A vesesejtes carcinomát (RCC) korábban egységes entitásnak tekintették, azonban ma már tudjuk, hogy heterogén malignus kórképek csoportjáról van szó, melyet eltérő genetikai sajátosságok jellemeznek, és természetes lefolyásuk is különböző. Jelenleg öt nagy altípust különböztetünk meg: világossejtes, papilláris (I. és II. típus), kromofób, gyűjtőcsatorna eredetű és nem besorolható RCC.

A metasztatikus vesesejtes carcinoma (mRCC, metastatic renal cell carcinoma) terápiás irányelvei gyorsan változnak annak nyomán, hogy új, molekuláris célpontú szerek kerülnek be a terápiás fegyvertárba. Az e szereket előrehaladott vagy metasztatikus RCC eseteiben tanulmányozó véletlen besorolásos, kontrollos (RCT) fázis III vizsgálatok jó minőségű, bizonyítékokon alapuló adatokat szolgáltattak a változtatásokhoz. A bemutatott közlemény a National Comprehensive Cancer Network (NCCN) és a European Association of Urology (EAU) irányelveit mutatja be, és felvillantja a jövő kutatási irányait is.

Az előrehaladott vagy metasztatikus vesesejtes carcinoma (RCC, renal cell carcinoma) terápiájában egyre inkább tért hódítanak a célzott szerek, ezzel a betegség mindinkább a hosszú távon kezelhető kórképek felé mozdul el. Ezzel együtt a korábbinál több feladatot ró az onkológusra a hosszas terápiából adódó mellékhatások kezelése. Jelenleg hat célzott szer engedélyezett RCC eseteiben: a tirozinkináz-inhibitor (TKI) sunitinib és pazopanib, a multikináz-inhibitor sorafenib, a VEGF-elleni monoklonális antitest bevazicumab, valamint az mTOR-inhibitor temsirolimus és everolimus.

A vese leggyakoribb rosszindulatú daganatának számító vesesejtes carcinoma (RCC, renal cell carcinoma) az esetek 30%-ában már áttétet ad a diagnózis felállításakor. Az egészen a közelmúltig standard kezelésnek számító interleukin- (IL-) 2 vagy interferon- (IFN-) alfa olyan mellékhatásokkal jár, melyek befolyásolják az egészséggel kapcsolatos életminőséget (HRQoL, health-related quality of life).

Az emlőrák eseteinek 25%-a 50 évesnél fiatalabb nőknél fordul elő, míg 20%-a a 75 év feletti korosztályt érinti. A betegség természetes lefolyása az életkortól függően némiképpen eltérő lehet. A fiatalabb életkorban diagnosztizált emlőrákokról azt tartják, hogy biológiailag agresszívabbak, és gyakrabban húzódik meg mögöttük örökletes háttér. Ennek megfelelően a fiatalabb betegeknél alkalmazott lokoregionális és szisztémás kezelésnek is agresszívabbnak kell lennie.

Az orális kemoterápiában részesülő betegek számára hasznos szolgáltatás lehet az otthoni gondozás, mely az ezzel kapcsolatos első véletlen besorolásos, kontrollos vizsgálat szerint megnyújtja azt az időt, amíg a beteg nem szorul mások segítségére (függetlenség), ill. rámutat, hogy az otthoni gondozás esetén kisebb a tünetek okozta stressz, mint a szokványos kezelés mellett.

Metasztatikus HR+ és HER2+ emlőrákban első vonalbeli kezelésként alkalmazott trastuzumab és anastrozol kombinációja kétszeresére növelte a medián progressziómentes túlélést (PFS) az anastrozol monoterápiához képest.

Az angiogenezis gátlása a rosszindulatú daganatok hatásos, széles körben elfogadott kezelési módja, az antiangiogén terápiák alkalmazását azonban jelentős szisztémás kardiovaszkuláris toxicitás kíséri, többek között magas vérnyomás, bal kamrai szisztolés diszfunkció (LVSD, left ventricular systolic dysfunction), szívelégtelenség, myocardialis ischaemia és infarktus.

Az utóbbi években számos klinikai vizsgálat zárult annak hangsúlyozásával, hogy a gyógyszerfejlesztések felgyorsításához mennyire fontos a megfelelő betegkiválasztás. A vemurafenib például – egy kis molekulatömegű vegyület, mely a szerin-treonin kináz B RAF mutáns formáját (V600E) blokkolja, mely a melanomák akár 50%-ában is jelen lehet – jelentős klinikai hatásosságot mutatott olyan melanomák esetében, melyek ilyen mutációkat tartalmaznak.

A szisztémás kezelések terén történt előrelépéseknek köszönhetően az utóbbi évtizedben javult a metasztatikus emlőrák túlélése. A kedvező trend ellenére az agyi metasztázisok növekvô incidenciája egyre nagyobb klinikai problémát okoz. Az összes áttétes emlőrákos beteg kb. 10–15%-ában alakul ki tünetekkel kísért agyi áttét a betegség lefolyása során. Az agyi áttétek megjelenése rontja az életminőséget és növeli a morbiditást és a mortalitást.