Relapszus, rebound aktivitás

A legújabb, gyógyszer-kibocsájtó sztentekkel végzett perkután koronária intervenció (PCI) után a daganatos betegeken nem észleltek több iszkémiás eseményt, mint a kontroll személyeknél.

Az onkokardiológia vagy kardioonkológia viszonylag új orvostudományi terület, mely több szakma – elsősorban az onkológia, hematológia és kar­diológia – integrált együttműködésén alapul. Kialakulását hosszú folyamat előzte meg. Kezdetben az onkokardiológiai együttműködés elsősorban az antraciklintartalmú kezelések mindenki által jól ismert kardiotoxikus mellékhatásainak felismerésére, követésére, illetve megelőzésére szolgált.

A decemberi amerikai kongresszus várható bejelentései módosíthatják több betegség eddigi kezelési gyakorlatát.

Az elmúlt két évtizedben jelentős fej­lődés következett be az onkoterápiás kezelések területén, melyhez a szakembe­rek igyekeztek felzárkóztatni a szupportív, illetve palliatív ellátás korszerűsítését is. 

Közismert, hogy a modern onkoterápia hatására a daganatos betegségek mortalitása az utóbbi időben jelentősen javult. Előtérbe kerültek azonban az alkalmazott daganatellenes kezelések okozta mellékhatások, melyek a kardiovaszkuláris rendszert is számottevő mértékben érinthetik. A korán fellépő mellékhatások limitálhatják az onkoterápia sikerét, annak leállítása válhat szükségessé, míg a későn jelentkező mellékhatások a rosszindulatú daganatos betegségéből már meggyógyult beteg hosszú távú túlélését ronthatják. Az onkokardiológia egy nemrég megjelent, manapság egyre nagyobb figyelmet kapó szakterület, melynek célja, hogy optimalizálja a daganatellenes kezelések eredményességét és ezáltal a betegek klinikai eredményét. A jelen összefoglaló azokat a legfontosabb irányelveket mutatja be, melyek a mindennapi klinikai gyakorlatban nyújthatnak segítséget a daganatterápia okozta kardiovaszkuláris toxicitás kezeléséhez. Magy Onkol 61:219–227, 2017

Kulcsszavak: kardiotoxicitás, daganat, kardiológia

A sclerosis multiplex (SM) a központi idegrendszer krónikus, immunmediált gyulladásos megbetegedése, ami jellemzően fiatal felnőtteket érint. Nőkben gyakoribb, a férfi/nő arány kb. 1:3-hoz. A betegség etiológiája még mindig nem teljesen ismert: feltételezhetően genetikai, környezeti és további tényezők összhatása váltja ki a mielin- és axonkárosodást okozó autoimmun folyamatokat. Korábban a betegség négy kórformáját különítették el: relapszáló-remittáló (RRSM), szekunder progresszív (SPSM), primer progresszív (PPSM) és relapszáló-progresszív (RPSM) kórforma, ám mostanában, ezt felülvizsgálva, az RPSM kórformát a PPSM egy vállfajának tekintik.

BEVEZETÉS
A tumorlízis szindrómát (TLS) először 1929-ben írta le Bedrna és Polcák, egy olyan metabolikus állapotként, melyet a malignus sejtek szétesése okoz. A malignus hematológiai betegség miatt kezelést kapók 3–6%-át érinti, de következményei súlyosak: életveszélyes állapotot is eredményezhet (heveny veseelégtelenség, szívritmuszavar és idegrendszeri görcsök alakulhatnak ki). A betegek kb. harmada dialízisre szorul, a mortalitás 15%-os! Emiatt a legfontosabb a kockázatnak kitett betegek felismerése és a TLS megelőzése.

Németországban gyakori a sürgősségi betegfelvétel szándékos vagy vé­letlen mérgezés kapcsán: 2014-ben 229 399 kórházi kezelést igénylő mér­gezéses esetet regisztráltak.¹ Gyakran a tudatzavar a vezető tünet, amely további megfigyelést és kezelést igényel.

Az otthon szerzett pneumónia az egyik leggyakoribb, a veszélyeztetett po­pulációban magas halálozással járó infekció. A közlemény a tüdőgyulladás mikrobiológiai diagnosztikájának és a biomarkerek használatának áttekin­tése után foglalkozik a ma javasolt antibiotikumok mellett a kezelés újonnan felmerült kérdéseivel, a kardiovaszkuláris komplikációkkal, a makrolidok és a kortikoszteroidok mint biomodulánsok terápiás szerepével.