hirdetés

A RAS-gátló készítmények (ACE-gátlók, ARB-k) a krónikus vesebetegek komplex vesevédő kezelésének alapvető fontosságú gyógyszerei. Súlyos krónikus vesebetegségben vagy heveny vesekárosodás lezajlását követően – félve GFR-csökkentő hatásuktól – ugyanakkor gyakran tartósan kikerül­nek a betegek terápiájából. A jelen összefoglaló az elmúlt évek új eredmé­nyeinek figyelembevételével röviden áttekinti a RAS-gátló készítmények vesebetegeknél történő alkalmazásának kérdéskörét.

Az orális foszfátkötők kiterjedt alkalmazása ellenére a dializált betegek több mint kétharmadánál hyperphosphataemia észlelhető, amely közre­játszik a betegek extrém mértékű kardiovaszkuláris halálozásában. A fosz­fátfelszívódás aktív és passzív útjának megismerése újabb kezelési lehe­tőségeket tárt fel.

A peritoneális dialízis a heveny, majd a krónikus veseelégtelenség, az urémiás toxikózis kezelési eljárásaként, „renális” indikációval ke­rült be a nefrológia terápiás eszköztárába. A renális indikációkhoz már korán úgynevezett nem renális peritoneális dialízis alkalmazások (psoriasis, pancreatitis kezelése) társultak, kiegészítő módszerként hyperammonaemia és egyes intoxikációk eseteiben ma is használatos. A megbízhatóvá fejlesztett technológia lehetővé tette az eljárás alkalma­zását a diuretikumrefrakter vizenyős állapotok és az ascites kezelésében is. A cikk a PD „nem renális” alkalmazásaival kapcsolatos adatokat, evi­denciákat összegezve ajánlásokat fogalmaz meg az alternatív peritoneális dialízis javasolható aktuális indikációival kapcsolatban.

A lokalizált vesedaganat sebészeti eltávolítása kuratív lehet, azonban a be­tegek egy részénél a betegség kiújul. A betegek egy másik csoportjánál, mivel a tumor hosszabb ideig tünetmentesen növekszik, a betegséget már eleve lokálisan kiterjedt vagy áttétes formában fedezik fel. Az előrehala­dott vesedaganat természetes lefolyása változatos képet mutat a néhány hónapostól a többéves vagy akár évtizedes túlélésig, a betegség biológiája, kiterjedése, illetve a terápiára adott választól függően. Az alábbi össze­foglalóban a veserák modern kezelésének alapjául szolgáló, legfontosabb klinikai vizsgálatok eredményét ismertetem.

A közel kétszáz éve a sebészetből kivált, majd önállósodott diszciplínán belül az elmúlt évtizedekben egyre kiteljesedő urológiai szubdiszciplínák alakultak ki, melyek töretlen fejlődésen mentek keresztül az utóbbi tíz évben. Ennek a fejlődésnek a legfontosabb állomásait mutatja be a cikk.

A vesebetegségek lassan elfoglalják az őket megillető helyet a nem fertőző népbetegségek sorában, mert jelentőségüket egyre inkább (f)elismerik, és mert előfordulásuk és szövődményeik megszaporodtak a civilizációs ártalmak következtében. Az utóbbi évtizedben olyan új gyógyszercsoportok kerültek a fegyvertárunkba, amelyek célzottan hatnak a vesebetegségeket kiváltó egyes (immun)folyamatokra, illetve a vesebetegség progresszióját lassítják vagy a szív-ér rendszeri szövődményeket csökkentik, függetlenül az eredeti noxától. Óriási a fejlődés a genetikai betegségek diagnosztikájában és kezelésében is. A nefrológusnak kötelessége széles körben megismertetni a betegséggel kapcsolatos információkat, szolgálva ezzel a primer és szekunder prevenciót. Összefoglalónk ezt az ívet követve írja le az utóbbi tíz év mérföldköveit.

A krónikus vesekárosodás kialakulásának megelőzése, a progresszió lassítá­sa, a szövődmények időben történő felismerése és kezelése a legfontosabb célkitűzések a nefrológiai gondozásban. A krónikus vesekárosodáshoz társuló megemelt kardiovaszkuláris halálozási kockázatban kulcsfontos­ságú a másodlagos mellékpajzsmirigy túlműködése és a hiperfoszfatémia. A megemelkedett szérumfoszfátszintet diétával nem mindig sikerül a króni­kus vesekárosodás stádiumának megfelelően a javasolt szintre csökkenteni, így nagyon gyakran orális foszfátkötő alkalmazása merül fel, mely célból számos új típusú orális készítményt fejlesztettek ki.

A nátrium-glükóz kotranszporter (SGLT)2-gátlók erélyes glykaemiás hatásuk, a betegség kimenetelét módosító tulajdonságuk mellett kísérletes megfi­gyelésekben és kemény végpontú prospektív klinikai tanulmányokban egy­aránt kardio- és renoprotektív természetűnek bizonyultak. Az összefoglaló közlemény áttekinti az atheroscleroticus eredetű szívkárosodás, a szívelég­telenség, valamint a krónikus vesebetegség mérséklésének hátterében álló patogenetikai tényezőket, és a főbb primer és szekunder prevenciós klinikai vizsgálatok eredményét. Megállapítja, hogy e kedvező hatások tükrében az antidiabetikus kezelés hangsúlyai mára módosultak, s előtérbe kerültek az előnyös keringési és/vagy renális hatású szerek, sőt, az SGLT2-gátlók egyes képviselőit nem cukorbetegeknél is alkalmazzák. A diabetológiában primer és szekunder prevenciós helyük egyaránt körvonalazódott, nefrológiai te­kintetben – noha primer prevenciós szerepük is megkérdőjelezhetetlen – ma még nagyobbnak tűnik a szekunder prevenciós jelentőségük.

Az elmúlt években a ritka betegségek oki diagnosztikája, ellátása és terá­piája terén jelentős, esetenként rendkívül gyors fejlődés következett be, ami alól a paroxysmalis nocturnalis haemoglobinuria sem kivétel. A szerző röviden áttekinti az e nagyon ritka kórképpel kapcsolatos mai ismereteket, kiemelve a diagnosztika és terápia azon új lehetőségeit, amelyek mára a modern európai, így a magyar ellátó központokban is a mindennapi gya­korlat részévé váltak.

A krónikus vesebetegek körében észlelhető magas mortalitásért elsősorban a kardiovaszkuláris társbetegségek tehetők felelőssé. Már a vesebetegség korai stádiumában endothel-diszfunkció és mikrovaszkuláris károsodások alakulnak ki, mely folyamatban a veseelégtelenség okozta inflammáció, oxidatív stressz és uraemiás toxicitás jelentős szerepet játszik. A további kutatási eredmények, az endothel-diszfunkció terápiás befolyásolása a kró­nikus veseelégtelenségben szenvedők morbiditásának és mortalitásának jelentős javulását eredményezheti.

Az inkontinenciát és a fizikai erőnlétet kedvező irányban befolyásoló beavatko­zások pozitív hatással vannak mind a két geriátriai tünetegyüttesre. A cikkben idézett vizsgálatok arra hívják fel a figyelmet, hogy a kontinenciamenedzselés önmagában is hatással van az esésekre, és megfordítva, a fizikai edzés mér­sékli az inkontinenciát.

Az akut vesekárosodás a glomeruláris filtrációs ráta gyors csökkenésé­vel járó tünetegyüttes. A súlyosság szerinti besorolásnál a vizeletürítés mennyisége és a kreatininszint emelkedése a mérvadó. Etiológiája szerint az akut vesekárosodás lehet prerenális, renális és posztrenális. A kezelés részét képezi a volumenstátusz fenntartása, a folyadékpótlás izotóniás krisztalloidoldattal, a volumentúlterhelés megszüntetése vízhajtókkal, a nefrotoxikus gyógyszerek adásának felfüggesztése, a gyógyszerek dó­zisának a vesefunkcióhoz történő igazítása. Komplex gondozással mérsé­kelhető a kórházi mortalitás és a progresszió kockázata.

Az elmúlt időszakban történtek olyan változások és vannak olyan új in­formációk a katéterviseléssel kapcsolatban, melyeknek gyakorlati jelen­tőségük van, és segíthetik az egyes osztályok és társszakmák munkáját. A felhasznált adatok a Pécsi Tudományegyetem Urológiai Klinikájának adatbázisán és gyakorlatán alapulnak, melynek kialakításához az Európai Urológus Társaság (EAU) és az Amerikai Urológus Társaság (AUA) ajánlásait vettük figyelembe és próbáltuk alkalmazni. Emellett részt vettünk a hazai, az országos tisztifőorvos által kibocsátott módszertani levél összeállítá­sában is. Jelenleg a hólyagkatéterekkel összefüggő húgyúti fertőzések megelőzésére aktualizált és érvényes módszertani levél is létezik.

A krónikus vesebetegség jelentős kockázati tényező a COVID-19-fertőzés szövődményei és halálozási aránya szempontjából. A COVID-19 betegség gyakran okoz akut veseelégtelenséget direkt nefrotoxicitás, felborult hemodinamikai egyensúly, citokinvihar és hiperkoagulabilitás útján.

hirdetés
hirdetés

books.medicalonline