Az immunrendszer daganatellenes működése, a daganatok és az immun­rendszer kapcsolata, a daganatok eliminálása az immunrendszer által hosszú éveken át az orvosi, biológiai kutatások perifériájára szorult. Az immunrendszer komplex, bonyolult működése csak a múlt század végén végzett alapkutatások sora után nyert értelmezést.

Végstádiumú májbetegségekben és akut májelégtelenségben a különféle konzervatív kezelési módszerek csak átmeneti megoldást jelentenek. Az egyetlen, hosszú távú túlélést jelentő gyógymód a transzplantáció. Napjainkban a májátültetést követő átlagos 5 éves, ún. kumulatív túlélés 80%-nál nagyobb. Az indikációs terület egyre szélesebb. A májtranszplantációs túl­élési eredményeink a jó nemzetközi statisztikáknak megfelelőek. A graft-és betegtúlélés további javításában a testre szabott immunszuppressziós kezelés bevezetésének nagy jelentősége van.

A cikk új adatokat közöl a veseátültetést követő szteroidmentes vagy csök­kentett szteroidtartalmú immunszuppresszió lehetőségeiről, az élődonoros vesetranszplantációk donorait fenyegető perioperatív és hosszú távú koc­kázatok megítéléséről, valamint a dialízis szövődményeinek minimalizálá­sát segítő eszközökről és módszerekről.

Németországban a csökkenő szervadományozási hajlandóság és a műszívek fejlesztésének technikai újdonságai sokrétűen hatnak a klinikai gyakorlatra. A fejleményeknek nem csak a specialisták számára van nagy jelentőségük. Milyen eredményre számíthatnak az új szívre váró betegek? Mikor lehet célszerű a terminális szívelégtelenség kezelésében a műszívbeültetés stra­tégiáját követni, milyen szövődmények határozzák meg a szívátültetés és a műszíves ellátás hosszú távú lefolyását? Ezeket a súlypontokat tárgyaljuk az alábbiakban, abban a reményben, hogy olvasóink értékes információkat kaphatnak betegeik mindennapi kezeléséhez.

Manapság a különféle szervátültetések szinte már rutinműtétnek számíta­nak világszerte. A szervek közül a vese és a máj átültetését végzik a legna­gyobb számban, de viszonylag gyakran kerül sor tüdőtranszplantációra is.

BEVEZETÉS
Primer központi idegrendszeri lymphoma (PCNSL) alatt a kizárólag a központi idegrendszeren belül manifesztálódó lymphomákat értjük, melyek az összes elsődleges agytumor 3-4%-át, illetve az összes extranodális lymphoma 4–6%-át teszik ki. A betegségcsoport standard indukciós kezelése általában nagy dózisú methotrexat tartalmú immunokemoterápián alapul, melyet konszolidációként teljes agyi radioterápia, nem myeloablativ kemoterápia, vagy nagy dózisú kemoterápiát követő autológ hematopoetikus őssejt-transzplantáció (ASCT) követhet. A nagy dózisú methotrexatterápia hatékonysága ellenére a betegek közel 50%-ában fordulhat elő refrakter betegség vagy relapszus, mely kockázata még ASCT konszolidáció mellett is jelentős. A relabáló, illetve refrakter primer központi idegrendszeri lymphomában szenvedő betegek esetében standard kezelési protokoll nem áll rendelkezésre, a betegcsoportban a túlélési adatok kedvezőtlenek. Erre tekintettel a munkacsoport egy új mentő terápiás séma hatékonyságát vizsgálta, amely két rövid rituximabot, nagy dózisú cytarabint (HDAraC) és thiotepát (TT) tartalmazó kombinált indukciós kezelésből és azt követő thiotepa (TT) és carmustin bázisú kondicionálást követő ASCT-ből áll.

A májbetegségek többféle kórélettani folyamaton keresztül járulhatnak hozzá a vesék megbetegedéseihez. A krónikus vagy akut májbetegségek mellett fellépő vesefunkció-zavarok gyakran gyorsan progrediálnak, rövid időn belül akár akut veseelégtelenség is kialakulhat. A jelen cikk áttekintést ad e két szerv működésének klinikailag legfontosabb összefüggéseiről.

A szervtranszplantáció során alkalmazott krónikus immunszupresszív kezelés emeli a bőr melanoma malignum gyakoriságát.

Adenovírusok élethossziglan lappanganak az immunsejtekben, külső vagy belső hatásokra aktiválódnak, tünetmentesen ürülnek, generalizált halá­los opportunista fertőzéseket okozhatnak. Kockázati tényező pl. a HIV-fertőzés és a terápiás immunszuppresszió. Génterápia céljára vektorként használhatók.

A nem alkoholos zsírmáj és súlyos formája, a nem alkoholos szteatohepatitisz ma a leggyakoribb májbetegség. Patogenezise csak részben tisztázott, de sok új ismerettel gazdagodtunk az utolsó évtizedben. A kórfolyamat alapja az elhízás és az inzulinrezisztencia, a következmény: krónikus, alacsony fokú szisztémás gyulladás, májfibrózis, cirrózis, májrák, a kardiovaszkulá­ris morbiditás és a krónikus vesebetegség fokozott kockázata. Diagnózisa biopszián alapul, a kórismézésben az ultrahang mellett számos nem invazív eljárás kap szerepet. Speciális farmakoterápia nincs, alapvető a testsúly­csökkentés, diéta, fizikai aktivitás jelentőségének tudatosítása a gyógyulás és a progresszió megelőzése érdekében.