A neurofilamentum könnyűláncok prognosztikai értéke

Az Americas Committee for Treatment and Research in Multiple Sclerosis (ACTRIMS) kongresszusán bemutatott ASCLEPIOS I/II vizsgálat új alvizsgálati adatai szerint a szérum neurofilamentum könnyűlánc (sNfL) szintje az alapszinthez képesti 3 és 12 hónappal későbbi értékelése során egyértelműen jelezte a sclerosis multiplexben (SM) szenvedő betegek esetén az az új T2 elváltozások kialakulását vagy meglévők megnagyobbodását, függetlenül az alkalmazott kezelési elrendezéstől beosztástól.

Számos tanulmány jelezte az sNfL prognosztikai biomarkeri szerepét SM-ben, de az előre tervezett ASCLEPIOS alvizsgálatok sorozata lehetőséget adott arra, hogy a különböző terápiák során értékeljék az sNfL prediktív értékét, mondta a vizsgálatot végző Thomas P. Leist, MD, PhD, a Thomas Jefferson Egyetem (Philadelphia, Pennsylvania) sclerosis multiplex/neuroimmunológia részlegének vezetője.„Az adatok alapján lehetségessé vált, hogy egy egységes sNfL küszöbértéket használjunk a betegség aktivitásának előrejelzésére a betegségmódosító terápiában részesülő relapszáló-remittáló SM-ben szenvedő betegeknél" - mondta Leist.

Az emelkedett, a medián feletti sNfL-szintű (≥ 9,3 pg/ml) betegekben az alacsonyabb sNfL-szintű (< 9,3 pg/ml) betegekkel történő összehasonlításkor 3 hónap múltán az új vagy megnagyobbodott T2-léziók kezelés alatti évesített aránya 2,2-szer nagyobb volt (P < 0,001), a 12 hónapos értékek esetén az évesített arány pedig 3,6-szor volt nagyobb (P < 0,001).

A magasabb sNfL-szintek 3 hónapos (3,67 vs. 1,69) és 12 hónapos (4,90 vs. 1,37) évesített arányában mutatkozó különbségek függetlenek voltak az ASCLEPIOS I/II vizsgálatokban alkalmazott terápiás elrendezéstől, melynek során az injektálható anti-CD20 monoklonális antitestet, az ofatumumabot hasonlították össze a pirimidinszintézis orális gátlójával, a teriflunomiddal, kettős vak protokollt alkalmazva.

A New England Journal of Medicine 2020. augusztus 6-i számában közzétett két vizsgálatban az ofatumumab esetében az évesített visszaesési arány körülbelül 50%-kal volt alacsonyabb (P <0,001 mindkét vizsgálatban). Az aktivitás egyéb markerei, mint például a T1- és T2-súlyozott képalkotáson észlelt új elváltozások, valamint az sNfL-szintek számszerűen mind az ofatumumabnak kedveztek, még akkor is, ha nem minden másodlagos mérőszám érte el a statisztikai szignifikanciát.

Az sNfL a kezeléstől függetlenül jelzi a progressziót?

Ebben az előre tervezett alvizsgálatban a kérdés az volt, hogy az sNfL-szintek a korai követés során a kezelési elrendezéstől függetlenül prognosztikai jelentőséggel bírnak-e. Az sNfL-szintek prognosztikus értéke nem csak a vizsgált populáció egészére, hanem több fontos alpopulációra, például a frasszbéli és etnikai hovatartozás és a testtömegindex (BMI) alapján osztályozott betegekre vonatkozóan is igazolódott.

A két ASLCEPIOS vizsgálatba bevont 1892 beteg közül 1746 (92,8%) esetében állt rendelkezésre a vizsgálati protokoll részét képező sNfL kiindulási értéke. Az ASCLEPIOS-vizsgálatokba bevont betegek közel 90%-a fehér bőrű volt, további 10%-a között pedig közel egyenlő arányban szerepeltek a fekete, az ázsiai és az egyéb, ismeretlen rasszhoz tartozó résztvevők. Az új vagy megnagyobbodó T2-elváltozások éves átlagos aránya minden csoportban több mint kétszer akkora volt azoknál, akiknek az sNfL értéke az átlag felett volt, mint azoknál, akik értéke az átlag alatti volt.

Bár ezek az eredmények egy átlag feletti vagy alatti sNfL küszöbértékre épültek, "a jövőben ki kell értékelni, hogyan lehetne ezt az egyetlen sNfL küszöbértéket optimalizálni egy adott célcsoport és populáció szempontjából" - mondta az elemzés vezetője, Dr. Silvia R. Delgado, a floridai Coral Gables-i Miami Egyetem Miller Orvosi Iskolája neurológiai tanszékének professzora.

A BMI-elemzés is ugyanezt a gondolatot támasztotta alá. Dr. Anne H. Cross (Washington University School of Medicine, St. Louis, Missouri), aki ezt a munkát vezette, arra a következtetésre jutott, hogy az egyetlen sNfL küszöbérték minden vizsgált csoport esetében prognosztikus volt, " a BMI és az életkor szerinti csoportokat is".

Az optimális sNfL küszöbértéket nem lehet meghatározni

Leisthez hasonlóan Cross is hangsúlyozta, hogy bár ezek az adatok arra utalnak, hogy az sNfL a kezeléstől függetlenül hasznos prognosztikai mutató a kezelés alatt álló betegeknél, ezek a részelemzések "támogatják az sNfL optimalizálásával kapcsolatos további munkát". Nem zárták ki egy klinikailag hasznosabb küszöbérték lehetőségét az emelkedett sNfL meghatározására.

Dr. Daniel Ontaneda (Cleveland Clinic, Cleveland, Ohio), az idei ACTRIMS-konferencia elnöke egyetértett azzal, hogy az sNfL-szintek a háttérterápiától független prognosztikus értékét igazoló bizonyítékok fontos új információk. Szükségesnek és potenciálisan klinikai jelentőségűnek tartotta az RRMS új biomarkereinek, például az sNfL-nek a meghatározása terén az előrelépést. Szerinte külön vizsgálatokra lesz szükség annak megerősítéséhez, hogy az sNfL-szintek alapján történő beavatkozás javíthatja-e az eredményeket.

Forrás:

https://www.medscape.com/viewcollection/37437