Három különböző SM altípust azonosítottak

 A Science Translational Medicine című szaklapban március 27-én online megjelent tanulmányból az derült ki, hogy ennek az immunmarkerek alapján megkülönböztethető három betegségaltípusnak kissé eltérő a lefolyása és a terápiára adott válasza is. Dr. Heinz Wiendl (Münsteri Egyetem, Németország) és munkatársai szerint további validálással a vér "immunszignatúrájának" vagy endofenotípusának meghatározása az immunmoduláns terápia megkezdése előtt segíthet a betegség klinikai lefolyásának előrejelzésében, és személyre szabottabb kezelési döntéseket eredményezhet, azaz a jövő precíziós orvoslásának egyik észszerű útját jelentheti.

Degeneratív és gyulladásos altípusok

Az SM rendkívül heterogén betegség, amely különböző klinikai manifesztációkkal és betegséglefolyással rendelkezik, így kezelése minden esetben kihívást jelent. Eddig nem volt világos, hogy ez a heterogenitás tükröződik-e a vérben található különálló immunszignatúrákban. Ennek vizsgálatára Wiendl multicentrikus munkacsoportja átfogóan elemezte 309 korai SM-ben szenvedő betegből és egy 232 korai SM-ben szenvedő betegből álló független validációs kohorszból származó vérminták immunológiai tulajdonságait.

Mindkét kohorszban azt találták, hogy a celluláris immunszignatúrák három különböző immunológiai endofenotípusra oszthatóak, amelyeknek az E1, E2 és E3 nevet adták.

Az E1-et a CD4 T-sejtes kompartmentben bekövetkező változások jellemzik, a gyulladásos citokinek, nevezetesen az interleukin-17A (IL-17A), az IL-22 és a granulocita-macrofág kolóniastimuláló faktor emelkedésével, valamint korábbi strukturális agykárosodással, súlyosabb betegséggel és nagyobb fogyatékossággal. A természetes ölősejtek elváltozásai az E2 altípus jellemzői, míg az E3 altípusban a CD8 T-sejtek elváltozásai dominálnak.

A különböző altípusoknak eltérő a klinikai beteglefolyása. Az E3-as betegek magasabb gyulladásos betegségaktivitást tükröző mintázatot mutattak, esetükben a kiindulási értéktől számított első éven belüli magasabb volt a relapszusok aránya (≥ 2) és jellemző volt, hogy első immunmoduláns kezelésként gyakrabban kaptak magas aktivitású betegségmódosító terápiákat. Az e csoportba tartozó betegeknél a kiinduláskor nagyobb volt a gadoliniumot halmozó elváltozások száma is, betegségük nagyobb arányban vált a klinikailag izolált szindrómából a relapszusos-remittáló SM-mé, és a kiindulási állapotot követő 2 éven belül gyorsabban nőtt a rokkantság mértéke. Ezen endofenotípus esetén a kiinduláskor nagyobb volt az agy-gerincvelői folyadékban lévő összes sejtek száma és az intrathecális immunglobulin (Ig)G szintézis mértéke is.

Az E1-es csoport betegeinél a kiinduláskor nagyobb mértékű volt a korai strukturális agykárosodás és a betegség súlyossága, beleértve a rokkantságot és a nyilvánvaló károsodást, valamint a neurofilamentum-könnyűlánc szérumkoncentrációja és az intrathecális IgM szintézis mértéke.

A betegséglefolyás ezen eltérő mintázatai okán ezeket az alcsoportokat degeneratív E1-nek és gyulladásos E3-nak nevezték el a kutatók. S bár a klinikai és paraklinikai paraméterek némelyike részben átfedésben volt, elemzésük azt mutatja, hogy a különböző immunológiai endofenotípusok előrejelző értékkel bírhatnak a klinikailag releváns beteglefolyások tekintetében.

A személyre szabott ellátás felé

A fentieken kívül néhány beteg akár 4 éves követése során megfigyelték, hogy az interferon-β-vel kezelt gyulladásos E3 endofenotípusú betegeknél nagyobb mértékű volt a betegség progressziója és az MRI-aktivitás a más terápiában részesülő E3-as betegekéhez képest. Az interferon-β ezen eltérő hatásait nem figyelték meg a többi endofenotípusban.

Wiendl szerint további vizsgálatokkal és finomításokkal remélhető, hogy ez a teszt "klinikai valósággá" válhat.

Forrás:

Gross CC, Schulte-Mecklenbeck A, Steinberg OV, et al: Multiple sclerosis endophenotypes identified by high-dimensional blood signatures are associated with distinct disease trajectories Science Translational Medicine 27 Mar 2024 Vol 16, Issue 740 DOI: 10.1126/scitranslmed.ade8560