Az Orvostovábbképző Szemle jelen számában a mozgásszervi betegsé­gekről tájékozódhatnak a tisztelt Olvasók. Két eredeti közleményt, három referált cikket és hozzájuk csatlakozó kommentárt tartalmaz a mozgásszervi blokk.

Nem egy megszokott válogatást tarta­nak a kezükben! A szokásos nagy kórképek vagy terápiás újdonságok helyett ritkáb­ban tárgyalt betegségekről olvashatnak.

A csípő-keresztcsonti vagy sacroiliacalis ízület diszfunkciója a deréktáji fájdalom gyakori kiváltó oka, azonban pontos diagnózisa nem könnyű feladat. A konzervatív kezelés egy multimodális programból áll, amely ma­gában foglalja a betegoktatást, valamint a medenceöv stabilizálását célzott nyújtással és manuálterápiával kombinálja. A stabilizáló övek szülést köve­tő alkalmazása is hasznos lehet. Azoknál a betegeknél, akiknél a tünetek konzervatív kezeléssel nem javulnak, előnyösek lehetnek az intervenciós kezelési lehetőségek.

A láb és a boka izmainak – m. tibialis anterior, posterior és peroneusok – tendinopathiái az alapellátást végző orvosok által gyakran figyelmen kívül hagyott kórképek. A konzervatív kezelési lehetőségek közé tartozik a medialis hosszanti boltozat alátámasztása és az excentrikus gyakorlatokra fókuszáló fizioterápia. Azoknál a betegeknél, akik 3–6 hónap után nem reagálnak a konzervatív kezelésekre, műtéti terápia jön szóba. A peroneus ín rendellenességeit gyakran összetévesztik a külboka ficamával, amely az ínrendellenességgel együtt is előfordulhat. Kezelését többek között a nyugalomba helyezés, a lateralisan elhelyezett ortézisek és az ín fokozatos terhelésére irányuló fizioterápia jelenti.

A costochondritis a mellkasi fájdalom egyik gyakori oka. Bár az alapel­látásban a váz- és izomrendszeri, illetve egyéb mellkasfali kórállapotok képezik a mellkasi fájdalom leggyakoribb okát, a differenciáldiagnózis során fel kell merülnie a többé-kevésbé gyakori, egyéb etiológiájú ténye­zőknek. Bár hiányzik a magas minőségű evidencia, a terápiás lehetőségek között a lokális melegítés, a szájon át szedhető vagy lokálisan alkalmaz­ható nem szteroid gyulladáscsökkentő gyógyszerek, a lidokaintapaszok, a kapszaicinkrém, a fizikoterápia és az akupunktúra szerepelnek. A makacs esetek kortikoszteroid-injekciókra reagálhatnak.

A krónikus mozgásszervi betegek többnyire a terápiás sikerek iránti igénye­ket fogalmazzák meg, de kifejezik azt is, hogy milyen konkrét, a pszichés ellenálló képességet és a betegséggel való megküzdési készséget javító segítséget, technikákat várnak. A betegek jelentős hányada – sokszor jól kezelt betegség mellett is – mentális kihívásokkal küzd, úgymint aggoda­lom, nyomott kedély, a betegséggel való megküzdési készség alacsony szintje, negatív érzelmi reakciók. Ezért indokolt az orvosi irányelvek szerint folytatott innovatív terápiákat pszichés támogatással és betegedukációs programokkal kiegészíteni.

Szimpózium - Reumatológiai betegségek

KEDVES OLVASÓK!

 

Komoly aktualitása van a szívelégtelenség­ről beszélni – újra és újra. Jelen tematikus lapszám ismételten felhívja a figyelmet egy olyan betegségre, melynek prevalenciája az öregedő társadalom mellett növek­szik, az ellátórendszert egyre jobban ter­heli.

A sokízületi kórkép legalább öt ízület érintettségét jelenti. Ha a beteg csak fájdalmat panaszol, és fizikális eltérése nincs, polyarthralgiáról, sokízü­leti fájdalomról beszélünk. Amennyiben az ízületek nyomásérzékenyek, duzzadtak, meleg tapintatúak, mozgásukban korlátozottak vagy de­formáltak, polyarthritis áll fenn. A nemzetközi szakirodalomtól eltérően hazánkban polyarthrosis néven különböztetjük meg a degeneratív etiológiájú polyarthritist a gyulladásos mechanizmus talaján kialakuló polyarthritisektől, melyek hátterében számos kórállapot állhat.

A diétás sómegszorítás gyakorlatát a szívelégtelenség életmód-terápiájá­nak részeként a legtöbb szakmai ajánlás tartalmazza. Közleményünkben célunk az ezzel kapcsolatos eddigi ismereteink összefoglalása, különös tekintettel a fellelhető klinikai vizsgálatok eredményeire.

A szívelégtelenség napjainkban is az egyik legnagyobb morbiditású és mortalitású kórkép, melynek gyógyszeres kezelése az elmúlt években je­lentős változáson ment keresztül – ahogyan az a terápiás irányelvekben is tükröződik. Cikkünk a szívelégtelenség kezelését az európai és amerikai szívelégtelenség-irányelv mentén tekinti át, megemlítve a két irányelv kö­zött megfigyelhető különbségeket.

A kardiális reszinkronizációs terápia a csökkent ejekciós frakcióval járó szív­elégtelenség hatékony eszközös terápiája, mely jól szelektált betegcsoport­ban képes csökkenteni a szívelégtelenség miatti hospitalizációt, a kardiovasz­kuláris mortalitást, javítja a szívelégtelenség tüneteit, az életminőséget és a terhelhetőséget. A követés során kiemelten fontos az optimális paraméte­rek beállítása, a ritmuszavarok vagy a szívelégtelenség progressziója miatt kialakult állapotváltozás korai detekciója, amelyben a remote monitoring rendszer használata a mindennapi klinikai gyakorlat része.

Megtisztelő a felkérés, hogy a diabetológiai főtémához bevezetőt ír­hatok, köszönet érte. A diabetológia a mai felfogás szerint a belgyógyászat számos területével áll kapcsolatban, például a kez­detben csak a diabetológiában alkalmazott gyógyszerek egy része ma már a nem cu­korbetegek esetében is használatos.

A bradycardiás állapot megítélésének és kezelésének optimalizálása érdeké­ben a European Society of Cardiology (ESC) 2021-ben új irányelveket tett közzé a szívritmus-szabályozó terápiáról és a kardiális reszinkronizációs terápiáról. Új ajánlásokat adott a diagnosztikára, a reflex syncope ellátására, a syncope és a szárblokkok kezelési algoritmusaira vonatkozóan. Először jelenik meg az irányelvekben a vezeték nélküli pacemaker és az ingerületvezető rendszer ingerlése.

A közelmúltban publikált két nagy randomizált klinikai vizsgálat és metaanalízis eredményei meggyőző bizonyítékot szolgáltattak arról, hogy az SGLT2-gátlás a nem diabeteses eredetű krónikus vesebetegségben is nagyon jelentős mértékű nefroprotektív hatással rendelkezik. E következ­tetés a hipertenzív nephropathia mellett a glomeruláris betegségeken belül egyelőre az IgA-nephropathiában a legmegbízhatóbb. A nefroprotekció mechanizmusa nagy vonalakban hasonló mind diabeteses vesebetegség­ben, de az egyes folyamatok relatív súlya különbözhet.

A krónikus vesebetegségben szenvedő cukorbetegek kezelésének ma már a vesebetegség progressziójának lassítása és a kardiovaszkuláris kockázat csökkentése is ugyanolyan fontos pillére, mint a vércukorkontroll. A cikk a klinikai gyakorlatban történt változásokat és a terápiás újdonságokat veszi sorra. Diabeteses vesebetegségben a gyógyszeres beavatkozás mel­lett az életmód-változtatás is kulcsfontosságú. A növényi alapú, sószegény diétát legjobb komplex táplálkozási tanácsadás keretében kialakítani.

Az ateroszklerotikus kardiovaszkuláris betegség (ASCVD) a cukorbetegek morbiditásának és halálozásának vezető oka. A holisztikus szemléletű diabetológiai gondozás célja a diabetes mikro- és makrovaszkuláris szö­vődményeinek megelőzése, illetve késleltetése, valamint az életminőség és életkilátások javítása. Az Amerikai Diabetes Társaság (American Diabe­tes Association – ADA) minden évben megújított, legutóbb 2023. január­ban megjelent ajánlásában a hypertonia kezelését illetően összefoglalják a legújabb ismereteket, valamint az egyéni terápiás célértékek elérésének korszerű lehetőségeit.

Az Orvostovábbképző Szemle jelenle­gi száma a reumatológia területén belül elsősorban a gyulladásos és autoim­mun reumatológiai kórképekben jelentke­ző korai tünetekre, valamint egy, az utóbbi 2–3 évben kiemelt figyelmet kapó belső szervi manifesztációra, az interstitialis tüdőbetegségre fókuszál. 

A 2-es típusú cukorbetegség vércukorcsökkentő kezelésének eszközpark­ja rohamosan gyarapszik. Legújabban forgalomba került az első duális inkretinreceptor-agonista, a „twincretin” természetű tirzepatid. Az áttekintő közlemény összefoglalja a két inkretinreceptor-aktiváló természetét nem cukorbetegeken és diabetesben, a duális receptor agonizmus lehetséges előnyeit, a tirzepatid szerkezetét és hatástani sajátosságait, majd a 2-es típusú cukorbetegségben, illetve elhízott személyeken folytatott klinikai vizsgálatok eddig ismertté vált eredményeit.

Az inzulinpumpa-kezelés fejlődése a teljesen zárt rendszer irányába tart. A technikai újdonságok megjelenésének üteme meglehetősen felgyorsult, ezért már a pár éves ajánlások is gyakran elavultnak tekinthetők. A szerzők a felnőtt 1-es típusú cukorbetegek inzulinpumpa-kezelésével kapcsolatos nemzetközi irányelvek ajánlásait foglalják össze. Az irányelvek alapvetően az indikációval foglalkoznak, valamint a veszélyhelyzetek és a kórházi ke­zelés szükségessége kapcsán áttekintik, mi történjen az inzulinpumpával, ha egy pumpahasználó beteg kerül be a kórházba. Az ajánlások mellett kitérnek saját tapasztalataikra, és vázolják az inzulinpumpa-kezelést érintő várható változásokat is.

Az 1-es típusú cukorbetegség az összes diabeteses betegség mintegy 6%-át képezi. Kialakulásának oka a béta-sejtek ellen irányuló autoimmun folyamat, amely a béta-sejtek irreverzibilis pusztulásához, az endogén in­zulintermelés megszűnéséhez vezet. Az utóbbi években az immunológia és a molekuláris biológia fejlődése számos új ismerettel bővítette az 1-es típusú cukorbetegség kialakulásáról alkotott elképzeléseinket.

A szisztémás kötőszöveti betegségekben (connective tissue disease, CTD) az interstitialis tüdőbetegség (interstitial lung disease, ILD) az egyik leggya­koribb belső szervi manifesztáció, egyben a vezető halálok egyes kórképek esetén, melynek korai diagnosztikája és kezelése elsődleges szempont a betegek követése során. Az ILD eltérő súlyosságú és lefolyású az egyes betegeknél, így az egyik legfontosabb szempont a progresszív ILD-formák kiszűrése és mielőbbi kezelése az irreverzibilis tüdőkárosodás megelőzé­sének és a túlélés javításának céljából.

A szisztémás autoimmun betegségek változatos bőrtünetekkel járhatnak. Míg némelyek az adott betegségre jellegzetesek, addig mások egyéb kór­képekkel is társulhatnak. Azonban kiemelt jelentőségű e bőrelváltozások ismerete, mert felhívják a figyelmet a háttérben lévő autoimmun betegség lehetőségére.

A Raynaud-tünet lehet ártalmatlan jelenség, de számos szisztémás autoim­mun betegségben is megjelenhet, akár az első tünetek között. Jelen össze­foglaló célja a szekunder Raynaud-szindróma hátterében álló leggyakoribb autoimmun kórképek és az ezekre utaló, alapellátásban is felismerhető gyanújelek összefoglalása, rövid kitekintéssel a terápiás lehetőségekre.

Az arthritis gyulladásos folyamatok eredményeként jön létre, egyes formái terápia nélkül az ízületek maradandó károsodását okozhatják már a kiala­kulástól számított első évben. Bizonyos esetekben szisztémás betegség jelzői lehetnek, és a belső szervek lehetséges elváltozásai kísérhetik a fennállásukat. Az átmeneti és tartósan fennálló arthritisek, valamint az ízületek mellett egyéb szervrendszeri érintettséggel járó formák differenciálása és a megfelelő terápia kiválasztása mielőbb, a korai szakaszban célszerű az életminőség rövid távú helyreállítása és hosszú távú megőrzése céljából.

A vékonybélben különböző állapotok eredményeként elszaporodó vas­tagbélflóra befolyásolhatja az elfogyasztott ételek lebontását. Az ered­mény haspuffadás, hasmenés vagy székrekedés formájában megjelenő tünetegyüttes lehet, melynek hátterében egyéb organikus ok nem igazolható.

Bár a kórkép diagnózisa nem különösebben bonyolult, a terápia lehetőségei meglehetősen korláto­zottak, így nem ritkák a refrakter vagy legalábbis annak látszó esetek. Jól tükrözi ezt az aggodalmat, hogy a közelmúltban az ACG (American College of Gastroenterology), valamint az UEG (United European Gastroenterology) és az ESNM (European Society for Neurogastroenterology and Motility) is friss ajánlást adott ki a kérdéssel kapcsolatban.

books.medicalonline