Napjaink gasztroenterológiai gyakorlatában egyre többször találkozunk antithromboticus terápiában részesülő betegekkel. Az endoszkópos be­avatkozásokat megelőzően ebben a betegcsoportban az antithromboticus terápia optimalizálása válhat szükségessé. A megfelelő terápiamódosí­táshoz alapvetően az endoszkópos beavatkozás okozta vérzéses és az alapbetegség okozta thromboticus rizikót kell figyelembe vennünk. Jelen közlemény a rutin gasztroenterológiai gyakorlatban leginkább előforduló esetekhez hivatott részletes szakmai segítséget nyújtani.

Az egyre bővülő kardiológiai indikációs kör miatt a thrombocyta-aggregáció-gátlás reflektorfénybe került az elmúlt évtizedekben. A vérlemezkék ki­tapadása és aktivációja a véralvadási folyamat egyik kulcseseménye: a vérlemezkék kontrollálatlan aggregációja az éren belül thrombus-képződéshez, következményes érelzáródáshoz vezethet.

A 20. század 60-as éveiben drámai hatású felismerés volt, hogy a váran­dósság első trimeszterében a thalidomid-tartalmú gyógyszert szedő vá­randósok újszülöttjei között szignifikánsan gyakoribbak a végtagfejlődési rendellenességek. E megfigyelés hívta fel a figyelmet arra, hogy a terhesség alatti gyógyszeres kezelés és bizonyos veleszületett fejlődési rendellenes­ségek között ok-okozati összefüggés állhat fenn. Azóta folyamatosan bő­vül és gazdagodik a reproduktív toxikológia és a teratológia tudománya, melyek közül az előbbi a teljes reprodukciós ciklusban megjelenő, károsító tényezők hatását és azok következményeit vizsgálja, míg az utóbbi a követ­kezményesen kialakuló veleszületett fejlődési rendellenességekre fókuszál.

Ismét szülészeti szimpóziumot szervezett az Orvostovábbképző Szemle szerkesztősége, melyben szakított azzal a hagyo­mánnyal, hogy a szülészet aktuális kérdé­seinek boncolgatása az úgynevezett nagy terhességi kórképek – a koraszülés, a méhen belüli növekedés lemaradása, a terhességi magas vérnyomás spektrum és a terhességi cukorbetegség – új eredményeinek ismerte­tésére szorítkozik. Helyette olyan gyakorlati kérdések elemzésére vállalkozott, melyek gyakoriságuknál fogva (láz- és fájdalom­csillapítás a terhességben) vagy az utóbbi időben megszaporodó kihívások miatt (antipszichotikumok alkalmazása a váran­dósságban) tartanak igényt a társszakmák érdeklődésére, vagy éppen csak a napjaink­ra megteremtett diagnosztikus lehetőségek következtében szinte új kórképnek számító betegség (terhességi cholestasis) megtár­gyalására nyújt lehetőséget.

Az akut és sok esetben intenzív fájdalom csillapítása a fájdalomcsillapítási algoritmusok ismeretében a kórkép jellegéhez, a fájdalom nagyságához, a beteg egyéni kockázataihoz igazodó kell, hogy legyen. Számos esetben analgetikum is elégséges, más esetekben a gyulladáscsökkentés is fontos szempont a kórfolyamat jellege alapján. A leggyakrabban alkalmazott gyógyszercsoport a nem szteroid gyulladáscsökkentőké (NSAID). Ismert mellékhatások miatt a cél az NSAID dózis és alkalmazás időtartamának a lehető legrövidebbre való csökkentése. A fájdalom nagysága és intenzitása, a kórkép jellege alapján, az egyéni rizikótényezők mérlegelésével adhatók opioidok vagy ezekkel kombinált készítmények. 

A krónikus szívelégtelenség kezelésében történt előrelépések ellenére a betegek optimális kezelés mellett is klinikai állapotuk és életminőségük romlására számíthatnak. Éppen ezért van kiemelkedő jelentősége minden olyan kiegészítő terápiának, mely javíthatja a prognózist és az életminősé­get. A magnézium-orotát súlyos szívelégtelenség adjuváns terápiájaként történő alkalmazása azt igazolta, hogy a magnéziumpótlás e módjával javítható a betegek állapota és csökkenthetők a halálozási arányok, ami az életminőség javulásával is párosul. Ez utóbbinak különös jelentősége van annak fényében, hogy a súlyos szívelégtelenségben szenvedő betegek részben vagy teljesen gondozó ellátására szorulnak.

Alsó végtagi revaszkularizáción átesett perifériás verőérbetegségben szenvedők esetében a rivaroxaban + aszpirin (acetil-szalicilsav, ASA) kom­binációs kezelés a placebo + ASA kombinációhoz képest szignifikánsan csökkentette az akut végtagi ischaemiás események, a vaszkuláris eredetű alsó végtagi amputációk, a myocardialis infarktus, az ischaemiás stroke és a kardiovaszkuláris halál előfordulását. A major vérzéses események tekintetében a TIMI klasszifikáció szerint nem volt szignifikáns különbség a két csoport között, míg az ISTH szerinti major vérzéseknél az előfordulás szignifikánsan nagyobb volt a rivaroxaban + ASA ágon a placebo + ASA kezeléssel szemben.

Az érbetegek a kardiovaszkuláris szövődmények csökkentése céljából gyak­ran kapnak kettős trombocitaaggregáció-gátló (TAGG) terápiát. Először japán populációban igazolták az intervenciók utáni kettős TAGG kezelés során alkalmazott cilostazol restenosist csökkentő hatását. Európai popu­lációban végzett vizsgálat hasonló hatást írt le a cilostazollal kezelt alsó végtagi betegekben. A magas restenosis gyakorisággal járó alsó végtagi intervenciók utáni kettős TAGG kezelés optimalizálására további vizsgála­tokra van szükség cilostazol bevonásával.

A protonpumpagátlókra (PPI) vonatkozó vényfelírási szokások túlzóak, és a gyógyszer leállítására tett próbálkozás is sokszor elmarad, pedig a betegek 60%-a tüneti romlás nélkül tudná csökkenteni vagy abbahagyni a kezelést. A tartós PPI-szedés következtében kialakult hypergastrinaemia és „rebound” hiperszekréció miatt a lépcsőzetes leépítés hatékony megoldás lehet.

A polycythaemia vera (PV) a három őssejt eredetű mieloid malignus be­tegség egyike. Jellemzője az erythrocytosis, melyet leukocytosis és thrombocytosis is kísérhet. Artériás és vénás vérrögök képződhetnek, a kórkép leukaemiába vagy myelofibrosisba mehet át. A Janus-kináz-2 genetikai mutációja majdnem mindig kimutatható.