Basic HTML Version
Elôszó
|
2
◊
Diabetológiai
Mozaik
|
Kedves Olvasó!
Örömmel adjuk közre a Diabetoló
giai Mozaik tizedik számát.
A cukorbetegség szemészeti szö
vôdményei mindig az érdeklôdés
elôterében álltak, hiszen a diabetes-
tartam növekedésével (és a rossz
anyagcserehelyzettel) összefüggésben
viszonylag gyakran számíthatunk
kialakulásukra. Mind a retinopathia
diabetica, mind a maculopathia látás-
romláshoz, s szerencsétlen esetben
látásvesztéshezvezethet.
Martin-Merino
és mtsai
az Egyesült Királyságban indí-
tott epidemiológiai jellegû vizsgálat
elsô lépéseként az alapellátásban felál-
lított kórismék pontosságát elemezték.
A vércukor-önellenôrzés alapvetô
fontosságú az 1-es típusú diabetesben
szenvedôk inzulinterápiája során,
a STEP-vizsgálat keretén belül, 2-es
típusú diabetesben szenvedôk körében
a strukturált vércukor-önellenôrzés
szerepét és a döntéshozatalban hasz-
nosítható módszer hatékonyságát
tesztelték.
Jól ismert, hogy a cukorbeteg a beteg
ség kórismézése idôpontjában van
a legkönnyebben motiválható perió
dusban, ekkor – megfelelô páciens
edukációs módszerekkel – egy életre
szólóan meg lehet nyerni a beteget
a szoros együttmûködésre.
Da Vico
és mtsai
vizsgálatának eredményei ezt
a fontos tényt támasztják alá 2-es típu-
sú diabetesben szenvedôk körében.
A posztprandiális vércukorszint és
a diabetes idült szövôdményei közöt-
ti összefüggés régóta a vizsgálatok
elôterében áll.
Mannucci és mtsai
átte
kintô jellegû közleményben hívják fel
a figyelmet arra, hogy az emelkedett
posztprandiális vércukorszint többlet-
kockázattal jár.
Az idült szövôdmények kockázat-
becslési módszerei érthetô módon
a diabetológiai kutatások fontos terü-
letét jelentik. Különös érdeklôdésre
tarthat számot az olyan lehetôség,
amely a kockázatbecslést nem labo-
ratóriumi adatokra alapozza.
Alssema
és mtsai
elsô ízben alkottak olyan,
nem laboratóriumi méréseken ala-
puló kockázatbesorolási módszert,
amelynek segítségével azonosíthatók
a kardiovaszkuláris betegség, a 2-es
típusú diabetes és a krónikus vese-
betegség szempontjából különösen
veszélyeztetett betegek.
Az elhízás és a diabetes, illetve az
elhízás és a halálozás közötti össze-
függés számos epidemiológiai jellegû
tanulmányból ismert.
Perotto és mtsai
a Casale Monferrato Study részeként
a BMI prediktív értékét elemezték
a bármely okból bekövetkezô, illetve
kardiovaszkuláris eredetû halálozás
vonatkozásában.
A 2-es típusú diabetes kialakulásá-
ban több kockázati tényezô kap sze-
repet.
Sung és mtsai
követéses vizsgá
latukban azt találták, hogy az inzu
linrezisztencia, a túlsúly/elhízás és
a zsírmáj együttes jelenléte jelentôsen
megnöveli a diabetes kialakulásának
esélyét.
A hazai gyakorlatban is elôfordul,
hogy a 2-es típusú diabetes kezelésé-
ben a kellô glykaemiás kontroll eléré-
se érdekében a kezdô terápia utáni
kombináció idôben késik.
Suraci és
mtsai
ezt a klinikai „tehetetlenség”-
et elemezték Olaszországban végzett
tanulmányukban.
Az ARIS (Atherosclerosis Risk in
Communities Study) adatainak újabb
elemzése során
Bower és mtsai
azt
találták, hogy a HbA
1c
-érték és az
incidentális hypertonia között széles
tartományban korreláció van.
A hypoglykaemia elkerülése mindig
hangsúlyos körülményként szerepel
a terápia megválasztásakor.
Childs és
mtsai
áttekintô közleményükben sorra
veszik azokat a tényezôket, amelyek
szerepet kaphatnak a hypoglykaemia
kockázatának növelésében.
A
Yoon és mtsai
által végzett, kettôs
vak, a véletlen besorolás elvét követô,
24 hétre terjedô klinikai vizsgálatban
a sitagliptin + pioglitazon versus pio
glitazon-terápia hatékonyságát és biz
tonságosságát tesztelték. Egyértelmû
eredményként azt figyelték meg, hogy
a sitagliptin + pioglitazon kombiná-
ciós terápia hatékonyabb glykaemiás
kontrollt eredményezett, mint a piogli
tazon monoterápia. Külön kiemelendô
tényként a hypoglykaemia ritka elô
fordulását figyelték meg.
A sitagliptin alkalmazási elôírása
2-es típusú diabetesben lehetôvé teszi
az inzulinterápia melletti alkalmazást
is.
Hong és mtsai
a 24 hétre terjedô,
a véletlen besorolás elvét követô kli-
nikai vizsgálatukban a napi 100 mg
sitagliptinnel kiegészített inzu-
linterápia versus célértékre titrált
glarginterápia hatékonyságát hasonlí-
tották össze.
A sitagliptin biztonsággal alkalmaz-
ható idôsebb cukorbetegek körében
is. A
Barzilai és mtsai
által, 65 évnél
idôsebb cukorbetegek körében vég-
zett vizsgálatban a sitagliptin nem-
csak hatékonynak bizonyult, hanem
a készítmény kitûnt azzal is, hogy
alkalmazása során testsúlygyarapodás
és hypoglykaemia nem fordult elô.
Érdemes a
Whiting és mtsai
által jegy-
zett közleményt eredetiben is tanulmá-
nyozni, mert a diabetes világméretû
pandémiájáról közöl prevalencia-ada
tokat, külön említve a jelen helyzetet és
a 20 év múlva várható adatokat.
A sitagliptinnel kapcsolatos az utol-
só két referátum.
Ogawa és mtsai
azt
figyelték meg a viszonylag szerény
számú beteg bevonásával zajló tanul-
mányukban, hogy sitagliptin mellett
nem túl markánsan, de értékelhetôen
csökken a szisztolés vérnyomás.
Engel
és mtsai
összefoglaló közleményük
végsô konklúziója szerint a jelen-
leg rendelkezésre álló preklinikai és
klinikai adatok arra utalnak, hogy
sitagliptin alkalmazása során az átla-
gosnál nagyobb pancreatitis-kockázat
nem igazolható.
Kellemes böngészést kívánok.
Prof. dr. Jermendy György
Elôszó