A fenntartó mirikizumab jól tolerálható és akár 2 éven át is tartós választ biztosít a kezelésre kezdetben reagáló colitis ulcerosában szenvedő betegeknél.

Az első életévekben a bél mikrobiótája különösen érzékeny a környezeti hatásokra, melynek hosszútávon számtalan kórkép kialakulásában lehet szerepe.

Hazánkban a bejelentett zoonózisok száma enyhén csökkenő trendet mu­tat, ennek ellenére jelentős gazdasági, társadalmi és közegészségügyi ter­het jelentenek. Az újonnan felbukkanó fertőzések többsége is zoonotikus eredetű (pl. COVID-19, majomhimlő).

Különböző okok és patológiai folyamatok vezethetnek vastagbélnyálkahár­tya-gyulladáshoz, a colitisek kialakulásához. A klinikai tünetek (székelési zavarok, gyakran hasmenés, véres széklet, alhasi görcsös jellegű fájdal­mak, tenesmus) egyértelműen a vastagbélre terelik a gyanút, ugyanak­kor a kolonoszkópos lelet a perdöntő, ahol a makroszkópos kép mellett a szövettani vizsgálat, valamint a bakteriológiai és székletvírus-vizsgálatok segítenek a diagnózis megfogalmazásában.

Egyes COVID-19 elleni vakcinák kapcsán beszédtéma lett az adenovírusok vektorként való – a sejtbe genetikai információt juttató – használata. Ez a technológia azonban nem új, évtizedek óta használják kiterjedten, többek között idegrendszeri folyamatok, lehetséges terápiák kutatására is.

Az eozinofil gastroenteritis (EGE) viszonylag ritka betegség, amelyet a gyomor-bél traktus eltérő mélységű eozinofil infiltrációja, ennek követ­keztében létrejövő krónikus gyulladás és heterogén gasztrointesztinális tünetegyüttes jellemez. A diagnózis a panaszok, a laboratóriumi leletek, a képalkotók és a szövettan eredménye alapján állítható fel. 

A protonpumpagátló (PPI) szerek a sav­szekréció-gátlás és a gyomornyálkahártya-védelem (gastroprotectio) „aranystandard­ját” képezik, napjainkban világszerte, így Magyaror­szágon is az egyik leggyakrabban felírt gyógyszercsoport. Az in­dokolatlanul hosszú ideig alkalmazott PPI-kezelés során, különösen időskorban a társbetegségekkel és a gyógyszer-inter­akciók nagyobb kockázatával is számolni kell. A korábban felmerült legtöbb mellékhatás esetében az összefüggések bi­zonytalanok, mivel a rendelkezésre álló adatok rendszerint retrospektív, obszervá­ciós, epidemiológiai vagy kis esetszámú, kontrollcsoport nélküli tanulmányokból származnak.

A cikk hangsúlyozza a major opioid terápia indikációjának feltételeit kró­nikus fájdalom betegségekben. Kiemeli, hogy a mellékhatások megelőzé­sének legfontosabb momentuma a korrekt indikáció és a jól felépített, jól kontrollált terápia. Röviden említi az opioidreceptorokat és az opioidok hatásait, majd részletesen taglalja a tartósan alkalmazott major opioid terápia korai és késői mellékhatásait.

Ahhoz képest, hogy elfogadjuk a mikrobiom szerteágazó befolyását az életünk legalapvetőbb területeire, meglepően könnyelműen nyúlunk az e folyamatok befolyásolását célzó terápiákhoz. 

A háziorvosnak képesnek kell lennie arra, hogy elkülönítse a várandósság alatt gyakran előforduló kórállapotokat, felismerje a szülészeti és a sürgős nem szülészeti problémákra utaló jeleket. A nem szülészeti betegségek jelentős része az alapellátás körében is kivizsgálható és kezelhető. A lépcső­zetes megközelítés – melynek során rutinszerűen keressük az összes okra visszavezethető figyelmeztető jeleket és panaszokat, miközben számításba vesszük a becsült terhességi kort is – jó minőségű ellátást, valamint közös döntéshozatalt tesz lehetővé a családorvos és a várandós között.