hirdetés

Az inszomnia el- és átalvási nehezítettséggel, akár súlyos másnapi következ­ményekkel járó alvászavar. Kialakulása összetett, számos betegség, állapot talaján megjelenhet. Ennek megértéséhez több modell áll rendelkezésünk­re, például a Spielman-féle 3P és a stimuluskontroll-modell. A megfelelő terápiához az oki kezelés mellett alapvetően két pillér ismerete fontos, ezek a gyógyszeres terápiák és a kognitív viselkedésterápia. Az összefoglalóban áttekintjük a magatartás-terápiás eljárások alapjait, valamint az aktuális klinikai irányelvek gyógyszeres ajánlásait.

Az interstitialis cystitis az életminőséget jelentős mértékben rontó, kezelés nélkül progresszív lefolyású, nőket és férfiakat egyaránt érintő betegség. Jelen közlemény rövid áttekintést nyújt a betegség előfordulásáról, patogenetikai hátteréről, klinikai formáiról, azok jellegzetes tüneteiről és a potenciális társuló kórképekről. Ezt követően részletesen ismerteti a jelenleg elfogadott diagnosztikus protokollt, valamint az oki és tüneti kezelés lehetséges módozatait, kihangsúlyozva az interdiszciplináris együttműködés jelentőségét a kórkép felismerésében és kezelésében.

A haemolyticus uraemiás szindróma (HUS) jellemző klinikai triádja a konzumpciós thrombocytopenia, a microangiopathiás haemolyticus anaemia és az akut vesekárosodás. Az atípusos HUS (aHUS) a HUS-ok azon formája, amikor a HUS egyéb formái kizárhatók, azonban a klinikai diagnózis ugyanúgy a fenti triád jelenlétén alapul. Ritkasága és komplex patomechanizmusa miatt felismerése nehéz, azonban a komplementgátló kezelések érájában a gyors diagnosztikának még nagyobb jelentősége van.

Az autoimmun szerológiai diagnosztika központi szerepet játszik a nefrológia és a reumatológia területén számos olyan betegség felismerésében, amely kezelés nélkül vagy későn felismerve nagy morbiditással és halálo­zással járhat. Ezen autoimmun betegségek későbbi lefolyása szempontjából alapvető fontosságú a korai felismerés és kezelés. A racionális antitest-diagnosztika fontos része a kórismézésnek és a követésnek.

A RAS-gátló készítmények (ACE-gátlók, ARB-k) a krónikus vesebetegek komplex vesevédő kezelésének alapvető fontosságú gyógyszerei. Súlyos krónikus vesebetegségben vagy heveny vesekárosodás lezajlását követően – félve GFR-csökkentő hatásuktól – ugyanakkor gyakran tartósan kikerül­nek a betegek terápiájából. A jelen összefoglaló az elmúlt évek új eredmé­nyeinek figyelembevételével röviden áttekinti a RAS-gátló készítmények vesebetegeknél történő alkalmazásának kérdéskörét.

Az orális foszfátkötők kiterjedt alkalmazása ellenére a dializált betegek több mint kétharmadánál hyperphosphataemia észlelhető, amely közre­játszik a betegek extrém mértékű kardiovaszkuláris halálozásában. A fosz­fátfelszívódás aktív és passzív útjának megismerése újabb kezelési lehe­tőségeket tárt fel.

A peritoneális dialízis a heveny, majd a krónikus veseelégtelenség, az urémiás toxikózis kezelési eljárásaként, „renális” indikációval ke­rült be a nefrológia terápiás eszköztárába. A renális indikációkhoz már korán úgynevezett nem renális peritoneális dialízis alkalmazások (psoriasis, pancreatitis kezelése) társultak, kiegészítő módszerként hyperammonaemia és egyes intoxikációk eseteiben ma is használatos. A megbízhatóvá fejlesztett technológia lehetővé tette az eljárás alkalma­zását a diuretikumrefrakter vizenyős állapotok és az ascites kezelésében is. A cikk a PD „nem renális” alkalmazásaival kapcsolatos adatokat, evi­denciákat összegezve ajánlásokat fogalmaz meg az alternatív peritoneális dialízis javasolható aktuális indikációival kapcsolatban.

A lokalizált vesedaganat sebészeti eltávolítása kuratív lehet, azonban a be­tegek egy részénél a betegség kiújul. A betegek egy másik csoportjánál, mivel a tumor hosszabb ideig tünetmentesen növekszik, a betegséget már eleve lokálisan kiterjedt vagy áttétes formában fedezik fel. Az előrehala­dott vesedaganat természetes lefolyása változatos képet mutat a néhány hónapostól a többéves vagy akár évtizedes túlélésig, a betegség biológiája, kiterjedése, illetve a terápiára adott választól függően. Az alábbi össze­foglalóban a veserák modern kezelésének alapjául szolgáló, legfontosabb klinikai vizsgálatok eredményét ismertetem.

A közel kétszáz éve a sebészetből kivált, majd önállósodott diszciplínán belül az elmúlt évtizedekben egyre kiteljesedő urológiai szubdiszciplínák alakultak ki, melyek töretlen fejlődésen mentek keresztül az utóbbi tíz évben. Ennek a fejlődésnek a legfontosabb állomásait mutatja be a cikk.

A vesebetegségek lassan elfoglalják az őket megillető helyet a nem fertőző népbetegségek sorában, mert jelentőségüket egyre inkább (f)elismerik, és mert előfordulásuk és szövődményeik megszaporodtak a civilizációs ártalmak következtében. Az utóbbi évtizedben olyan új gyógyszercsoportok kerültek a fegyvertárunkba, amelyek célzottan hatnak a vesebetegségeket kiváltó egyes (immun)folyamatokra, illetve a vesebetegség progresszióját lassítják vagy a szív-ér rendszeri szövődményeket csökkentik, függetlenül az eredeti noxától. Óriási a fejlődés a genetikai betegségek diagnosztikájában és kezelésében is. A nefrológusnak kötelessége széles körben megismertetni a betegséggel kapcsolatos információkat, szolgálva ezzel a primer és szekunder prevenciót. Összefoglalónk ezt az ívet követve írja le az utóbbi tíz év mérföldköveit.

A krónikus vesekárosodás kialakulásának megelőzése, a progresszió lassítá­sa, a szövődmények időben történő felismerése és kezelése a legfontosabb célkitűzések a nefrológiai gondozásban. A krónikus vesekárosodáshoz társuló megemelt kardiovaszkuláris halálozási kockázatban kulcsfontos­ságú a másodlagos mellékpajzsmirigy túlműködése és a hiperfoszfatémia. A megemelkedett szérumfoszfátszintet diétával nem mindig sikerül a króni­kus vesekárosodás stádiumának megfelelően a javasolt szintre csökkenteni, így nagyon gyakran orális foszfátkötő alkalmazása merül fel, mely célból számos új típusú orális készítményt fejlesztettek ki.

A nátrium-glükóz kotranszporter (SGLT)2-gátlók erélyes glykaemiás hatásuk, a betegség kimenetelét módosító tulajdonságuk mellett kísérletes megfi­gyelésekben és kemény végpontú prospektív klinikai tanulmányokban egy­aránt kardio- és renoprotektív természetűnek bizonyultak. Az összefoglaló közlemény áttekinti az atheroscleroticus eredetű szívkárosodás, a szívelég­telenség, valamint a krónikus vesebetegség mérséklésének hátterében álló patogenetikai tényezőket, és a főbb primer és szekunder prevenciós klinikai vizsgálatok eredményét. Megállapítja, hogy e kedvező hatások tükrében az antidiabetikus kezelés hangsúlyai mára módosultak, s előtérbe kerültek az előnyös keringési és/vagy renális hatású szerek, sőt, az SGLT2-gátlók egyes képviselőit nem cukorbetegeknél is alkalmazzák. A diabetológiában primer és szekunder prevenciós helyük egyaránt körvonalazódott, nefrológiai te­kintetben – noha primer prevenciós szerepük is megkérdőjelezhetetlen – ma még nagyobbnak tűnik a szekunder prevenciós jelentőségük.

Az elmúlt években a ritka betegségek oki diagnosztikája, ellátása és terá­piája terén jelentős, esetenként rendkívül gyors fejlődés következett be, ami alól a paroxysmalis nocturnalis haemoglobinuria sem kivétel. A szerző röviden áttekinti az e nagyon ritka kórképpel kapcsolatos mai ismereteket, kiemelve a diagnosztika és terápia azon új lehetőségeit, amelyek mára a modern európai, így a magyar ellátó központokban is a mindennapi gya­korlat részévé váltak.

A krónikus vesebetegek körében észlelhető magas mortalitásért elsősorban a kardiovaszkuláris társbetegségek tehetők felelőssé. Már a vesebetegség korai stádiumában endothel-diszfunkció és mikrovaszkuláris károsodások alakulnak ki, mely folyamatban a veseelégtelenség okozta inflammáció, oxidatív stressz és uraemiás toxicitás jelentős szerepet játszik. A további kutatási eredmények, az endothel-diszfunkció terápiás befolyásolása a kró­nikus veseelégtelenségben szenvedők morbiditásának és mortalitásának jelentős javulását eredményezheti.
hirdetés
hirdetés
>további ajánlatok

books.medicalonline

 
Tovább a bolthoz