A JAK-gátlókat, ezeken belül a tofacitinibet, a baricitinibet, az upadacitinibet és a filgotinibet egyre szélesebb körben alkalmazzák a gyulladásos kórké­pek kezelése során. Ezeket és más törzskönyvezett szereket a regisztrált indikációk mellett számos más betegségben is kipróbálták. Ebben a közle­ményben – a teljesség igénye nélkül – áttekintjük azokat a reumatológiai, bőrgyógyászati, gyomor-bél rendszeri, neurológiai, szemészeti és más kór­képeket, amelyekben a JAKi-k már bizonyítottak, vagy elvi lehetőségként felmerülnek.

A penicillinallergia gyakori előfordulásának hátterében többek között a pe­nicillin típusú antibiotikumok gyakori alkalmazása, illetve a penicillinekre jellemző fertőzéshez társuló gyógyszerreakciók, mint például az Epstein− Barr-vírus infekcióhoz társuló maculopapulosus exanthema állnak.¹ Mivel az általános gyakorlat szerint a betegeken jelentkező gyógyszer indukálta reakciók esetén nemcsak a valódi immunmediált adverz reakciókat kiváltó gyógyszerek, hanem a beteg által alkalmazott minden gyógyszer doku­mentálásra kerülnek, nagyon sok beteg fals penicillinallergia bélyeget kap. Tekintettel arra, hogy a penicillin egy nagyon értékes terápiás hatású szer, amelynek helyettesítése nem feltétlenül optimális más antibiotikummal, célszerű a fals „cave penicillin” bélyegeket felülvizsgálni.

A bőr és a szervezet immunműködésének kialakításában és fenntartásában a bőr szerkezeti felépítésében szerepet játszó sejtek, az immunrendszerünk sejtjei, és a mikrobióta tagjai játszanak fontos szerepet. Míg korábban úgy gondoltuk, hogy ez a szerkezetéből és anatómiai felépítéséből adódó passzív funkció, napjainkban ez a kép sokkal árnyaltabb. Ez a szervünk egy, a külső és a belső körülményekhez is egyaránt dinamikusan alkalmazko­dó rendszer, ami fontos szerepet játszik integritásunk megőrzésében, de emellett szabályozó (pl. testhőmérséklet, vízháztartás, anyagáramlás) és érzékelő (pl. hőmérséklet, nyomás) feladatokat is ellát.

A pemphigus vulgaris egy autoimmun hólyagos betegség, mely a bőrt és a nyálkahártyát egyaránt érinti. Patogenezisében az epidermis adhé­ziós molekulái (desmoglein – Dsg1 és Dsg3) ellen termelődő antitestek játszanak fő szerepet. A rituximab egy CD20-ellenes monoklonális anti­test, melyet középsúlyos és súlyos pemphigus vulgarisban alacsony dózi­sú szteroidterápiával kiegészítve első vagy másodvonalban választandó szerként használunk. A betegség kezelési protokolljába két éve került be a rituximabterápia. A szerzők az aktuális irodalmi adatok mellett saját ta­pasztalataikat osztják meg ebben az összefoglaló közleményben.

Háromból két, sepsisből felgyógyult beteg újonnan kialakult testi vagy lelki károsodásoktól szenved. Kognitív deficit vagy depresszió léphet fel, nehe­zebben boldogul a beteg a mindennapi életben, romlik az életminősége, a munkaképessége csökken. Már az akut kezelés során törekedni kell a következmé­nyek korai felismerésére és kezelésére.