Hol tartunk most, 2018 nyarán a pitvarfibrilláció, a stroke-prevenció, az antikoaguláns terápia összetett kezelési stratégiájában? Indokolt megfo­galmazni a címben leírt kérdést. A pitvarfibrillációról szerzett ismereteink jelenleg nyugalmi, vagy inkább plató fázisban vannak. Az elmúlt időszak­ban nagyon sok publikáció, való életbeli elemzés jelent meg, egyik vagy másik direkt orális antikoaguláns (DOAC) prioritását kiemelve. Le kell szö­geznünk, hogy nincsenek megfelelő és jól kontrollált direkt összehasonlító vizsgálatok a rivaroxaban, a dabigatran vagy az apixaban vonatkozásában. Összességében azonban a REAFFIRM vizsgálat teljesebbé teszi a DOAC-okról alkotott képünket.

Az áttétes hólyagrák hatásos második vonalbeli terápiája évtizedek óta várat magára. A programozott sejthalál-1/ligand-1 (PD-1/PD-L1) gátlókkal végzett immunterápia áttörést jelent az áttétes uroteliális karcinómában szenvedő betegek számára is. Az anti-PD-1/PD-L1 monoklonális antitestek hatásosságát és biztonságosságát tesztelő klinikai vizsgálatok lefedik az uroteliális karcinóma kórlefolyásának minden szakaszát. Az anti-PD-L1 an­titest atezolizumab volt az első immunellenőrzőpont-inhibitor, amelynek használatát az FDA 2016 májusában engedélyezte metasztatikus uroteliális karcinómában.

Időskorban a warfarin iránti szenzitivitás változásai és a gyakori komorbiditások megnehezítik a stabil véralvadásgátló kezelés fenntartását. A stroke és a szisztémás embolizáció megelőzésében a rivaroxabannal történt antikoagulálás éppoly hatásos volt idősek körében is, mint a warfarinkezelés, és kevesebb intrakraniális vérzéssel járt együtt a ROCKET-AF vizsgálat alcsoport-analízisében éppúgy, mint egy friss, a való életben végzett felmérésben. A rivaroxabannal történő véralvadásgátlás egysze­rűsége jóvoltából a pitvarfibrilláló idős betegek nagyobb arányban része­sülhetnek védelemben a stroke veszélyével szemben.

A krónikus obstruktív tüdőbetegség a harmadik-negyedik leggyakoribb halálokká vált. A betegek évtizedekig állandó kezelésre szorulnak, teljesítőképességük korlátozott, a fellángolások gyakran kórházi kezelést igé­nyelnek, így minden beavatkozás, ami javítja az állapotukat vagy segít a jó állapot megtartásában, gazdaságilag is megtérülhet. Az ambuláns rehabilitáció hatékony, és a legolcsóbb eljárások egyike, ennek ellenére töredékében sincs kihasználva.