hirdetés

A trigeminális autonóm fejfájások jellegzetességeiben közös a fej vagy arc fél oldalát érintő fejfájás és a fájdalom oldalán megjelenő, prominens cranialis paraszimpatikus autonóm tünetek. Kísérleti és humán funkcionális képalkotó vizsgálatok alapján e fejfájások aktiválják a normális humán trigeminális paraszimpatikus reflexet és másodlagosan megjelenő, cranialis szimpatikus diszfunkcióra utaló klinikai tüneteket eredményeznek. A fej­fájások ritkán migrén aura tünetekkel társulnak.

Németországban jelenleg csaknem 1,6 millió ember szenved valamilyen demenciában, és a becslések szerint világszerte mintegy 50 millió fő. A demo­gráfiai változások eredményeként az elkövetkező 30 évben a demens betegek számának megkétszereződésével számolhatunk, az újonnan diagnoszti­zált esetek száma meg fogja haladni az elhalálozásokét. Mindez nemcsak az egészségügyet, hanem a társadalom egészét is nagy kihívás elé állítja.

Az egyre gyakoribb időskori epilepsziák diagnosztikájában és elkülönítő diagnosztikájában speciális klinikai szempontokat is figyelembe kell ven­nünk. Egyfelől az időskorban induló epilepsziák kóroktana eltér a fiatalko­riakétól: időskorban gyakoribbak a tüneti epilepsziák. Másfelől, az időskori epilepsziás rohamok sokszor nem járnak feltűnő motoros tünetekkel, a tu­datvesztéssel járó egyéb állapotoktól való megkülönböztetésük alapos kivizsgálást igényel. Az ilyen görcsrohamok diagnózisának legpontosabb eszköze a hosszú távú video-EEG-monitorozás. Ennek hiányában az EEG otthoni regisztrálása is hasznos lehet. A gyógyszerválasztásban nagy fi­gyelmet kell fordítani a társbetegségekre és a metabolikus eltérésekre.

Az elmúlt években jelentős előrelépés történt a sclerosis multiplex hátte­rében zajló patológiai folyamatok feltárásában, mellyel együtt a betegek életminőségének javulását eredményező több új kezelési lehetőség vált elérhetővé.

A háborús traumák feldolgozásában a traumafeldolgozás háromfázisú mo­delljét követjük, mely stabilizációs szakaszból, a traumával való konfron­táció szakaszából és végül az integráció szakaszából áll. A túlélőkkel való munka során mindig figyelembe kell vennünk az egyén felkészültségét és pszichés toleranciáját.

A COVID-19 betegség akut fázisán túl, az infekciós tüneteket megelőzően és azokat követően korai és késői neurológiai tünetek megjelenésére kell számítanunk. Az akut szakban valószínűleg direkt gyulladásos és auto­immun folyamatok, míg a korán (hetekkel később) és későn (hónapokkal, akár évekkel később) megjelenő neurológiai tünetek hátterében para- és posztinfekciós mechanizmusok játszanak szerepet. A COVID-19-et kísérő neurológiai tünetek felismerése és értelmezése azok további gondos kli­nikai megfigyelésén, a betegek követésén és a majdani epidemiológiai vizsgálatok eredményein múlik.

Az alábbiakban rövid összefoglalást adunk a járvány első évének tapasz­talataiból, elsősorban a járvány első hullámában leginkább sújtott orszá­gokban (Kína egyes tartományai, Olaszország, Spanyolország, USA, Nagy- Britannia) lezajlott kutatások eredményei, egyéb friss kutatási eredmények, valamint egyes könnyen elérhető statisztikák alapján.

Az új biológiai terápiák – így a tumornekrózis faktor-alfa gátlók és a chekpoint-inhibitorok – bevezetésével emelkedik a iatrogén demielinizációk gyakorisága. A iatrogén központi idegrendszeri gyulladások prognózisa azonban kedvező, mivel jól reagálnak az alkalmazott biológiai gyógyszer felfüggesztésére és szteroidra, de nekrózis faktor-alfa gátló kezelés mellett, illetve chekpoint-inhibitorok újraindításakor hosszú távú monitorozás szükséges. 

 

Rezisztens hypertoniában gyakoriak a neurokognitív károsodások, különösen a végrehajtó működés deficitjei. Az aerob fitnesz, a mikrovaszkuláris funkció és a cerebrovaszkuláris kockázati tényezők a neurokognitív funkció független befolyásoló tényezői. 

Az izomgyengeség oka sokszor nehezen azonosítható. Ha a valódi izomgyengeséget elkülönítettük a fáradtságérzéstől és a fájdalommal összefüggő motoros zavaroktól, neurológiai, reumatológiai, endokrin, genetikai és fertőzéses kórképek, gyógyszer- vagy toxinhatással összefüggő okok jönnek szóba. Időskori tünetegyüttes az esendőség és a harántcsíkolt izmok megfogyatkozása. 

A világjárvány kezdetén azonnal felmerült a gondolat, hogy a méregdrágán és lassan kifejleszthető új gyógyszerek helyett a már orvosi használatban lévő molekulák között kellene gyors segítséget keresni. A klorokvin kudar­ca miatt még nem érdemes lemondani erről a megközelítésről. Mostanra egyre inkább úgy tűnik, az antidepresszívumok is komolyan beszálltak a COVID-19 elleni versenybe.

 

A DPP4-inhibitorok és GLP1-receptor-agonisták újrapozicionálása forradalmi áttörést jelenthet az idegrendszeri regenerációval, illetve a neuroprotektív aktivitással foglalkozó kutatások terén.

 

A vaszkuláris elváltozásoknak a neurodegenerációhoz való hozzájárulását megismerve alternatív lehetőségeket találhatunk a demencia késleltetésé­re. Ebben a megfigyeléses kereszt- és hosszmetszeti vizsgálatban a maga­sabb LDL-koleszterin korrelált a neurodegeneráció biomarkereivel, illetve a sztatinszedés az enyhe kognitív károsodás jobb kimenetelével járt együtt.

 

A nyugtalan láb szindrómát (RLS) az öngyilkosság és az önsértő gondolatok rizikófaktoraként tartják számon, de az összefüggés mögött meghúzódó mechanizmusokat eddig nem azonosították hitelt érdemlően. Úgy tűnik, hogy a kapcsolat független a depressziótól, az alvászavaroktól és egyéb vizsgált tényezőktől.
hirdetés
hirdetés
>további ajánlatok

books.medicalonline

 
Tovább a bolthoz