hirdetés

Az ovarialis hiperstimulációs szindróma a meddőségi kezelések során elő­forduló, potenciálisan életveszélyes iatrogén szövődmény. A szerzők egy 38 éves nőbeteg esetén keresztül ismertetik a tünetegyüttes diagnosztikáját és terápiáját a kardiológus szemével.

A nem melanoma típusú bőrrákok két leggyakoribb típusa a bazálsejtes és a cutan laphámsejtes carcinoma. Az esetek többségében a diagnózis felállítása egyszerű és a kezelés egy helyi érzéstelenítésben elvégzett sebészi beavatkozásból áll. 

A szerzők egy idős beteg bőrén kialakult recidiváló laphámrákjában alkal­mazott cemiplimabkezelés hatásosságáról számolnak be. Tizenegy széria cemiplimabterápia mellett szövődmény, immunmediált mellékhatás nem jelentkezett, klinikailag a betegség parciális remisszióba került.

Lokálisan előrehaladott cutan laphám-carcinoma (cSCC) alatt olyan megbetegedést értünk, melynél kimutatható áttét nincs, azonban a tumor különböző paraméterei az orvost terápiás nehézség elé állítják. 

Világszerte, Magyarországon is növekvő incidenciát mutató bőr laphámrákok az esetek többségében sebészi kimetszéssel gyógyíthatók (5 éves túlélés >90%).1

Bár a betegek kevesebb, mint 5%-ánál fejlődik ki lokálisan előrehaladott, nyirokcsomó-metastasist vagy távoli metastasist adó betegség, a magas incidencia miatt jelentős mortalitással kell számolni. A diagnózistól számolva a metasztatikussá váló betegek 90%-ánál két éven belül megjelennek az áttétek.2

A spinocellularis carcinoma a basalioma után a leggyakoribb nem melanoma bőrdaganat.

Korai stádiumban felismerve műtéttel gyógyítható. A bőrről kiinduló daganatok kb. 5%-a eredményez metastasist nagyobbrészt a regionális nyirokcsomókba, távoli áttétek is előfordulhatnak. A melanoma malignum után a második leggyakoribb, halált okozó bőrdaganat.

A pajzsmirigy papillaris carcinomája és annak sokszervi áttétei ellenére hosszú túlélést sikerült elérni. Több műtét, többszöri radiojód-kezelés, há­romféle besugárzás és éveken át tartó multikinázgátló kezelés történt. Az eset ismertetését a sokféle terápia, a hosszú túlélés és a felmerülő orvos­etikai kérdések indokolták.

A csontvelőben kialakuló (általában csontáttétekkel társuló) metasztázisok és a másodlagosan bekövetkező disszeminált intravaszkuláris koaguláció szolid tumoros betegeken is előfordulnak. Esetünkben Gleason 4+5 = 9/10 differenciáltságú, multiplex csontáttétekkel járó prosztata-adenocarcinomában igazoltuk kialakulását. Az onkoteam javaslatára adott abirateron-acetáttal és prednizolonnal, valamint a csontanyagcserére ható szerekkel a betegség stagnálását és az alvadási paraméterek rendeződését értük el, ami arra utal, hogy válogatott esetekben eredményes lehet az androgén-bioszintézis szelektív gátlása.

A COVID-19 alapos klinikai gyanúja esetén  negatív garatvála­dék-tesztek után más mintákból – köpet­ből, bronchoalveolaris mosófolyadékból (BAL), légcsőváladékból, székletből – is el kell végezni a víruskimutatást.

 

Az elmúlt időszakban jelentős fejlődés történt a prosztatarákos betegek ellátásában. A lokális betegségek kezelése a korábbi beavatkozásokhoz képest sokkal jobb terápiás válasszal és kevesebb mellékhatással jár, kö­szönhetően a laparoszkópos műtéti eljárásnak és a modern sugárkezelési lehetőségeknek. 

A digitalis-túladagolás EKG-val kapcsolatos jelei igen sokfélék, és az elektrofiziológiai ciklus valamennyi fázisában megjelenhetnek. Jellegze­tes supraventricularis ritmuszavar az ectopiás pitvari tachycardia (rend­szerint blockkal, de anélkül is) és a junctionalis ritmus, illetve az akcelerált junctionalis ritmus. Az alábbiakban olyan esetet ismertetünk, ahol a kétféle supraventricularis tachycardia egy időben jelentkezett.

Ennek a nem túl gyakori, rendszerint gyermekkorban jelentkező daganatnak az elkülönítő diagnózisa és a betegek hosszú távú követése, szubsztitúciós terápiája a műtétet, esetleges sugárkezelést követően nagy körültekintést igényel. Ezt illusztrálja a cikkben bemutatott négy pediátriai eset.

A femur tranziens oszteoporózisa ritka, nagy fájdalommal járó kórkép, mely elsősorban fiatal és középkorú férfiakat érint, de elvétve előfordulhat a terhesség utolsó trimeszterében és a postpartum időszakban is. Oka máig nem tisztázott, gyógyulása spontán történik.

Nem számít ritkaságnak, hogy röntgenvizsgálattal nem sikerül, MRI-vel viszont sikerül igazolnunk a sajkacsonttörést. Felmerül a kérdés, hogy scaphoideum-törésre típusos klinikum esetén az ismételt röntgenvizsgá­latok helyett hamarabb sor kerülhetne-e MR-vizsgálatra, és esetleg CT-vizsgálat is szóba jöhet-e.

hirdetés
hirdetés

books.medicalonline