Egy új eljárás képes megakadályozni a tumorsejtek limfocita-elhárító tevékenységét, és reaktiválni az immunrendszer “kommandósait”.

Az atezolizumab (Tecentriq) már nem engedélyezett az Egyesült Államokban bizonyos húgyhólyag- vagy húgyúti rákos betegeknél.

Az 1. fázisú klinikai vizsgálat új adatai szerint egy új, plazmid DNS-alapú vakcina, fokozott immunválaszt idézett elő előrehaladott stádiumú ERBB2-pozitív emlőrákban szenvedőknél.

A standard kemoterápiához képest sokkal kedvezőbb teljes túlélést (OS) mutatott a durvalumab-tremelimumab kombináció nem-kissejtes tüdőrák kezelésében.

Manapság egyre több ismeretre teszünk szert a rosszindulatú daganatok ge­netikai hátterét, sajátosságait illetően. Az utóbbi néhány évtizedben beveze­tésre került célzott szekvenálási módszerek bizonyos tumortípusok esetében bőséges információt szolgáltattak a daganat kialakulásához vezető genetikai eltérésekről, illetve azokról a genetikai faktorokról, melyek meghatározzák a daganat viselkedését és progresszióját. Az újgenerációs szekvenálás alkalmas lehet a genomikai célpontok azonosításában, ennélfogva előrehaladott szolid tumorok esetében potenciálisan szerepet játszhat a terápia megtervezésében.

A neuroendokrin húgyhólyagrák ritka daganat, és ezen belül a kedvező prognózisú, jól differenciált tumor és paraganglióma, valamint a kedvezőtlen kórlefolyású, kis- és nagysejtes daganat megkülönböztetése lényeges. A daganatellenes kezelés módszerei közül a műtét az első csoportban önmagában elegendő lehet, a másodikban csak a multimodális kezelés részeként jön szóba. A sugárkezelés elsősorban a kis- és nagysejtes tumorokban játszik szerepet, s ezekben a citosztatikumok (elsősorban platinaszármazékok) adása is elengedhetetlen. A szomatosztatinanalógok, immunellenőrző pontokra ható szerek speciális esetekben hasznosak lehetnek, s a tumoragnosztikus terápia lehetőségei is szóba jöhetnek. A palliációnak már a kezelés korai szakaszában is az ellátás részének kell lennie, de az aktív terápia lehetőségeinek kimerülése után is biztosítani szükséges.

A mai irányelvek szerint a szervre lokalizált, izominvazív húgyhólyagdaganat aranystandard kezelési módszere a radikális cisztektómia. Számos esetben azonban a műtét nem végezhető el a betegek állapota miatt, vagy mert a beteg nem egyezik bele a radikális hólyageltávolításba. Ilyen esetekben, illetve egyes válogatott, műtétre alkalmas betegeknél is, a radikális cisztektómia alternatívája lehet az úgynevezett trimodális, szervmegtartó kezelés, amely hasonló túlélést, lokális tumorkontrollt biztosít a betegnek úgy, hogy 80%-ban a húgyhólyag megmarad. Egyes esetekben sajnos a szövődmények vagy a hólyagban kialakult izominvazív tumoros kiújulás miatt a húgyhólyagot végül mégsem lehet megtartani. Ekkor a mentő („salvage”) cisztektómia még megmentheti a beteg életminőségét és életét. Az eredményes trimodális szervmegtartó kezelés feltétele a megfelelő betegbeválasztás. Közleményünkben a szervmegtartó kezelés összetevőit, ezen belül is elsősorban a sugárterápiát, annak korszerű technikai megoldásait, megfelelő alkalmazását, eredményeit és mellékhatásait foglaljuk össze. A trimodális kezelés eredményeit és toxicitását összevetjük a radikális cisztektómiáéval

A húgyhólyagrák a húgyutakat érintő leggyakoribb rosszindulatú urológiai megbetegedés. A daganat mélységi terjedése alapján két nagy csoportra osztható. A nem izominvazív és az izominvazív hólyagrák biológiai viselkedése, progressziós hajlama és a betegek gyógyulási esélye alapján olyan nagy különbséget mutat, hogy érdemes a két csoportról külön értekezni. A nem izominvazív hólyagrákok kezelését hagyományosan elsősorban az urológusok végzik, de a legújabb eredmények alapján a magas rizikójú eseteknél a klinikai onkológusoknak nagyobb szerep juthat. A jelen tanulmányban a nem izominvazív hólyagrák sebészi és gyógyszeres kezelési lehetőségeit összegezzük.

A húgyhólyagrák a magas mutációs terhelésű daganatok közé tartozik, aminek oka a nem szokványos DNS-hibajavító rendszerek mutációi, közöttük az ERCC2-é. Jellegzetes genetikai hibái között az FGFR3, HER-2 és a HRAS gének mutációi, illetve az FGFR3 és a PPARG transzlokációi szerepelnek. A papilláris luminális szövettani/molekuláris formára jellemző az FGFR3-mutáció, az instabil luminális változatra a HER-2-mutáció, míg a bazális formában EGFR-amplifikáció van. A húgyhólyagrákok prognózisát is molekuláris jellemzői határozzák meg, ezek között a klaudinprofil, az MMP-expresszió és a UroVysion teszttel vizsgált kromoszomális eltérések jelentősek. A húgyhólyagrákok célzott terápiás kezelésének is alapja molekuláris profiljuk, így a magas mutációs terhelés az immunonkológiai kezelések iránti érzékenységet, az ERCC2- és HER-2-mutáció a kemoterápia iránti érzékenységet, a BRCA1/2 mutáció a PPAR-inhibitor iránti érzékenységet, az FGFR3-mutációk az FGFR-inhibitorok iránti érzékenységet, míg a HRAS-mutáció a farneziltranszferáz-inhibitor iránti érzékenységet határozza meg.

Az előző évtized onkológiai áttörése kétségtelenül a rákbetegségek im­munológiai alapú kezelése, mely új reményeket csillantott fel a betegek és orvosaik előtt. Az immunellenőrzőpont-gátló (checkpoint inhibitor) gyógy­szerek egyre több különböző típusú rákban, többek között melanomában, tüdőrákban, hólyagrákban és számos egyéb onkológiai megbetegedés­ben szenvedő ember számára nyújtanak életmentő beavatkozást. Az immunoonkológiai készítmények alkalmazását egyrészt drágaságuk, más­részt az a tény hátráltatja, hogy egyelőre nem vagyunk képesek megjósolni, kiknél fog beválni az adott szer, és mely betegeknél nem.