hirdetés

Tisztelt Olvasók! Kedves Kollégák! Az Orvostovábbképző Szemle jelenlegi szimpóziumában három, látszólag mozgás­szervi betegséggel foglalkozunk, melyek mindegyikéről kiderül az itt közölt írások alapján, hogy jóval messzebbről kell kö­zelíteni hozzájuk, sokkal távolabbra mu­tatnak, és lényegesen tágabb, általános érvényű, multidiszciplináris megközelítést igényelnek.

A rheumatoid arthritis első vonalbeli kezeléseként methotrexat adását javasolják. Ezt azonban nem minden beteg tolerálja, illetve nem minden betegnél vált ki terápiás hatást. Ezért nagy jelentőségűek a methotrexatot nem tartalmazó terápiás sémák. Az upadacitinib megfelelő hatásosságot és gyors hatáskezdetet mutat a rheumatoid arthritis azon eseteiben, me­lyek nem reagálnak kielégítően methotrexat adására. Az upadacitinib monoterápia megfelelő biztonságossági profil mellett jelentősen javítja a betegségkimeneteleket tükröző paramétereket.

A tünetmentes hyperuricaemia szerepet játszik az idült vesebetegség kialakulásában és progressziójában. A hatékony húgysavcsökkentő kezelés ellenére  a vesefunkció-romlás üteme nem csökkent a középkorú, hosszan fennálló 1-es típusú diabetesben szenvedő, nephropathiás, valamint proteinuriás, CKD-3-4-es stádiumú betegek körében. 

A szisztémás lupus erythematosus (SLE) változatos klinikai megjele­nésű, eltérő súlyosságú, lokalizációjú szervi érintettségekkel jellemez­hető autoimmun kórkép. A komplex klinikai megjelenés és a bonyolult patomechanizmus teszi nehézzé a betegség összefogását és definiálását, ugyanakkor a lehető legkorábbi felismerés alappillére a korai kezelésnek, a maradandó szervi károsodások megelőzésének. A betegségre alkalmazott klasszifikációs kritériumok használata esszenciális a viszonylag homogén csoportok kialakításában. A 2019-es új klasszifikációs kritériumrendszer az American College of Rheumatology (ACR) és a European League Against Rheumatism (EULAR) összefogásának eredménye.

A citokinviharral jellemezhető haemophagocytás lymphohistiocytosis (HLH) primer formájában genetikai eltérések vezetnek a citotoxikus sejtfunkció zavarához, míg a másodlagos formákban infekció, malignus betegség, gyul­ladásos reumatológiai kórkép, primer immunhiány vagy gyógyszeres kezelés provokáló szerepe feltételezhető.

A nem szteroid gyulladáscsökkentő (NSAID) szerek nélkülözhetetlenek a mozgásszervi betegségek kezelésében. Az NSAID szerek alkalmazása azon­ban a tápcsatorna nyálkahártyájának károsodásával, beleértve peptikus fekélybetegség képződésével és szövődményeinek kialakulásával járhat. A mellékhatások és szövődmények megelőzése során a gasztrointesztinális kockázati tényezők mellett elsősorban a kardiovaszkuláris kockázatot is fi­gyelembe kell venni. A hatékony gastroprotectiót illetően jelenleg nem áll rendelkezésre naprakész hazai útmutató vagy ajánlás. A közlemény a leg­újabb evidenciák tükrében, gasztroenterológus és reumatológus szakértők multidiszciplináris konszenzusa alapján összefoglalja az NSAID-kezeléssel kapcsolatos legfontosabb útmutatásokat.

Az ibuprofen az enyhe vagy közepes erősségű fájdalom csökkentésére en­gedélyezett nem szteroid gyulladáscsökkentő (non-steroidal anti-inflammatory drug, NSAID), melynek kisebb hatóanyag-tartalmú készít­ményei vény nélkül is kaphatók a patikákban. 

A köszvényes roham provokálásáért számos befolyásolható és nem befolyásol­ható tényező tehető felelőssé. Gyakran nem egy kiváltó ok, hanem ezek kom­binációja vezet az ízületi gyulladás kialakulásához. 

A térdízületi arthrosist kísérő fájdalom enyhítésére eddig jórészt NSAID-ok rövid távú vagy intermittáló alkalmazását javasolták a szakmai irányel­vek.

A daganatok gyógyításában áttörést hoztak az immunellenőrzőpont-gátló antitestek. Hatásuk lényege az immunrendszer gátolt daganatellenes im­munválaszának reaktiválása, ebből erednek autoimmun mellékhatásaik is. A mellékhatások között korábban ritkán jelentett arthritisek az immun­terápia rutinszerűvé válásával egyre gyakoribbak lettek. Jelen cikkben röviden ismertetjük előfordulási gyakoriságukat, megjelenési formákat és a rendelkezésre álló kezelési lehetőségeket.

A fibromyalgia szindróma olyan krónikus fájdalom szindróma, mely domi­nálóan diffúz mozgásszervi fájdalmak képében jelentkezik, ezért hagyo­mányosan a reumatológiához, a lágyrész-reumatizmusok közé sorolják, jóllehet a centrális szenzitizáció és a centrális fájdalom mechanizmusai állnak a középpontjában.

books.medicalonline