Basic HTML Version
| 2011/1 |
január
◊
3
|
Interferon-béta-
1
b és glatiramer acetát
O’Connor P, Filippi M, Arnason B, Comi G, Cook S, Goodin D,
Hartung H-P, Jeffery D, Kappos L, Boateng F, Filippov V,
Groth M, Knappertz V, Kraus C, Sandbrink R, Pohl C,
Bogumil T, BEYOND Study Group
Interferon-béta-
1
b 250
m
g
vagy 500
m
g és glatiramer acetát:
prospektív, randomizált
összehasonlító tanulmány
Hatékonyabb-e IFNB-
1
b 250 vagy 500
m
g-os dózisa,
mint a glatiramer acetát?
IFNB-1b (Betaferon 250
m
g
sc.
másnaponta) volt az elsô
bizonyítottan hatékony immunmodulánsként használt
gyógyszer relapszáló-remittáló (RR) SM-betegek esetében.
Hatása dózisfüggô, azonban a maximálisan effektív dózis
nem egyértelmû. Bár egy randomizált, kettôs vak tanulmány
vizsgálta az 500
m
g dózis tolerálhatóságát, a klinikai haté-
konyságot nem értékelte. A BEYOND vizsgálat korai, nem
kezelt, RR formakörû SM-betegekben vizsgálta az IFNB-1b
250
m
g és 500
m
g dózisának hatásosságát (klinikai kimenetel,
MR), biztonságosságát, tolerabilitását, glatiramer acetáttal
(GA) összehasonlítva.
Betegek és módszerek
A BEYOND vizsgálat III. fázisú, rando-
mizált, parallel csoportos, multicentrikus
tanulmány volt. Immunmodulánssal még
nem kezelt, a McDonald-kritériumok sze-
rint definitív sclerosis multiplexben szenve-
dô, relapszus-remittáló formakörbe tartozó
betegeket választottak be 26 ország 198 cent-
rumába. A 18–55 év közötti, EDSS 0–5 betegeket, 2 éven
keresztül 3 havonta követték. A vizsgálat végére az elsôként
beválasztott betegek esetében 3,5 év követési idô telt el. A 2244
beteget 2:2:1 arányban randomizálták (IFNB-1b 250
m
g, 500
m
g
és GA 20 mg). Háromhavonta vizsgálták a relapszusok elôfor-
dulását, EDSS-t, biztonságosságot, tolerabilitást. MRI évente
egy alkalommal készült, a felvételeken a T1, a halmozó, a T2
léziók számát, térfogatát, és az agyi atrófiát vizsgálták.
Eredmények
A vizsgálat elsôdleges végpontjának a relapszusrátát
(0,33–0,36–0,34) és a kétéves relapszusmentesség arányát
tekintették (60%–58%–59%), ebben nem észleltek szignifi-
káns különbséget a három csoport összehasonlításakor.
Másodlagos vizsgálati végpontok közül a progresszióban
(EDSS tartós növekedés
>
1) sem észleltek különbséget a cso-
portok összevetésekor (22%–27%–21%). MR-felvételek elem-
zésekor nem találtak különbséget a T1 hipointenz léziók
volumenének változásában (10,2%–8,2%–10,6%) a készítmé-
nyek között. Az összesített MR-károsodások tekintetében
mindkét IFNB-1b-val kezelt csoport eredményei szignifikán-
san alacsonyabbak (500
m
g
p
=0,0008, 250
m
g
p
=0,0001) vol-
tak, mint GA-tal kezelt csoporté. Ezen belül a T2 léziók térfo-
gata alacsonyabb volt az IFNB-1b-val kezelt csoportban 1 év
után, azonban nem volt különbség 2 év után GA-tal összeha-
sonlítva. A halmozó léziók össztérfogata (de nem a száma)
szignifikánsan alacsonyabb (
p
=0,028) volt az IFNB-1b 500
m
g
csoportban, mint a GA-tal kezeltek körében. Az agytérfogat
változása egyforma volt az elsô évben, azonban a második és
harmadik évben a GA-tal kezelt betegek átlagos agytérfogat-
csökkenése alacsonyabb volt (500
m
g
p
=0,007, 250
m
g
p
=0,02),
mint az IFNB-1b kezelt betegeké. Valamennyi gyógyszert jól
tolerálták a betegek, a súlyos mellékhatások aránya azonos
volt. Az influenzaszerû mellékhatások és az emelkedett máj-
enzimek aránya az IFNB-1b-csoportban volt magasabb
(
p
<0,0001), az injekció helyén kialakuló reakció a GA cso-
portban volt emelkedett (
p
=0,0005), a lipoatrófia és a poszt-
injekciós szindróma is ebben a csoportban volt gyakoribb.
Következtetések
A BEYOND vizsgálat bizonyította, hogy az IFNB-1b 500
m
g dózisa hasonlóan hatékony, mint a forgalomban levô 250
m
g-os készítmény. Az elsôdleges végpont (relapszuskocká-
zat) és egyéb klinikai kimenetelre utaló tényezôk (összesített
relapszus ráta, elsô relapszusig eltelt idô, relapszusmentes
állapot, EDSS progresszió) tekintetében
nincs különbség az IFNB-1b két dózisa és a
GA között. Az eredeti IFNB-1b hatékonysá-
gát bizonyító vizsgálattal összehasonlítva a
relapszusráta alacsonyabb volt a vártnál a
BEYOND vizsgálatban. Ennek magyaráza-
ta lehet, hogy a betegek nagyobb részének
volt alacsonyabb az EDDS pontszáma (<2),
és rövidebb a betegség idôtartama a bevá-
lasztáskor, azaz a betegség koraibb szakaszában kezdôdött a
kezelés. Ebbôl azt a következtetést vonták le, hogy a korai
kezelésnek nagyobb lehet a hatékonysága. Valamint a bevá-
lasztás már a McDonald diagnosztikus kritériumoknak meg-
felelôen történt, korai fázisban, és a kifejezetten aktív, már
kezelésben részesülô betegek nem kerülhettek a vizsgálatba.
Annak ellenére, hogy nem volt különbség az IFNB-1b- és a
GA-csoport között a klinikai kimenetel és T1 hipointenz
léziók térfogatát tekintve, egyéb MR-adatok tekintetében
lehetett eltérést észlelni. A T2 léziók számának növekedése
kevésbé volt kifejezett az IFNB-1b-vel kezelt csoportban,
fôként az elsô évben. Úgy gondolják, hogy a CIS vagy RR
SM-betegekben korán kialakuló magas T2-lézió-szám elôre-
vetíti a hosszú távon rosszabb betegségkimenetelt (rokkant-
ság, korai szekunder progresszió kialakulása, rossz kognitív
funkció). A halmozó léziók térfogata alacsonyabb volt az
IFNB-1b-vel kezelt csoportban, azonban a száma nem. A tel-
jes agyi térfogat nagyobb mértékû csökkenését írták le IFNB-
1b esetében, mint GA-val kezelt csoportban, ezt a gyógyszer
A jelenleg alkalma-
zott
sc.
IFNB-1b
dózisa maximálisan
hatékony.
The Lancet