Az obezitás prevalenciájának fokozódása az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb mértékű betegségterhet jelent. Az elhízással kapcsolatos mor­biditás és mortalitás kiemelt fontosságú a különböző kardiovaszkuláris betegségekkel összefüggésben. A folyamatosan bővülő kórélettani szak­tudás és terápiás lehetőségek ismerete meghatározó a hatékony megelőzés és kezelés szempontjából.

Az obezitás krónikus, progresszív, visszatérő, de kezelhető komplex beteg­ség, amely a testzsír kóros mértékű felszaporodásával és diszfunkciójával jár. A diszfunkcionális zsírszövetben kialakuló enyhe, krónikus gyulladás metabolikus, kardiovaszkuláris, biomechanikai és pszichoszociális követ­kezményei jelentősek. Fontos, hogy ma már nemcsak a testtömegindex, hanem a testösszetétel, a zsigeri elhízás mértéke, a társuló betegségek, a szövődmények és a funkcionális állapot is értékelendő a terápiás stratégia megválasztásához. Jelen közlemény áttekinti az obezitás epidemiológiáját, patofiziológiáját, annak elsősorban endokrin és genetikai okait, az obezitás legfontosabb endokrinológiai következményeit, valamint a jelenleg rendel­kezésre álló kezelési lehetőségeket.

Az utóbbi évtized orvosi gyakorlatá­ban az egyik jelentős előrelépés az atópiás dermatitis, krónikus rhinosinusitis és asthma bronchiale kezelésében alkal­mazható új, hatékony terápiák bevezeté­se. Megfelelő orvosi gondossággal ezek a betegségek korábban is kezelhetők voltak, azonban a terápiás hatékonyság nem bizonyult elég jónak, ugyanakkor az alkalmazott kezelések jelentős mellékhatá­sokkal jártak. E betegségek jellemzően az immunrendszer Th2-es típusú fokozott – és bizonyos fokig szükségtelen – aktivitásá­hoz kötődnek.

Az asztma az egyik leggyakoribb krónikus betegség, melynek számos al­csoportja van. A háttérfolyamatok szempontjából a 2-es típusú gyulladás (T2) előfordulása a leggyakoribb, amely jellemző fenotípusokban jelenik meg. A háttérfolyamatok jobb megismerése lehetővé tette a célzott kezelési lehetőségek előretörését, megváltoztatva az asztma kezelésével kapcso­latos célkitűzéseinket.

A krónikus rhinosinusitis (CRS) a felső légutak gyakori, heterogén gyul­ladásos betegsége, amely az orr és az orrmelléküregek nyálkahártyájá­nak legalább 12 héten át fennálló gyulladásával jellemezhető. A CRS patomechanizmusának mélyebb megismerése lehetővé tette a célzott biológiai terápiák kifejlesztését. Ezek alkalmazásának fel­tételeit nemzetközi és hazai irányelvek határozzák meg.

Az atópiás dermatitisz az egyik leggyakoribb, és az életminőséget erősen befolyásoló bőrbetegség, amley alapvetően a bőr szerkezeti eltérésének és az immun­rendszer bőrhöz köthető túlműködésének a zavara. A betegség hátterében meghúzódó folyamatok jobb megismerése az utóbbi évek, évtizedek során új, hatékonyabb terápiák bevezetését eredményezte.

A manifeszt hipertireózis fokozza a pitvarremegés előfordulásának koc­kázatát. Új keletű pitvarfibrilláció felismerésekor a pajzsmirigyfunkció ellenőrizendő. Jelen közlemény célja röviden összefoglalni a szubklinikai pajzsmirigy-túlműködés és a pitvarremegés kapcsolatát. A szubklinikai hipertireózis is fokozza a pitvarfibrilláció kockázatát, a túlműködés meg­szüntetése csökkenti a kockázatot, és az esetek nagy részében a már meglé­vő pitvarremegés spontán megszűnéséhez vezet. Az aritmiára nézve magas kockázatú pácienseknél javasolt a szubklinikai hipertireózis kezelése.

A közelmúltban számos nemzetközi és hazai ajánlás jelent meg a hiper­tóniával kapcsolatban. Az amerikai ajánlás 130/80 Hgmm-nél határozza meg a hipertónia küszöbét, míg az európai irányelvek továbbra is a 140/90 Hgmm-t tekintik határértéknek. Eltér a határérték alatti besorolás és a diagnózis megerősítésének módja (rendelőn kívüli mérés preferálása), a célvérnyomások meghatározása, a béta-blokkolók helye az első vonalbeli terápiában, továbbá a kombinációs stratégia felépítése. Jelen dolgozat ezeket az eltéréseket tárgyalja.

A pitvarfibrilláló betegek tartós antikoaguláns kezelésére K-vitamin-antagonistákat vagy direkt orális antikoaguláns készítményeket (DOAC) alkalmazhatunk. Jelen összefoglalóban e gyógyszerek használatát mutatjuk be krónikus vesebetegek esetében.

A direkt orális antikoagulánsok (DOAC-ok) alkalmazásakor előforduló vér­zéses komplikációk a legsúlyosabb mellékhatások közé tartoznak. A vér­zések számának minimalizálását segíti a helyes indikáció, a rizikótényezők dinamikus újraértékelése score-rendszerek segítségével.