A narkolepszia az orexinrendszer elégtelenségén alapuló neurológiai betegség, centrális hypersomnia, autoimmun, genetikus és környezeti etiológiával. Csak tüneti kezelése ismert, de szubsztitúciós kezelést ígérő orexinagonista szert fejlesztenek; az immunterápia eredményei ellentmondásosak.
Jó ismert, hogy a krónikus stressz jelentős kardiometabolikus kockázati tényező, ugyanakkor a különböző alvászavarok kialakulásában is szerepet játszhat. Az insomnia jelentősen rontja az életminőséget, miközben számottevően növeli a szívizominfarktus kockázatát. Ezzel összefüggésben talán kevéssé ismert, hogy az alvás hosszának csökkenése is fokozza a szívizominfarktus rizikóját. A mindennapi gyakorlat szempontjából ezért fontos a betegek alvásminőségének feltérképezése és szükség szerinti kezelése.
A figyelemhiányos hiperaktivitás zavar (ADHD) tünetei gyermekkorban kezdődnek, de gyakran felnőttkorban is komoly nehézségeket okoznak. A DSM-5 megjelenése óta a felnőttkorra jellemző klinikai kép és vizsgálati útmutató, a kezelésére hatékony nem gyógyszeres és gyógyszeres terápiák egyaránt rendelkezésre állnak, amelyekkel nemcsak az ADHD, de a társuló pszichiátriai és szerhasználati zavarok remissziója is javítható, illetve rizikója csökkenthető.
Az autoimmun encephalitis kutatása az elmúlt tíz évben jelentős fejlődésen ment keresztül, számos új antitest azonosítására és új szindrómák leírására került sor. Átalakultak a diagnosztikai kritériumrendszerek, új terápiás algoritmust dolgoztak ki, mivel a korábbról ismert klasszikus paraneoplasiás szindrómáktól lényegesen különböznek a sejtfelszíni antitest mediált autoimmun encephalitis klinikai tünetei és terápiára adott válaszai. Jelen összefoglalóban részletesen ismertetjük a leggyakoribb kórképek klinikai jellemzőit, az új diagnosztikai és terápiás algoritmust, illetve azt, hogy milyen szempontok vezethetnek esetlegesen a téves diagnózishoz.
A hipertónia és a demencia kapcsolatát epidemiológiai és patológiai-kórélettani adatok igazolják. Az agyi vérátáramlás szerepe a vaszkuláris demencia mellett az Alzheimer-kórban is egyértelmű. Bizonyítottnak tűnik a fordított összefüggés is, amely szerint az antihipertenzív kezelés csökkenti a demencia kifejlődését, illetve annak tüneteit is. Az antihipertenzív gyógyszercsoportok között az angiotenzin-receptor-blokkolók, a dihidropiridin kalciumcsatorna-blokkolók és a tiazid diuretikumok hatása kiemelkedő.
A generalizált szorongás és a pánikbetegség gyakori mentális kórállapotok felnőtteknél, amelyekkel szinte napi szinten találkozunk az alapellátásban. A szorongásos betegségek gyakran társulnak kóros szerhasználattal, így ezeket a kórképeket egyidejűleg kell kezelni. A kognitív viselkedésterápia és az antidepresszánsok – ezeken belül a szelektív szerotonin-visszavétel-gátlók és a szerotonin-norepinefrin-visszavétel-gátlók hatékony terápiát jelentenek. A benzodiazepinek nem ajánlottak első vonalbeli terápiaként vagy hosszú távú alkalmazásra. Jelenleg nem áll rendelkezésre konzisztens evidencia a generalizált szorongás és a pánikbetegség megelőzését szolgáló, specifikus prevenciós stratégiára vonatkozóan, de a testmozgás kedvező hatású lehet.
A mentális betegségek incidenciája a világjárvány, a társadalmi traumák mentén nőtt, a hangulatzavarok, a depresszió, a szorongásos betegségek, az addiktológiai problémák népegészségügyi méreteket öltöttek. Az elmúlt tíz év fejlődést hozott kutatási programokban, diagnosztikus rendszerekben, a digitalizáció alkalmazásában, gyógyszeres és nem gyógyszeres kezelési módszerekben. Az evidencián alapuló hatékony módszerek – szomato-, farmako-, szocio- és pszichoterápia – elérhetősége a legfőbb kihívás. A pszichiátriai ellátás továbbra is személyközpontú, interdiszciplináris és lehetőség szerint közösségalapú.
A trigeminális autonóm fejfájások jellegzetességeiben közös a fej vagy arc fél oldalát érintő fejfájás és a fájdalom oldalán megjelenő, prominens cranialis paraszimpatikus autonóm tünetek. Kísérleti és humán funkcionális képalkotó vizsgálatok alapján e fejfájások aktiválják a normális humán trigeminális paraszimpatikus reflexet és másodlagosan megjelenő, cranialis szimpatikus diszfunkcióra utaló klinikai tüneteket eredményeznek. A fejfájások ritkán migrén aura tünetekkel társulnak.
Németországban jelenleg csaknem 1,6 millió ember szenved valamilyen demenciában, és a becslések szerint világszerte mintegy 50 millió fő. A demográfiai változások eredményeként az elkövetkező 30 évben a demens betegek számának megkétszereződésével számolhatunk, az újonnan diagnosztizált esetek száma meg fogja haladni az elhalálozásokét. Mindez nemcsak az egészségügyet, hanem a társadalom egészét is nagy kihívás elé állítja.
Az egyre gyakoribb időskori epilepsziák diagnosztikájában és elkülönítő diagnosztikájában speciális klinikai szempontokat is figyelembe kell vennünk. Egyfelől az időskorban induló epilepsziák kóroktana eltér a fiatalkoriakétól: időskorban gyakoribbak a tüneti epilepsziák. Másfelől, az időskori epilepsziás rohamok sokszor nem járnak feltűnő motoros tünetekkel, a tudatvesztéssel járó egyéb állapotoktól való megkülönböztetésük alapos kivizsgálást igényel. Az ilyen görcsrohamok diagnózisának legpontosabb eszköze a hosszú távú video-EEG-monitorozás. Ennek hiányában az EEG otthoni regisztrálása is hasznos lehet. A gyógyszerválasztásban nagy figyelmet kell fordítani a társbetegségekre és a metabolikus eltérésekre.
Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.
Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.
Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.
Számtalanszor előkerült már a krónikus melléküreggyulladás kezelésének kérdése, és mindig az volt a végső konklúzió, hogy krónikus betegség esetén antibiotikumnak csak felülfertőződés esetén, alkalmilag van jelentősége.