hirdetés
hirdetés
hirdetés
Onkológia

Az elmúlt 40 évben nem sikerült a dacarbazinnál hatékonyabb (válaszarány 10%) szert fejleszteni melanóma ellen. A változás néhány éve következett be, részben a génhibákon alapuló szerek, részben az immunmodulánsok megjelenésével.

Onkológia

A VEGRF-2-gátló ramucirumabbal kiegészített paclitaxel kemoterápia szignifikán­san javította az előzetesen már kezelt gyomor-adenokarcinómás betegek teljes és progressziómentes túlélését a paclitaxel monoterápiához képest. A RAINBOW az eddigi legnagyobb klinikai vizsgálat, amelyik a gyomortumorok második vonalbeli kezelésével foglalkozott, és az első, ahol szignifikáns túlélési előnyről számoltak be a VEGFR-2 elleni antitestet kemoterápiával kombináló kezelés kapcsán.

 
Onkológia

A randomizált, multicentrikus, kettős vak, III. fázisú vizsgálatot hormonszenzitív, előrehaladott vagy áttétes emlőrákban szenvedő betegek bevonásával végezték a fulvesztrant nagyobb dózisából adódó túlélési előny bizonyítására. A medián elérésekor gyűjtött adatokhoz képest a végleges teljes túlélési adatok alapján a nagyobb dózis jelentősen csökkentette az előrehaladott vagy metasztatikus hormonpozitív emlőrákos betegek halálozásának kockázatát.

hirdetés
Onkológia

Az amerikai gyógyszerhatóság után 2011-ben az EMA is jóváhagyta az első olyan gyógyszert, amellyel a teljes túlélés áttétes, kasztrációrezisztens, docetaxel-kezelés után progrediáló prosztatarákban számottevően javítható. A döntés a magyar részvétellel folytatott, III. fázisú TROPIC vizsgálat eredményein alapult. A túlélés mintegy 30%-os meghosszabbodása a cabazitaxel hematológiai mellékhatásai ellenére is jelentős eredmény.

Az invazív és nem invazív emlőrák korai felismerése és a kezelési módszerek tökéletesedése következtében javultak az emlőrákos betegek életkilátásai, és egyre többen vannak életben hosszú idővel a betegség felismerése után. A betegek azonban sokféle testi és lelki nehézséggel szembesülnek, ezért elengedhetetlenül fontos, hogy az alapellátásban dolgozó szakemberek tisztában legyenek speciális orvosi és pszichoszociális problémáikkal.   Az emlőrák miatt kezelt betegek követése az onkológus és a családorvos összehangolt tevékenységét feltételezi. A kontrollvizsgálatok célja a recidívák és az újabb primer emlőrák korai észlelése, a szövődmények felismerése és kezelése, a terápiás és ellenőrzési protokollok betartásának felügyelete, a fertilitási és pszichoszociális problémák enyhítése. A műtét utáni gondozás irányelvei   Mivel az emlőrák az esetek zömében az elsődleges kezelést követő 5 éven belül újul ki, ebben az időszakban gyakrabban kell sort keríteni a kontrollvizsgálatokra. Ez nem jelenti azt, hogy később nem áll fenn a recidíva veszélye. Az American Society of Clinical Oncology a műtét utáni időszakban szükségesnek tartja az emlő havonta végzett önvizsgálatát; a kórelőzmény felvételét és fizikális vizsgálatot az első 3 évben 3–6 havonta, majd 2 éven át 6–12 havonta, később évente; a megmaradt emlőállomány és az ellenoldali emlő mammográfiás vizsgálatát évente; a kismedencei vizsgálatot évente.

  Az Egyesült Államokban az emlőrákok több mint 90%-át korai stádiumban diagnosztizálják. Ez kedvező körülmény, de a klinikai képet sok más tényező is befolyásolja. A nyirokcsomók érintettsége, a receptorstátus, valamint néhány más tényező ismeretében pontosabban ítélhetjük meg a várható kimenetelt, választhatjuk ki az optimális kezelést. A szerzők a korai emlőrák terápiájával kapcsolatos korszerű felfogást és irányelveket ismertetik.   Bár az emlőrák gyakorisága az USA-ban és az Egyesült Királyságban egyre nő, a halálozási mutatók javulnak. A mortalitás csökkenése a mammográfia széles körű alkalmazásának, az értékelési technikák fejlődésének és a hatásos adjuváns kezeléseknek köszönhető. Az emlőrák korai stádiumai   A korai emlőrák kategóriájába az invazív emlőrák TNM beosztás szerinti I., II. és III.a stádiumait sorolják; az ilyen stádiumú emlőrákok rendszerint operálhatók. Ma már az összes emlőrák több mint 90%-át ilyen korai állapotban ismerik fel. A korai emlőrák műtéttel, sugárkezeléssel és szisztémás kezeléssel potenciálisan gyógyítható. A megfelelő kezelésben részesült korai emlőrákos betegek 5 éves túlélése eléri a 75%-ot. A közlemény a korai emlőrák jelenlegi kezelési elveit körvonalazza.

  A becslések szerint 2004-ben az Egyesült Államokban mintegy 216 000 emlőrák esetre derült fény, és 40 000-re tehető a betegség miatt ebben az évben bekövetkezett halálesetek száma.1 A daganatos kórképek közül az emlőrák sújtja a legtöbb nőt, és a halálozási statisztikákban is csak a tüdőrák előzi meg az emlőrákot a gyakorisági sorban. Az emlőrák közegészségügyi jelentősége miatt rendkívül fontos, hogy az alapellátásban dolgozó szakemberek kellő figyelmet fordítsanak a betegség kockázatának felmérésére, amihez a megfelelő stratégiák ismertetésével igyekszünk segítséget nyújtani.  Az emlőrák szempontjából átlagos mértékben veszélyeztetett nők 10–14%-os valószínűséggel betegszenek meg emlőrákban 90 éves korukig. Fokozott kockázattal számolhatunk, ha a beteg családjában már előfordult emlőrák, ha ilyen irányú örökletes hajlam igazolható vagy gyanítható, ha a beteg korábban mellkasi besugárzáson vagy emlőbetegségen esett át, illetve ha a Gail-modell szerint meghatározott 5 éves kockázat eléri vagy meghaladja az 1,67%-os értéket.

 Az elmúlt 10 évben nagyon gyors fejlődés következett be az emlőrák kezelésében. Ennek alapja az volt, hogy gyarapodtak ismereteink a daganat biológiai viselkedését illetően, és új mérföldköveket helyeztek el a kezelésben is. Ahogy minden szövetben, az emlőben is számtalan genetikai változás akkumulációja vezet a rosszindulatú daganat kifejlődéséhez. A különféle genetikai változások összessége mindig egyedi, ebből adódik a daganat viselkedésének és a kezelésre adott válaszának heterogenitása. A molekuláris „ujjlenyomat” az adott tumorra jellemző; bizonyos gének emlőrákban gyakrabban károsodnak. A károsodott gének jelenléte fontos szerepet kap a tumorgenezisben és a malignus progresszióban. Olykor szuppresszor gének inaktiválódnak mutáció következtében, máskor az onkogének fokozott expressziója következik be. Újabban ennek megfelelően előtérbe került az adott egyén adott betegségének kezelése: a személyre szabott, célzott terápia. A „targetspecifikus” kezelés hatásosabb, ugyanakkor jobban tolerálható, mint a standard, nem specifikus kezelés.

A vastagbéldaganatok okozta halálozás az utóbbi évtizedekben világszerte rohamosan nő; miközben évente 800 000-re tehető az új betegek száma, évi 400 000 érintett válik e malignóma áldozatává.1 A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Magyarországon 2004-ben 8658 új esetet regisztráltak, és 5100-an haltak meg vastagbélrákban.2 Míg 20–25 éve az előrehaladott béldaganatok eredményes kezeléséről, illetve az esetleges szóródás megelőzéséről gyakorlatilag nem lehetett beszélni, addig az utóbbi két évtizedben, a gyógyszerkémia fejlődése, a genomikai, molekulárpatológiai ismeretek bővülése nyomán egyre jobb hatásfokkal vehetjük fel a küzdelmet e daganatentitással szemben. Az 1950-es évektől rendelkezésre álló 5-fluorouracil különféleképpen bejuttatva az áttétes esetek halálozási arányát néhány százalékkal csökkentette csupán. Az utóbbi 5–10 évben kifejlesztett gyógyszerek (camptothecin, oxaliplatin, capecitabin, erbitux, vaszkuláris endothelialis növekedési faktor receptor blokkolók, ciklooxigenáz-2- gátlók, epidermális növekedési faktor receptor blokkolók stb.) kifejezetten reménykeltők e korábban kezelhetetlennek hitt megbetegedés majdani gyógyítását illetően.

A gasztrointesztinális strómatumorok (GIST) a gyomor- bél huzam leggyakoribb mesenchymalis daganatai; korábban leiomyomaként, leiomyosarcomaként, leiomyoblastomaként vagy neurinomaként osztályozták őket. A GIST 1998-as meghatározásának és a daganatot okozó onkogén mutációk azonosításának köszönhetően az utóbbi években sokat gazdagodtak a daganattípus epidemiológiájával, kórélettanával és jó- vagy rosszindulatú természetével kapcsolatos ismereteink, de az új ismeretek még megerősítésre szorulnak.  A sebészi kezelésben nagy változásokat tapasztalhattunk. Az áttétek sebészi ellátásában valóságos paradigmaváltás történt. Az elsődleges terápiás beavatkozást a daganatméret és a tünetek figyelembevételével a sebésznek és a gasztroenterológusnak közösen kell megterveznie. A primer tumor sebészi kezelése A primer GIST sebészi kezelése a daganat elhelyezkedésétől függ. A nyelőcső strómatumorát, ha az excentrikusan helyezkedik el, transthoracalis torakoszkópiás módszerrel távolíthatjuk el a nyelőcső nyálkahártyájának megsértése nélkül. Ha teljes reszekciót végzünk, akkor a nyálkahártya és a muscularis réteg esetleges hegesedése miatt az előzetes punkciós biopszia előnytelen. Az 1 cm-nél kisebb átmérőjű tumorok rendkívül ritkán bizonyulnak agreszszívnak, ezért ilyenkor elegendőnek látszik a beteg gondos megfigyelése. A gyomor strómatumora miatt végzendő reszekció mértékét az elsődleges daganat mérete határozza meg.

A kezelés javallatai A klinikai tüneteket okozó, a Durie és Salmon szerinti II. vagy III. stádiumba tartozó myeloma multiplex (MM) a szisztémás kezelés általánosan elfogadott javallata.Monoklonális immunglobulin okozta szövődmények, így például MM-hez társuló veseelégtelenség, amyloidosis, hiperviszkozitás szindróma vagy neuropathia kialakulásakor még kis tumortömeg mellett is helyénvaló elkezdeni a kezelést. Fontos, hogy a plazmasejtes neoplasiák kevesebb mint 5%-át alkotó, ritka (osszeális vagy extramedulláris) szoliter plasmocytomát ne téveszszük össze az I. stádiumú MM-mel, és ne mulasszuk el a potenciálisan kuratív kezelést. Sugárkezelés A myeloma-sejtek sugárérzékenyek. A szoliter plasmocytomák lehetőleg radikális sebészi reszekcióját követő sugárkezelés kuratív hatású lehet. A primer tumor területét a szokásos, frakcionált besugárzással, 40–60 Gy dózissal, 2–3 cm-es biztonsági zónával kezeljük. A csontok érintettsége esetén gondolnunk kell a csont körüli lágyrészek esetleges beszűrődésére. Lágyrészt infiltráló szoliter plasmocytoma esetében a besugárzandó terület magába foglalja a regionális nyirokcsomókat is. A szoliter plasmocytoma osszeális formájában szenvedő betegek mintegy 50%-a és az extramedulláris formában szenvedők 70%-a marad hosszú távon recidívamentes. A kiújulás általában szisztémásan, MM képében jelentkezik.
hirdetés
hirdetés
hirdetés

books.medicalonline