Előzmények

G. S., jelenleg 49 éves nő, a húszas éveitől kezdve küszködött hangulatzavarral: időről időre visszatértek nála fáradékonysággal, lehangoltsággal, lelassult gondolkodással, nagyfokú kedvetlenséggel és jelentős motivációcsökkenéssel, indítékszegénységgel jellemezhető periódusok. Két gyermeke születését követően is több hónapig rendkívül passzívnak, gátoltnak érezte magát, érzése szerint egyáltalán nem tudott annyira örülni a gyerekeknek, vagy foglalkozni velük, mint szerette volna.
Szakorvoshoz azonban csupán 42 éves korában fordult, amikor is már annyira felerősödtek tünetei, elsősorban fáradékonyság, rossz hangulat, komoly késztetéshiány, céltalanság, melyekhez még alvásproblémák is társultak, hogy pa­naszai már mindennapjait teljesen ellehetetlenítették. Nem csak munkahelyén (irodai munkakör), de még otthon is képtelen volt a napi rutinfeladatok ellátására.

A korszerű antidepresszívumok hatásosságát („efficacy”) klinikai vizsgálatok százai igazolják: a helye­sen választott szerek optimális adagjaival – kont­rollált körülmények között – legalább 6–12 héten át folytatott kezelés a betegek jó kétharmadában szignifikáns javulást ered­ményez, a 12–36 hónapos fenntartó kezelés pedig a depresszió­ban törvényszerű visszaesések akár 70%-át is képes megelőzni.

A cirkadián ritmusokat az agyban egy „endogén pacemaker”, a nucleus suprachiasmaticus (SCN) vezérli. Az SCN periódu­sa kissé hosszabb 24 óránál, amit egy „időjel”, a külső világosság-sötétség váltakozása folyamatosan hozzáigazít a külvilág­hoz (szinkronizáció). Ennek a folyamatnak egyik meghatározó eleme a tobozmirigy (corpus pineale) ciklikusan termelődő hormonja, a melatonin. Bár létezését már 1917-ben leírták, de hatásait emberben sokáig nem ismertük, receptorait pedig csak 1990-ben fedezték fel.

A major depresszió az emberiség kb. 21%-át érintő krónikus, visszaesésekre hajlamos betegség. Az összes betegségterhek világrangsorában 2004 óta a harmadik helyen áll, és húsz éven belül az első hely­re kerülhet. Gyakran „komorbid” állapotokkal társul, sú­lyos funkciókárosodással és szociális zavarokkal jár, ami az életminőség jelentős romlásához vezet.