Rudolf Virchow kiterjedt, szisztemati­kus kutatásai alapján 1856-ban közöl­te elméletét, miszerint „minden esetben a vér többé-kevésbé kiterjedt rögöt képez a beillesztett [idegen] test köré... ...az [ide­gen test okozta] elzáródás következményei három csoportba oszthatóak, melyek az ér és környezetének irritációja, a vér alvadása és a véráram megszakadása.”1

Érdekesség, hogy ezzel lényegében a vérrögképződés következményének tartotta e három tényezőt és csak vénás stasisnak tulajdonított szerepet a de novo thrombus-képződésben.

Ha végigkísérjük az alvadásgátló gyógyszerek „életpályáját” a felfedezésük­től napjaink mindennapi gyakorlatáig, mindenképpen észre kell vennünk, hogy az indikációk fejlődése és új indikációkra történő törzskönyvezésük bizonyos szabályokat követ.

Az antikoaguláns kezelés az elmúlt évtizedben óriási fejlődésen ment ke­resztül, köszönhetően a direkt orális antikoagulánsok megjelenésének. Az alvadásgátló kezelés a medicina talán minden szegletét érinti, ennek meg­felelően a korábbi K-vitamin-antagonista és heparinszármazékokra épült terápiákat újra kell gondolni. Ez azonban óriási és hosszadalmas munka napjaink evidenciára épülő medicinája mellett.

Szimpózium - Diabetológia

Az Orvostovábbképző Szemle jelenlegi száma a reumatológia bizonyos te­rületeire fókuszál. A reumatológia tárgykörébe beletartoznak a degeneratív moz­gásszervi betegségek, a gyulladásos és az autoimmun reumatológiai kórképek. A felsorolt betegségcsoportok az ide tar­tozó betegségek rendkívül változatos tár­házát jelentik, amiből a szimpózium cikkei szemezgetnek, természetesen a teljesség igénye nélkül. Kezdjük a legtöbb beteget érintő betegség, az osteoarthritis aktuális kérdéseivel, majd rátérünk a kevésbé, de még mindig elég gyakori gyulladásos reu­matológiai kórképek kezelésére, azon belül is elsősorban a terápia biztonságosságá­nak a tárgyalására, végül kiemelünk egy szisztémás autoimmun kórképet, ahol az elmúlt év jelentős előrelépést hozott a be­tegség kezelésében. Az utolsó blokk egy tudományos közlemény és a hozzá tartozó kommentár, amiben kitérünk a reumatoló­giai betegségek ritka, súlyos belső szervi manifesztációinak a bemutatására.

A vénás thromboemboliák (akut mélyvéna-thrombosis és/vagy akut pulmonalis embolia) gyakori megbetegedések, népbetegségnek tekinthetők. E két betegség hátterében a legfontosabb rizikófaktorok a veleszületett vagy szerzett thrombophiliák. A közlemény a veleszületett és szerzett thrombophiliákat mint a VTE legfontosabb kockázati tényezőit tárgyalja.

A gyulladásos reumatológiai betegségek súlyos, intenzív osztályos keze­lést igénylő szervi tünetekhez vezethetnek. A közelgő szervi elégtelenség korai felismerése rendkívül fontos a kimenetel és a hosszú távú prognózis szempontjából. Ebben a cikkben az intenzív ellátásban számításba veendő szervi megnyilvánulásokat mutatjuk be, szem előtt tartva mind a kórismé­zést, mind pedig a terápiát.

KEDVES OLVASÓK!

Egy remek színvonalú lapszámot tarthat­nak a kezükben, mely a keringési betegsé­gekre fókuszál. Valóban gondolatébresztőek a sorok, hiszen egyrészt örökzöld témákat közelítenek meg korszerű szem­lélettel, mint a béta-blokkolók kérdései, összekapcsolódva a hypertoniával, corona­ria-betegséggel, ritmuszavarral. Másrészt olyan, koncepciójában is újdonságokat sugalló kérdésről is olvashatnak, mint az intracoronariás képalkotás, melyektől va­lóban megindul a képzelet.

A szisztémás lupus erythematosusban szenvedő betegek kezelése nem­zetközi ajánlások mentén történik. Az elmúlt 1,5 évben törzskönyvezték a voclosporint lupus nephritisben, valamint az anifrolumabot a betegség aktív formájában. Az aktív betegség kezelésére bevezetett első célzott te­rápiával, a belimumabbal több mint 10 éves tapasztalat gyűlt össze, illetve lupus nephritisben is törzskönyvi indikációt szerzett.

A célzott terápiák jelentősen javították a gyulladásos és autoimmun reuma­tológiai kórképek, így a rheumatoid arthritis kezelését. A betegek kezelése során elsődleges a terápiaválasztás, melynek során mérlegre kell tenni a kitűzendő célt, a hatás és kockázat viszonyát és a betegpreferenciákat. Cikkünk az ezzel kapcsolatos legfontosabb megfontolásokat tárgyalja.

Az arthritis psoriatica klinikailag heterogén, diverz megjelenési formájú betegség, melyet számos extraartikuláris manifesztáció és komorbiditás jellemez. A betegek kiemelése, a korai diagnosztika és terápia kiemelkedő fontossággal bír a betegek sorsának további alakulására nézve. A keze­lésre alkalmazott gyógyszerek kiválasztását a betegség jellegzetességei, az egyes domének érintettsége és a komorbid állapotok összességében határozzák meg. A szerző ezen témakörök részletes tárgyalása mentén mutatja be a kezelés újdonságait.

Ajelenlegi számban néhány fontos ku­tatási és betegellátással kapcsolatos témát foglaltunk össze, amelyek az általá­nos orvosok és a nagyközönség körében is érdeklődésre tarthatnak számot.

Az osteoarthrosis az ízületi porc mennyiségi és minőségi károsodásával jellemzett degeneratív ízületi megbetegedés, mely a porcon túl érinti a subchondralis csontot, az ízületi tokot, a környező lágyrészeket és izmo­kat. A betegség lefolyása progresszív és funkciókárosodáshoz, rokkantság­hoz vezethet. A nemzetközi szakirodalomban a kórfolyamat elnevezése az osteoarthritis, mely a gyulladás szerepére is utal a patogenezisben.

A szerző a mindennapos gyakorlat számára igyekszik kibontani és kritikailag értelmezni az ESC-ESH és a Magyar Hypertonia Társaság által kiadott irányelvnek inkább az úgynevezett fitt kezelendőkre fókuszáló, világosnak látszó tömör, leegyszerűsített üzeneteit, ajánlásait az idős, főleg a szervezet előrehaladott öregedéséhez kapcsolódó, idült degeneratív társbetegségek által már sokkal jobban érintett 80–85 évnél idősebb hypertoniás betegek gyógyszeres vérnyomáscsökkentő kezelésére. Ennek során a problémakör képlékenységére, csapdáira, szemléleti vitáira is rávilágító szakirodalmi eredményekből is levon, bemutat következtetéseket.

Bár az intracoronariás képalkotás módszereinek (intravascularis ultrahang, optikai koherencia tomográfia) alkalmazási területeiről még nem alakult ki széles körű egyetértés, előnyeik az akut coronaria-szindróma terápiájának megválasztásában, kockázatának megítélésében és a coronaria-interven­ciók eredményének javításában jól dokumentálhatók.

Az áttekintő közlemény a jelenlegi ajánlások tükrében bemutatja a bé­ta-blokkolók szerepét az ischaemiás szívbetegség kezelésében. Az antiischaemiás hatásmechanizmusuk bemutatásán túl, kitér szerepükre a klinikum szempontjából fontos akut és krónikus coronaria-szindróma kezelésében.

A szívritmuszavar gyakori jelenség, és akut helyzetben kihívást jelenthet a kezelőorvos számára. A cikkben bemutatjuk az akár az életet is fenyege­tő bradycard és tachycard szívritmuszavarokat és kezelésüket, valamint gyakorlati tanácsokat adunk a kórismézésükhöz.

A szemfelszíni graft versus host betegség irreverzibilis szemfelszín-káro­sodáshoz, látásromláshoz vezethet, ezért fontos kezdeti stádiumban tör­ténő felismerése. A szemfelszín állapotának javítása céljából a szemfelszín nedvesen tartása mellett saját savót, szteroid illetve cyclosporin tartalmú szemcseppet alkalmazunk.

A zöldhályog (glaucoma) Magyarországon a vezető vaksági okok egyi­ke. A betegség gyanúja fel kell hogy merüljön a kockázati tényezők felderítésekor, a diagnózis minél korábbi felállításához pedig szük­ség van az idegrostréteg és látóidegfő vizsgálatára, a látásfunkciók küszöbperimetriával történő elemzésére, illetve a csarnokzug állapotának értékelésére gonioszkópiás vizsgálattal. A glaucomás betegek állapotát rendszeres időközönként kontrollálni szükséges, az állapot súlyosságától, a kezelés sikerességétől és az ahhoz való adherenciától függően.

A cukorbetegek egyötödének van valamilyen cukorbetegség okozta szemé­szeti szövődménye. Cukorbetegek körében legalább az évenként elvégzett szemészeti ellenőrzésekkel és a diabeteses retinopathia megfelelő időben való kezelésével a cukorbetegség szövődményeként kialakuló látásromlás és vakság megelőzhető.

books.medicalonline