hirdetés

A belgyógyászat egy nagy területé­nek 20 éves fejlődését sokféleképpen össze lehet foglalni. Jelentős elméleti nefrológiai tudományos eredmények születtek ebben az időszakban, és a klinikai kutatás fejlődése is szembeszökő. A gyógyszeres kezelés radikális meg­újulásával a vesebetegek életkilátásai és életminősége is sokat javult. Az elmúlt két évtized alatt a magyarországi dialí­ziskezelés magas színvonalúvá vált és a transzplantációs gyakorlat előtt is új lehetőségek nyíltak. Ezek alapján a szer­zők úgy döntöttek, hogy a következő főbb szempontok alapján mutatják be a nefrológia hazai alakulását:
• A hazai nefrológiai tudomány fejlő­dése
• A hazai klinikai nefrológia fejlődése
• A hazai dialíziskezelés fejlődése
• A hazai transzplantáció fejlődése

A szervátültetés magyar úttörőinek (Ullmann Imre és Németh András) mun­kásságát követően a rendszerváltáskor két helyszínen, Budapesten és Szegeden történtek kizárólag veseátültetések ha­zánkban. Az elmúlt két évtized folyama­tos szakmai fejlődést mutatott, immáron több mint 7000 szervátültetést végez­tünk öt szerv vonatkozásában, 4 centrum­ban 10 program keretén belül. Az újabb mérföldkövet az idei Eurotransplant csat­lakozás jelenti, mely új dimenziót ad a ha­zai szervátültetésnek azzal, hogy a be­tegek a nyugati sorstársaikhoz hasonló esélyegyenlőséget kapnak.

A történetírás mindig szubjektív, még akkor is, ha igyekszünk objek­tív tényekre alapozni, hiszen lénye­ges, hogy az eseményekből mit eme­lünk ki, és mit hagyunk a háttérben. A sikereket hangsúlyozzuk, vagy az akadályokról beszélünk, melyek nél­kül a sikerek még emelkedettebbek lennének. A jelen munkában is a szer­zők szubjektív véleménye tükröződik, bár az összeállítás adatokra támaszko­dik. Számadatokkal különben az olva­sót szándékosan nem terheljük, hogy a figyelem az általános összefüggé­sekre koncentrálódjon.

A modern magyar medicina történetének egyik legnagyobb sikere a tuberkulózis­nak mint népbetegségnek a felszámolása. A betegség visszaszorulásával egyidejű­leg megtörtént a „pulmonológiai átállás”. A tbc helyét átvették a különböző pulmo­nológiai betegségek, közülük is kiemel­kednek az idült légzőszervi kórképek, az asthma bronchiale, a COPD. A tüdőgyógyászat az utóbbi évtizedekben meghatá­rozó szerepet töltött be a tüdőrák diag­nosztikájában és gyógyszeres kezelésében. A pulmonológiaprevenció érzékenysé­gét jelezte korábban a BCG, a tüdőszűrés, ma a dohányzásleszokás támogatása, s a közeli jövőben a tüdőrák szűrése. A közeli években eljuthatunk az „interdiszciplinális átállás” korszakába, amikor a különböző orvosi szakmák, így a pulmonológia is ön­állóan, de egymással szorosan együttmű­ködve találják meg a helyüket a 21. század medicinájában.

A szemészet nagyléptékű változásokon ment keresztül az elmúlt 20 év alatt. Legjelentősebbnek mondható a lé­zersebészet elterjedése mind terápiás, mind refraktív sebészeti vonatkozásban. A katarakta sebészetében előretörtek a műlencsebeültetésekkel végzett mű­tétek, bővültek a magasabb fénytörési hibák korrekciójára is alkalmas műlen­csék fajtái. A szaruhártya-beültetések vonatkozásában megjelentek a cornea egyes rétegeinek transzplantációs lehetőségei. Általánossá váltak az időskori macula-degeneráció és a retinopathia diabetica kezelései. Új műszerek jelen­tek meg, amelyek a biomikroszkopikus diagnosztikát segítik.

Amióta van sport, azóta van sport­orvoslás, melynek feladata a sport­tal kapcsolatos speciális sérülések, ártalmak gyógyításán túl az, hogy megismerje a szervezet működését terhelés alatt, és tisztában legyen a rendszeres edzés hatásaival. Az ellenőrzés és kutatás legfőbb fel­adata természetesen az, hogy a szo­kásosnál nagyobb igénybevétel mellett is megőrizzük a sportolók egészségét és felügyeljük, hogy sem az edzések, sem a versenyek ne káro­sítsák egészségét.

A reumatológiai betegségek világ­szerte kiemelkedő és egyre növekvő népegészségügyi problémát jelente­nek, ami komoly terhet ró az egyénre, a családra és a társadalomra egyaránt. Ennek oka nemcsak a betegségek ma­gas számában, hanem az általuk oko­zott tartós életminőség-romlásban, rokkantságban és keresőképtelenség­ben, valamint az extrém költségek­ben is keresendő. Nem árt leszögez­ni, hogy egyes mozgásszervi kórképek magasabb halálozással járnak, gon­doljunk csak például az oszteoporózis talaján kialakuló combnyaktáji törések utáni, vagy a szisztémás autoimmun betegségekhez, illetve a reumatoid artritiszhez társuló magas mortalitásra. Válaszul a kihívásokra szakterületünkön az utóbbi egy-két évtizedben hallat­lan fejlődés és szemléletváltozás ment végbe, melynek keretében a reumatológia igen gyorsan adaptálta a medi­cina egészét átformáló új irányzatokat és az új évezred modern reumatológiai gyakorlatát hozta létre.

A patológiai diagnosztika az elmúlt 20 évben hatalmas változásokon ment keresztül, aminek alapja részben a tech­nológia korszerűsödése, valamint az informatika eredményeinek beépülé­se, másrészt és döntően a molekuláris medicina kifejlődése. A korábbi diag­nosztikus patológia mára további ágak­kal gyarapodott, mint a prognosztikus és prediktív patológia. Ezek eredménye­ként a patológus egyre inkább a korsze­rű betegellátó tevékenység meghatáro­zó szereplője, a betegség diagnózisának felállításától annak kezelésén át a beteg haláláig. Amennyiben ennek felismerése a szükséges humán és anyagi erőforrá­sok biztosításához vezet, ez multiplikátor hatása révén ma már kihatással van a be­tegellátó tevékenység egész folyamatára.

A cikkben a ritka betegségek mint önálló klinikai és kutatási entitás kifej­lődését, fontosabb ismérveit tekinti át a szerző, majd röviden taglalja az érdeklődés középpontjában álló, meghatározó területeket. Hangsúlyozásra kerülnek a ritka betegségek magyar­országi ellátásában bekövetkezett fej­lemények, a fogalom megjelenése óta eltelt idő jelentős fejlesztései.

Míg 20 évvel ezelőtt az onkológia az or­voslás marginális része volt, mert a da­ganatos betegek életét csak minimálisan és sok mellékhatás árán tudta meg­hosszabbítani, mára már meghatározó szakterületté vált, melynek középpontjá­ban az egyre emelkedő számú dagana­tos betegség gyógyítása és ellátása áll. Ennek az onkológiában az ezredfordu­ló óta megfigyelhető paradigmaváltás­nak az oka, hogy a daganatos betegség átkerült a halálos, gyógyíthatatlan be­tegségek köréből a gyógyítható, vagy legalább jó életminőség mellett, hos­szú ideig kezelhető és élettartam-nye­reséget adó betegségek közé. Mára elmondhatjuk, hogy a rákbetegség ré­gebben halálos ítéletet jelentő diagnózi­sa krónikus betegséggé szelídült.

Az elmúlt 20 évben a neurológia, a neu­rológiai betegellátás jelentős változáson, fejlődésen ment keresztül. Diagnosztikai lehetőségei a képalkotással alapvetően megváltoztak. A klinikai idegtudomány fejlődése szakmai specializációt ered­ményezett, ami új feladatokat jelent az orvos- és szakorvosképzésben. A neu­rológiai osztályok keretében létrejött 39 trombolízisközpont (stroke-részleg), a stroke akut ellátásának intézményi há­lózata. A szakosított neurológiai ellá­tás szakambulanciákon (epilepszia, SM, fejfájás, Parkinson, izombetegségek), illetve alváslaboratóriumokban folyik. A betegeket a nemzetközi gyakorlatnak is megfelelő szakmai irányelvek alapján kezelik a szakrendeléseken, illetve osztá­lyokon. Az elmúlt két évtizedben a neu­rológiai ellátás területén több lépésben a fekvőbeteg-kapacitás szűkítését kellett megszervezni, ami az ápolási idő rövidü­lésével járt. A neuropatológia kiszorult a neurológiai osztályokról, a neurológiai klinikákon vagy a patológiai intézetek keretében történnek a vizsgálatok.

A fejlődés a medicina egyes terüle­tein nem egyenletes, és néha nehéz is érzékelni a valódi fejlődést, ha csak a napról napra változó informáci­ókkal találkozunk. Ezért kiváló alka­lom a visszatekintésre a felkérés, ami a kardiológia elmúlt 20 évének be­mutatására érkezett. Végezhetnénk az elemzést az egyes területek kor­szakalkotó újdonságainak évenkén­ti áttekintésével, de úgy döntöttünk, hogy kiválasztjuk a leggyakoribb, leg­fontosabb kardiológiai kórképeket és megnézzük, hogyan kezelték a bete­get 20 évvel ezelőtt és hogyan most. Ez utóbbi nemcsak izgalmasabb­nak tűnik, hanem jobban is mutatja majd azt a hatalmas fejlődést, amin a kardiológia az elmúlt két évtized­ben átment.

Az elmúlt húsz év bebizonyította, hogy az élő kórokozók okozta betegségek elleni küzdelem kétségtelen eredmé­nyei ellenére a járványos betegségek nem tűntek el. A HIV/AIDS felbukka­nása szemléletváltozást eredménye­zett, egyértelművé téve, hogy a fertőző betegségek leküzdése globális fel­adat. Az „egy a világ – egy az egész­ség” gondolatának megszületését az a felismerés motiválta, hogy a világon felbukkanó járványok többsége az ál­latvilágból származik. Az antimikrobás szerek fejlesztése leállt, a multidrug- és pánrezisztens kórokozók terjedésének megakadályozásában pedig a megelő­zésre helyeződött a hangsúly. A járvá­nyos betegségek elleni küzdelemben a védőoltások fejlesztése jelenti az elő­relépést. Más problémákat kell megol­dani az egészségügyi ellátással kapcsolatos és másokat a klímaváltozással, a természeti katasztrófákkal és a fegy­veres konfliktusokkal összefüggő fertő­zések esetén.

Az autoimmun betegségek heterogén betegségcsoportot jelentenek, ahol a krónikus gyulladás az érintett szervek károsodását, funkcionális elégtelensé­gét eredményezi. Az ide sorolt beteg­ségek közös jellemzője, hogy a gyul­ladás autoantigének ellen irányul és patológiás autoantitestek alakulnak ki. Az autoantigén egy-egy szerv megha­tározott alkotója, de a szisztémás autoimmun betegségeknél általános sejtalkotók (pl. DNS, RNS) képezik azt. Több mint egy évszázaddal ezelőtt Paul Erlich a „saját” ellen irányuló immunreaktivitást „horror autotoxikusnak”, és az élettel összeegyeztethetetlennek definiálta.
hirdetés
hirdetés
>további ajánlatok

books.medicalonline

 
Tovább a bolthoz