A depresszió és öngyilkosság témája nemcsak a pszichiátria, de az egész or­vostudomány, sőt az egész társadalom egyik legfontosabb problémája. Ez különösen igaz Magyarországra, ahol az öngyilkossági halá­lozásnak az utóbbi negyven év alatt fokoza­tosan bekövetkezett, több mint 60 százalékos csökkenése ellenére a hazai szuicidráta (a 100000 főre eső évenkénti öngyilkossági ha­lálozás) még mindig több mint 50 százalékkal magasabb az EU átlagánál.

A terápiarezisztens depresszió komplex jelenség, amelynek értelmezése és definíciója a terápiás ismereteink bővülésével változik, ezért ma inkább nehezen kezelhető depressziókról beszélünk. A számos, eddig feltárt ok mellett ma már tudjuk, hogy az egyik leggyakoribb a depresszió bipoláris voltának fel nem ismerése, vagy az „unipoláris” depressziók esetén gyakran észlelhető „rejtett” (szubszindromális vagy küszöb alatti) bipolaritás. Nem­csak bipoláris I és II depresszióban, hanem szintén a bipoláris depressziót jelentő agitált (kevert) major depresszióban és bipoláris spektrum depres­szióban kerülni kell az antidepresszív monoterápiát, és inkább a hangulatstabilizáló kezelést preferáljuk, vagy ha a depresszió súlyos volta miatt antidepresszívum mindenképpen szükséges, azt mindig hangulatstabili­zálóval vagy atípusos antipszichotikummal együtt, a lehető legrövidebb ideig alkalmazzuk.

Az elektrokonvulzív terápia (ECT) jelenlegi tudásunk szerint a depresszió leghatékonyabb terápiája. Összefoglalónkban az ECT indikációi után a sti­mulálás néhány technikai kérdését, a párhuzamos gyógyszeres kezelés szempontjait, majd a kezelés kockázatait és speciális betegcsoportokban kialakuló depresszió ECT-kezelésének témáját tárgyaljuk, az áttekintést az ECT magyarországi alkalmazására vonatkozó adatokkal zárva.

A nehezen kezelhető major depresszió esetében rendelkezésre álló gyógy­szeres armamentárium nemrégiben egy új hatásmechanizmusú szerrel bő­vült: a glutamáterg hatástani csoport első képviselőjeként már hazánkban is elérhetővé vált az eszketamin orrspray. Az eszketamin az újszerű hatás mellett eltérő paradigmát is képvisel az eddigi szerekhez képest: a fenn­tartó kezelés során csak hetente vagy kéthetente egyszer adagolandó az esetleges mellékhatások többnyire csak az alkalmazás ideje körüli egy-két órás időszakban jelentkeznek, azonban kizárólag intézményi keretek között alkalmazható.

Az egészségügyi ellátás különböző területein dolgozók számára nélkü­lözhetetlen a szuicid viselkedés jellemzőinek és a hatékony segítségnyúj­tás alapelveinek ismerete. Írásunkban összefoglaljuk a szuicid viselke­dés korszerű megközelítésének alapelveit, kiemelt figyelmet fordítva az akut szuicidveszély felismerésének és a segítségnyújtás lehetőségeinek szempontjaira.

Szimpózium - Reumatológiai betegségek

A mindennapi szülészeti és nőgyógyászati ellátásban gyakran előforduló betegségekkel foglalkozik az Orvostovábbképző Szemle jelenlegi száma.

Az öngyilkosság komplex jelenség, a fiatal felnőttek és serdülők körében továbbra is a vezető halálokok egyike. A média és a közösségi hálók szerepe az öngyilkossági magatartás terjedésében és megelőzésében egyre jelen­tősebbé válik. A közlemény áttekinti a médiahatások klasszikus és digitális formáit, a közösségi média korában megjelenő új kockázatokat és preven­ciós lehetőségeket, amelyek felismerése a szuicidprevenció szerves része.

Magas vérnyomással szövődő várandósság után megnő a krónikus hiper­tónia és egyéb kardiovaszkuláris betegségek kockázata. A különböző ter­hességi hipertóniás betegségek közül a korai kezdetű preeklampszia okozza a legnagyobb rizikót. A kórképek kialakulásának hátterében valószínűleg a várandósság alatt létrejövő szubklinikai endothelsejt-sérülés áll, melynek kiváltásában immunológiai tényezők játszanak szerepet. A hipertóniás váran­dós nők figyelmét fel kell hívni a várható kockázatra, a vérnyomás-ellenőrzés jelentőségére, valamint a kardiovaszkuláris betegségek megelőzésének lehe­tőségére. Jelenleg az egészséges életmóddal, a rendszeres aerob fizikai tevé­kenységgel, a megfelelő diétával, az ideális testsúly biztosításával, a dohányzás mellőzésével lehet csökkenteni a szív- és érrendszeri betegségek rizikóját.

 A közlemény célja, hogy rámutasson a magas rizikójú HPV-típusok egy­mástól különböző rákkeltő hatására. A leggyakoribb és legagresszívebb 16-os és 18-as fajta mellett felhívjuk a figyelmet a többi hr (high-risk) típus veszélyére és jelentőségére, továbbá hangsúlyozni kívánjuk a közismerten fontos méhnyakrák-megelőzési stratégiák (pl. a védőoltás) széles körű al­kalmazásának fontosságát.

Az endometriosis krónikus betegség, melyre a méhnyálkahártyához ha­sonló szövet méhüregen kívüli előfordulása jellemző. A reproduktív korú nők mintegy 10%-át érinti, ami ma Magyarországon 200 000, világszerte körülbelül 190 millió nőt jelent. Az endometriosist jóindulatú betegségnek tartjuk, egyes tulajdonságai mégis rosszindulatú sajátosságot mutatnak. Az endometriosis és a daganatos megbetegedések közötti kapcsolat he­terogén jellegű, daganattípusonként eltérő kockázati profilokat mutat. Klinikai szempontból leginkább a petefészekrák-kockázat felmérésében van gyakorlati jelentősége.

Az Orvostovábbképző Szemle jelen lapszámának neurológiai szimpóziuma, amelyet az olvasó kezében tart vagy képernyőjén olvas, megint telitalálat. Szó esik egy sürgős ellátást igénylő betegségről (trigeminusneuralgia), a tenziós fejfájásról, melyet a teljes népesség elsöprő többsége saját tapasztalatból ismer, és végül a szkizofréniáról, amely nemcsak híres költők (pl. Hölderlin) betegsége volt, hanem hazánkban is sok ezer beteg és család életét nyomorítja meg évekre, évtizedekre. Sokan emlékszünk József Attila híres soraira, az autizmus páratlan, verbális megjelenítésére: „A semmi ágán ül szivem, / kis teste hangtalan vacog, / köréje gyűlnek szeliden / és nézik, nézik a csillagok.”

A menopauzális átmenet időszakát és a posztmenopauzában töltött éve­ket a pubertáshoz és reproduktív életkorhoz hasonlóan a női lét normális szakaszának kell tekintenünk. Az erre az időszakra jellemző élettani és kórélettani változások interdiszciplináris megközelítést igényelnek – fon­tos a krónikus betegségek miatt bekövetkező morbiditás és mortalitás csökkentése a preventív lépések előtérbe helyezésével, kiemelten kezelve a kardiovaszkuláris rendszer és a csontanyagcsere egészségének megőr­zését már a perimenopauzális átmenettől kezdődően.

A szkizofrénia csoportjába tartozó zavarok ellátásának modern alapelveit a mértékadó irányelvek idővonala mentén ismertetjük, majd a területen zajló farmakológiai kutatások újdonságait és a napi gyakorlat trendjeit tekintjük át.

 A trigeminusneuralgia az egyik leghevesebb fájdalommal járó kraniális neuropátia, melyet az V. agyideg hirtelen, szúró, áramütésszerű fájdalma jellemez. A diagnózis klinikai, a szekunder okok kizárásához MRI szüksé­ges. A kezelés első vonalban karbamazepin, refrakter esetekben műtéti megoldások (pl. mikrovaszkuláris dekompresszió) javasoltak. A betegség jelentős életminőség-romlást okozhat, komplex, multidiszciplináris meg­közelítést igényel.

A tenziós típusú fejfájás (TTF) a leggyakoribb elsődleges fejfájásbetegség. Mit jelent maga a kifejezés? Korábbi elnevezése is beszédes: stresszfejfájás, pszichogén vagy pszichomiogén fejfájás. Szó szerint tenziós, azaz feszítő-feszülő érzés alakul ki a fejben. A betegek sokféleképpen fogalmazzák meg: pántszerű, abroncsszerű, szorító fájdalom, kellemetlen érzés, ami megke­seríti a mindennapjaikat. A havonkénti fejfájásos napok száma alapján beszélhetünk epizodikus (havi 15 napnál kevesebb) és krónikus (havi 15 nap vagy annál több) TTF-ről. Enyhe kísérő tünetek lehetnek, de nem kötelező jelleggel. Diagnosztikája során a tüneti fejfájásoktól való elkülönítés az elsődleges cél. Kezelése nem gyógyszeres (fizioterápia, pszichoterápia) és gyógyszeres (akut és profilaktikus) lehetőségeket foglal magába.

 Az elhízás napjaink egyik legsúlyosabb népegészségügyi problémája, amely világszerte és Magyarországon is egyre na­gyobb terhet ró az egészségügyi ellátórend­szerre. Krónikus, progresszív betegségként számos súlyos társbetegség – mint a 2-es típusú cukorbetegség, kardiovaszkuláris elváltozások, metabolikus szindróma és bi­zonyos daganattípusok – kialakulásában ját­szik kulcsszerepet. Az obezitás komplexitása multidiszciplináris megközelítést igényel mind a diagnosztika, mind a terápia terén.

A cikkben átfogó képet kaphatunk az elhízás epidemiológiájáról, patofiziológiai hátteréről, legfőbb szövődményeiről; a metabolikus, kardiovaszkuláris, onkológiai, pszichés és mozgásszervi következményeiről, diagnosztikai kritériumairól és mód­szereiről, valamint a kezelési lehetőségekről, a megelőzés stratégiáiról és a népegészségügyi programokról is.

Az elhízás kezelése összetett feladat, amelynek megkerülhetetlen eleme az életmód-terápia. Siker csak a bevitt kalóriák korlátozásával érhető el, ennek során negatív energia-egyensúlyt kell elérnünk. Ehhez hosszú távon az alacsony kalóriatartalmú diéták a legmegfelelőbbek, amelyek hosszú távon is fenntarthatók, nem hoznak létre hiányállapotokat. Ennek alkalma­zásával hosszabb távon hetente 0,5–1 kg-os testtömegcsökkentés érhető el. A fogyás kísérőjelenségeként kialakuló metabolikus adaptáció nehe­zíti a testtömegcsökkentést, ennek áthidalásában játszik fontos szerepet a mozgásterápia. Természetesen a beteg megfelelő motivációja, kitartása is elengedhetetlen a sikerhez.

Hasonlóan más krónikus betegséghez, a testsúlycsökkentő gyógy­szeres terápia is az életmód-változtatással kombinálva javasolt. A jelenlegi irányelvek szerint azoknál a betegeknél, akik életmódváltást kíséreltek meg, és a testtömegindexük (BMI) továbbra is 30 kg/m2-nél nagyobb, vagy a BMI ≥ 27 kg/m2, emellett elhízással összefüggő társbetegségük is van, javasolható a testsúlycsökkentő gyógyszeres kezelés megkezdése.

Az obezitáshoz társuló, a metabolikus zavarral asszociált zsírmáj a leg­gyakoribb májártalom, az esetek egy részében cirrhosishoz, májrákhoz vezethet. A diagnózis, a kezelés és a gondozás a társszakmák képviselőinek szoros együttműködését igényli.

A háttérben zajló alacsony aktivitású krónikus gyulladás köti össze az obezitást, az inzulinrezisztenciát, a 2-es típusú cukorbetegséget, valamint ezek szövődményeit. A kezelés során az étrend, a mozgás és a bariátriai beavatkozások hatékonysága mellett az antidiabetikus terápia is gyulladáscsökkentő hatású.

Az Orvostovábbképző Szemle jelenlegi számának „Bőrgyógyászati szimpózium” rovatában olvasható három írás témája azért nagyon aktuális, mert olyan beteg­ségekről szól, amelyek többnyire nem súlyosak, de nagyon sok embert érinte­nek, és rendkívüli módon befolyásolják az életminőséget.

 Az urtikáriára emlékeztető bőrtünetekkel járó különböző betegségek kli­nikai megjelenési formái széles spektrumot ölelnek fel, melyek a háttérben álló kóros folyamatot tekintve nagy diverzitást is mutatnak. A klinikai gya­korlatban elsődleges a bőrtünet megjelenése alapján az urtika (csalángöb) felismerése, adott esetben a szövettani vizsgálat elvégzése. Kifejezetten fontos a bőrtünetekért felelős patomechanizmusok megértése, ezek alap­ján a megfelelő kivizsgálás elvégzése, a helyes diagnózis az adekvát terápia beállítása érdekében.

 Az acne a pilosebaceus egység gyulladásos megbetegedése, amely a leg­gyakoribb bőrgyógyászati kórképek közé tartozik. Bár leginkább serdü­lőkorban jelentkezik, előfordulhat újszülöttkortól egészen felnőttkorig. A betegség jelentős negatív hatással van a betegek életminőségére, illetve maradandó hegeket hagyhat maga után, ezért az adekvát kezelés kiemel­ten fontos.

A krónikus kézekcéma gyakori, viszketéssel, fájdalommal és égő érzéssel járó bőrbetegség. Terápiájában alapvető a kiváltó tényezők kerülése, a helyi gyulladáscsökkentő kezelések (kortikoszteroidok, kalcineuringátlók vagy Janus-kináz-gátlók) és a szisztémás alitretinoin alkalmazása.
>további ajánlatok

books.medicalonline

 
Tovább a bolthoz