Az Orvostovábbképző Szemle jelen számában a mozgásszervi betegsé­gekről tájékozódhatnak a tisztelt Olvasók. Két eredeti közleményt, három referált cikket és hozzájuk csatlakozó kommentárt tartalmaz a mozgásszervi blokk.

Nem egy megszokott válogatást tarta­nak a kezükben! A szokásos nagy kórképek vagy terápiás újdonságok helyett ritkáb­ban tárgyalt betegségekről olvashatnak.

A fiatal felnőttkorban kezdődő 2-es típusú cukorbetegség olyan entitás, amely mostanában került a figyelem középpontjába. Nem csekély hányadát teszi ki a 2-es típusú cukorbetegségnek, mintegy 15-20%-át. Hazánkban a részaránya növekvőben van, ennek hátterében elsősorban a gyermekkori elhízás előfordulásának növekedését sejtjük. A fiatal felnőttek 2-es típusú cukorbetegségére az inzulinhiány és a súlyos inzulinrezisztencia egyszerre jellemző. A betegség progresszív természetű, azaz a Hemoglobin A1c a diagnózis felállítása után emelkedő tendenciát mutat. Mind a hazai, mind a nemzetközi adatok alapján ezeknek a fiatal betegeknek a kardiovaszkuláris, a renális és a daganatos relatív kockázata (a nem cukorbeteg populációhoz viszonyítva) magasabb, mint az időseké, ezért megfontolandó a célzott szűrésük és intenzívebb kezelésük.

Mind a diabétesz mellitusz (DM), mind a krónikus vesebetegség (CKD), mind az elhízás és a hipertónia népbetegségnek tekinthető. Az említett betegségek korai kardiovaszkuláris halálozással járnak. Ebben a kontinuumban a máj megbetegedése is kialakulhat. Az SGLT-2-gátlók és a GLP-1-RA gyógyszerek megjelenése megváltoztatta ezen betegségcsoport prognózisát.

A DPP-4-gátlók – nemzetközi nevük közös utótagja alapján a gliptinek − a 2-es típusú diabétesz vércukorcsökkentő kezelésének irányelveiben az utóbbi években hátrébb szorultak, mivel nem tartoznak a betegség lefolyását módosító készítmények közé. Véleményünk szerint azonban érdemi mellékhatásoktól mentes voltuk, biztonságos és kényelmes alkalmazhatóságuk, könnyű elérhetőségük miatt szerepelniük kell a vércukorcsökkentő gyógyszeres kezelés palettáján, azaz az idejük még nem járt le.

Az úgynevezett enterohormonok, azaz a glükagonszerű receptoragonista peptidek, az ugyanide tartozó, de kémiailag nem peptid vegyületek, valamint a glükagonszármazékok és a glükózdependens inzulinotróp polipeptid gyógyszerek és ezek kombinációi az utóbbi években rendkívüli módon megszaporodtak, és gyakorlatilag évek óta a legfontosabb szerepet játsszák az elhízás és a diabétesz, valamint az inzulinrezisztencia és szövődményeinek gyógyszeres kezelésében. A közlemény ezen vegyületek hatásait foglalja össze.

Szimpózium - Reumatológiai betegségek

KEDVES OLVASÓK!

 

Komoly aktualitása van a szívelégtelenség­ről beszélni – újra és újra. Jelen tematikus lapszám ismételten felhívja a figyelmet egy olyan betegségre, melynek prevalenciája az öregedő társadalom mellett növek­szik, az ellátórendszert egyre jobban ter­heli.

A vakság egyik leggyakoribb oka a fejlődő országokban a cukorbetegség szövődményeként kialakuló retinopátia. A vércukor és a vérnyomás megfelelő kontrolljával kialakulása, illetve progressziója megelőzhető. Nemzetközi tanulmányok igazolták, hogy a diszlipidémia kezelésére alkalmazott fenofibrát is hatékony a progresszió lassításában.

A nozokomiális pneumóniák (kórházi eredetű tüdőgyulladás, NP), külö­nösen a ventilációval összefüggő (VAP) és a multirezisztens (MDR) mikro­organizmusok okozta fertőzések az egészségügyi intézmények gyakori és súlyos problémái. Az új diagnosztikai és terápiás eszközök – például a célzott antibiotikumterápia és a légzőszervi fizioterápia optimalizálá­sa – jelentősen hozzájárulnak a gyógyulás elősegítéséhez és a mortalitás csökkentéséhez. A mesterséges intelligencia és a molekuláris diagnosztika integrálása, valamint az új antibiotikumok fejlesztése tovább javíthatja a nozokomiális tüdőgyulladások kezelésének hatékonyságát.

A krónikus légúti betegségek a lakosság egyre nagyobb részét érintik. A bete­gek felkutatása és kiemelése szűrővizsgálatokkal, a háziorvos kollégák segítsé­gével, illetve a tünetes betegek esetén az akut betegellátó sürgősségi osztályok és az ügyeleti ellátás, valamint a társszakmák felvetése alapján történik. A bete­gek regisztrálását és gondozását hazánkban az országos tüdőgondozói hálózat végzi. A légúti betegségek differenciáldiagnosztikája alapozza meg a kezelést. Rendszeres gondozást igénylő légúti betegségek a krónikus obstruktív tüdő­betegség (COPD), az asthma bronchiale és a bronchiektázia. Jelen összefog­laló a legtöbb, akut egészségügyi ellátást igénylő COPD-s betegcsoport akut exacerbációjának menedzselésével kapcsolatos aktualitásokat foglalja össze.

Megtisztelő a felkérés, hogy a diabetológiai főtémához bevezetőt ír­hatok, köszönet érte. A diabetológia a mai felfogás szerint a belgyógyászat számos területével áll kapcsolatban, például a kez­detben csak a diabetológiában alkalmazott gyógyszerek egy része ma már a nem cu­korbetegek esetében is használatos.

Az obstruktív alvási apnoe (OSA) gyakran más légzőszervi kórkép társbe­tegsége. A két betegség egyidejű fennállása (overlap szindróma) magasabb morbiditáshoz és mortalitáshoz vezet. Az OSA korai felismerése és kezelése javíthatja az alvást, az életminőséget és a betegségek kimenetelét.

 

Az autoimmun pancreatitis (AIP) a krónikus pancreatitis ritka formája, amely gyakran elzáródásos sárgaságként jelentkezik a pancreasban észlelhető térfoglaló terimével vagy anélkül. Szövettanilag limfocitás-plazmasejtes beszűrődés és fibrózis mutatható ki, valamint a szteroidra adott gyors terá­piás válasz jellemzi. Az AIP két fő típusa az 1-es vagy limfocitás-plazmocitás sclerotizáló pancreatitis (LPSP) és 2-es vagy idiopathiás ductuscentrikus pancreatitis (IDCP).

A gasztroenterológiai tárgyú összefoglaló az epeutak gyulladásos beteg­ségeit ismerteti a primer sclerotizáló cholangitis kivételével. Az epeúti gyulladások osztályozása az anatómiai lokalizáció és az etiológia szerint lehetséges. A közlemény taglalja a diagnosztika és a kezelés lehetőségeit is.

 

Napjaink egyik leggyakrabban kutatott témája mind a gasztroenterológia, mind egyéb társszakmák területén a mikrobiom és az intesztinális barrier szerepe a szervezet egészséges homeosztázisának fenntartásában. A mikrobiom egyensúlyának megbomlásával, a barrier szerkezeti válto­zásával, sérülésével a bélfal áteresztőképessége, permeabilitása fokozódik, ami az úgynevezett „szivárgó bél szindróma” vagy „áteresztő bél szindróma” („leaky gut” szindróma) kialakulásához vezet. Jelen tudásunk szerint ezen kórállapot – a kellemetlen szubjektív tüneteken túl – számos egyéb beteg­ség kialakulásában is szerepet játszhat. Cikkünkben röviden összefoglaljuk a kórkép patológiai hátterét, következményeit, és áttekintjük a lehetséges kezelési, illetve megelőzési stratégiákat.

Az Orvostovábbképző Szemle jelenle­gi száma a reumatológia területén belül elsősorban a gyulladásos és autoim­mun reumatológiai kórképekben jelentke­ző korai tünetekre, valamint egy, az utóbbi 2–3 évben kiemelt figyelmet kapó belső szervi manifesztációra, az interstitialis tüdőbetegségre fókuszál. 

Az onkológiában főszerepet kapott immun- és target terápiák hatásmecha­nizmusuknak köszönhetően a kemoterápiáktól eltérő mellékhatásokkal rendelkeznek. Gyakran fordul elő bőrtünet, ami rontja az életminőséget, és a kezelés megszakításához, leállításához vezethet, ezért ismerete nél­külözhetetlen az onkológiai betegek ellátása során.

A fiatalkori emlőrák emelkedő incidenciája egyre nagyobb figyelmet és multidiszciplinaritást igényel. Bár a szakmai útmutatókban, irányelvekben az életkor alapvetően nem határoz meg eltérő kezelési protokollokat, dó­zisokat vagy terápiahosszat, a premenopauzális állapot mégis eltérő meg­közelítést követel, egyrészt az endokrin terápia miatt, másrészt a várható hosszú távú túlélés és a potenciális késői toxicitás következtében.

Az emlődaganatok sebészi kezelése folyamatos változáson megy keresztül, előtérbe helyezve az egyre kevésbé radikális megoldásokat, valamint az onkoplasztikai technikákat a jobb gyógyulási és esztétikai eredmények reményében. Az alábbiakban a IV. Emlőrák Konszenzus Konferencia leg­frissebb nemzetközi tanulmányokra és szakértői javaslatokra alapozott, az emlőrák sebészi kezelésével kapcsolatos ajánlásai olvashatók.

A colorectalis carcinoma az esetek döntő többségében endoszkópos vizsgála­tok során felismerhető prekurzor elváltozások, adenomák malignus transzfor­mációjával fejlődik ki. A folyamat időigényes volta, az érzékeny diagnosztikus és hatékony terápiás lehetőségek miatt optimális jelölt a szekunder prevencióra, ezért a gasztroenterológiai társaságok már évtizedek óta szorgalmaz­zák a populációs szintű szűrés bevezetését. Ennek kulcsfontosságú módszere a colonoscopia, mely a szűrővizsgálatok során átlagosan minden második, az alappopulációban minden negyedik betegnél detektál polypot. Jelen köz­lemény célja ezért áttekinteni és összevetni a vastagbélszűrésre, illetve post-polypectomiás utánkövetésre vonatkozó nemzetközi irányelveket.

A poszt-COVID szindróma bármely, a vírusfertőzésen átesett betegben kialakulhat és megközelítőleg a betegek 10%-a tapasztal elhúzódó tüne­teket.1 A betegek legnagyobb hányadában spontán regresszió jelentkezik szupportív kezelés, tüneti terápia és életmódbeli változtatások (pihenés, fokozatosan növelt fizikai aktivitás) mellett. A szindróma több szervrend­szert is érinthet, mely alapvetően meghatározza a tünetek sokszínűségét. Általános szimptómaként gyengeség, fáradtság, generalizálódott fájdalom és láz fordultak elő. Jelen írás a pulmonológiai vonatkozásokat öleli fel.

A COVID időszak után, 2022-től világszerte jelentős mértékben nőtt a tu­berkulózissal diagnosztizált és kezelt betegek száma. Ez alól Magyaror­szág sem kivétel, de ennek ellenére is, Magyarország megnyugtató jár­ványügyi mutatókkal rendelkezik. Azonban az utóbbi 3-4 év tanulsága az, hogy a szakmai éberség nem csökkenhet egyetlen fertőző betegség esetén sem. Ez folyamatos monitorizálást, adatfeldolgozást igényel, odafigyelést a tbc megbetegedés kialakulása szempontjából magas kockázati csoport­ba tartozókra, a gyors molekuláris vizsgálatok széleskörű alkalmazására, az antituberkulotikus gyógyszerek biztosítására, a betegségről történő tájékoztatásra.

A közösségben szerzett tüdőgyulladás napjainkban is igen gyakori és veze­tő haláloki tényezőként szerepel világszerte. Emiatt a kórkép morbiditási és mortalitási mutatóinak globális szintű csökkentése nagy jelentőséggel bír. Ennek alappillérei a hatékonyan működő prevenciós programok, a gyors és szenzitív diagnosztika, valamint az adekvát empirikus antibiotikum ajánlások.

A COPD egy lassan progrediáló tüdőbetegség, amelyet a krónikus légáramlás korlátozás, obstrukció jellemez. Tudományos kutatások egyre inkább azt bizonyítják, hogy az étrend minősége befolyásolja a COPD progresszióját és hatással van a betegek tüdőfunkció romlására. Figyelembe véve a COPD egyre növekvő terhét, fontos hangsúlyt fektetni az étrend minőségére, mint olyan tényezőre, amely befolyásolja a betegség kimenetelét. Az egészségtelen „nyugati típusú étrend” bizonyítottan kapcsolódik a COPD tüdőfunkció gyorsabb hanyatlásához. Ugyanakkor a gyümölcs, zöldség, étkezési rostok, C- és E-vitamin, polifenolok és β-karotin fogyasztása alacsonyabb COPD kockázattal társul, míg a feldolgozott húskészítmények fogyasztása magasabb COPD kockázattal jár. Az D-vitamin-pótlás esetében erős bizonyíték van arra, hogy kedvező hatással van a tüdőfunkcióra.

books.medicalonline