A leggyakoribb ritmuszavarnak számító nonvalvuláris pitvarfibrilláció (AF, atrial fibrillation) a stroke, a thromboembolia és a szívelégtelenség fokozott morbiditásával és mortalitásával társul.

Az egyszeres, kis szubkortikál infarktus (SSSI, single small subcortical infarct) általában jobb kimenetelt ígér, mint a nagy területet érintő elhalások. Ugyanakkor nemritkán az infarktus akut fázisában korai neurológiai állapotromlás (END, early neurological deterioration) figyelhető meg, mely általában váratlanul súlyos rokkantsághoz vezet.

A rekombináns szöveti plazminogén-aktivátorral (rtPA, recombinant tissue plasminogen activator) végzett intravénás trombolízis (IVT) 1995-ben történt bevezetése paradigmaváltáshoz vezetett az akut stroke kezelésében, nevezetesen a terápia elsődleges céljává az ok, azaz az ereket elzáró vérrög megszüntetése lépett elő.

Az akut stroke kezelésének célja a véráramlás helyreállítása és a penumbralis ischaemiás szövetek megmentése. A DEFUSE 2 vizsgálat azt igazolta, hogy a kezelés megkezdéséig eltelt idő nem abszolút jelentőségű tényező a kimenetel meghatározásában. Úgy tűnik, hogy egyes betegeknél gyors ütemben pusztulnak a neuronok, illetve hogy a nagyon korai reperfúzió nem szükségképpen kedvező hatású. Ezzel szemben a stroke-betegeknek egy olyan csoportja körvonalazódik, ahol az irreverzibilis ischaemiás károsodás órák alatt alakul ki. Egyelőre nem tisztázott, mely tényezők befolyásolják az infarktus kiterjedésének növekedését.

Mi a teendő az olyan stroke-betegekkel, akiknek bénulásos tünetei a kórházba érkezés után gyorsan javulnak. Várjunk az újabb rosszabbodásig vagy kezdjük el a lízist, mely nem ártalmatlan beavatkozás, 4-5%-ban intracranialis vérzéses szövődménnyel társul? Ötvenötezer osztrák beteg tapasztalatai alapján igazolódott, hogy az intravénás rt-PA enyhe dificitben szenvedő stroke-betegekben is kedvező hatású. 

A 130 000, részben dabigatranra, részben pedig warfarinra beállított vaszkuláris betegségben szenvedő idősek vizsgálata során is igazolódott, hogy a dabigatran a nonvalvuláris pitvarfibrillációban szenvedő idős betegek körében is csökkenti az intracranialis vérzés és a mortalitás kockázatát, csupán a nagy gasztrointesztinális vérzés veszélyét növelte a warfarinhoz képest.

A cerebrum morfológiai eltérései előbb utóbb funkcionális zavarokat is okoznak. Japán szerzők a vércukorszint változásai, az inzulinrezisztencia és a fehérállományi eltérések alapján elemezték a cukorbetegek kognitív funkcióinak változásait, és igazolták, hogy cukorbetegségben kognitív és affektív hanyatlás észlelhető. 

Beliczai és Bereczki munkája hat európai országban elemezte az ischaemiás stroke-kal összefüggő kórházi felvételeket. Nagy mortalitásbeli különbségek észlelhetők a finn, magyar, olasz, holland, skót és svéd adatok között.

A kisérbetegségben szenvedő idős, nem demens betegek bevonásával lefolytatott neuropszichológiai és MRI-vizsgálat szoros összefüggést igazolt a fehérállományi hiperintenz gócok, a kortikális vastagság és a kogníció között. A traktusspecifikus károsodás vagy egyéb kockázati tényezők (pl. érrendszeri rizikófaktorok) direkt vagy indirekt hatására létrejövő kortikális eltérések (régióspecifikus károsodás és a hálózat megszakadása) kognitív hanyatláshoz és végül demenciához vezethetnek.

Az akut stroke esetén a prognózis jelzésére ígéretes a felvételkor végzett CT- ill. MRI-képek ASPECT score módszerrel történő analízise. Az intravaszkuláris mechanikus thrombectomián átesett betegek esetén a diffúziós MRI-n észlelhető eltérések stabilitása vagy éppen csökkenése kedvező kimenetelt jelzett, de az infarktus volumenének növekedése kedvezőtlen prognózist sejtet.