulózis ma is az egyik legfontosabb fertőző betegség világszerte és növekszik a gyógyszerrezisztens tuberkulózisok száma is. A multirezisztens M. tuberculosis okozta fertőzések a ma rendelkezésre álló gyógyszerekkel nehezen és drágán kezelhetők. Az interferon-g-tesztek specifikusabbá tették a látens M. tuberculosis fertőzés diagnózisát, de nem segítik az aktív tuberkulózis igazolását.

A halláscsökkenés a 61−70 éves korosztály harmadát, a 85 év felettiek több mint 80%-át érinti. Felismerésére 50–60 éves kor felett szűrővizsgálatokat kell végezni. A rendelői szűrőmódszerek közé tartozik a suttogáspróba és az audioszkópia. A kórelőzmény felvétele fényt deríthet pl. zajártalomra, ototoxikus gyógyszerek használatára. A hallójárat és a dobhártya vizsgálata azonosíthatja a vezetéses halláscsökkenés okát. A diagnózist audiometriás vizsgálattal meg kell erősíteni. A hirtelen fellépő szenzorineurális halláscsökkenés hátterét sürgősen ki kell vizsgálni. Az időskori halláscsökkenés javítását az akadályozhatja, hogy az érintettben nem tudatosul fogyatékossága, azt az öregedés természetes és elkerülhetetlen velejárójának hiszi, illetve nem használja a hallásjavító eszközt, mert azt megbélyegzőnek, drágának vagy kényelmetlennek tartja.