hirdetés

A figyelemhiányos hiperaktivitás zavar (ADHD) tünetei gyermekkorban kezdődnek, de gyakran felnőttkorban is komoly nehézségeket okoznak. A DSM-5 megjelenése óta a felnőttkorra jellemző klinikai kép és vizsgálati útmutató, a kezelésére hatékony nem gyógyszeres és gyógyszeres terápiák egyaránt rendelkezésre állnak, amelyekkel nemcsak az ADHD, de a társuló pszichiátriai és szerhasználati zavarok remissziója is javítható, illetve rizi­kója csökkenthető.

Az autoimmun encephalitis kutatása az elmúlt tíz évben jelentős fejlődésen ment keresztül, számos új antitest azonosítására és új szindrómák leírására került sor. Átalakultak a diagnosztikai kritériumrendszerek, új terápiás al­goritmust dolgoztak ki, mivel a korábbról ismert klasszikus paraneoplasiás szindrómáktól lényegesen különböznek a sejtfelszíni antitest mediált autoimmun encephalitis klinikai tünetei és terápiára adott válaszai. Jelen összefoglalóban részletesen ismertetjük a leggyakoribb kórképek klinikai jellemzőit, az új diagnosztikai és terápiás algoritmust, illetve azt, hogy milyen szempontok vezethetnek esetlegesen a téves diagnózishoz.

A hipertónia és a demencia kapcsolatát epidemiológiai és patológiai-kórélettani adatok igazolják. Az agyi vérátáramlás szerepe a vaszkuláris demencia mellett az Alzheimer-kórban is egyértelmű. Bizonyítottnak tűnik a fordított összefüggés is, amely szerint az antihipertenzív kezelés csökkenti a demencia kifejlődését, illetve annak tüneteit is. Az antihipertenzív gyógy­szercsoportok között az angiotenzin-receptor-blokkolók, a dihidropiridin kalciumcsatorna-blokkolók és a tiazid diuretikumok hatása kiemelkedő.

A generalizált szorongás és a pánikbetegség gyakori mentális kórállapotok felnőtteknél, amelyekkel szinte napi szinten találkozunk az alapellátásban. A szorongásos betegségek gyakran társulnak kóros szerhasználattal, így ezeket a kórképeket egyidejűleg kell kezelni. A kognitív viselkedésterápia és az antidepresszánsok – ezeken belül a szelektív szerotonin-visszavétel-gátlók és a szerotonin-norepinefrin-visszavétel-gátlók hatékony terápiát jelentenek. A benzodiazepinek nem ajánlottak első vonalbeli terápiaként vagy hosszú távú alkalmazásra. Jelenleg nem áll rendelkezésre konzisztens evidencia a generalizált szorongás és a pánikbetegség megelőzését szolgáló, specifikus prevenciós stratégiára vonatkozóan, de a testmozgás kedvező hatású lehet.

A mentális betegségek incidenciája a világjárvány, a társadalmi traumák mentén nőtt, a hangulatzavarok, a depresszió, a szorongásos betegségek, az addiktológiai problémák népegészségügyi méreteket öltöttek. Az el­múlt tíz év fejlődést hozott kutatási programokban, diagnosztikus rend­szerekben, a digitalizáció alkalmazásában, gyógyszeres és nem gyógysze­res kezelési módszerekben. Az evidencián alapuló hatékony módszerek – szomato-, farmako-, szocio- és pszichoterápia – elérhetősége a legfőbb kihívás. A pszichiátriai ellátás továbbra is személyközpontú, interdiszcip­lináris és lehetőség szerint közösségalapú.

A trigeminális autonóm fejfájások jellegzetességeiben közös a fej vagy arc fél oldalát érintő fejfájás és a fájdalom oldalán megjelenő, prominens cranialis paraszimpatikus autonóm tünetek. Kísérleti és humán funkcionális képalkotó vizsgálatok alapján e fejfájások aktiválják a normális humán trigeminális paraszimpatikus reflexet és másodlagosan megjelenő, cranialis szimpatikus diszfunkcióra utaló klinikai tüneteket eredményeznek. A fej­fájások ritkán migrén aura tünetekkel társulnak.

Németországban jelenleg csaknem 1,6 millió ember szenved valamilyen demenciában, és a becslések szerint világszerte mintegy 50 millió fő. A demo­gráfiai változások eredményeként az elkövetkező 30 évben a demens betegek számának megkétszereződésével számolhatunk, az újonnan diagnoszti­zált esetek száma meg fogja haladni az elhalálozásokét. Mindez nemcsak az egészségügyet, hanem a társadalom egészét is nagy kihívás elé állítja.

Az egyre gyakoribb időskori epilepsziák diagnosztikájában és elkülönítő diagnosztikájában speciális klinikai szempontokat is figyelembe kell ven­nünk. Egyfelől az időskorban induló epilepsziák kóroktana eltér a fiatalko­riakétól: időskorban gyakoribbak a tüneti epilepsziák. Másfelől, az időskori epilepsziás rohamok sokszor nem járnak feltűnő motoros tünetekkel, a tu­datvesztéssel járó egyéb állapotoktól való megkülönböztetésük alapos kivizsgálást igényel. Az ilyen görcsrohamok diagnózisának legpontosabb eszköze a hosszú távú video-EEG-monitorozás. Ennek hiányában az EEG otthoni regisztrálása is hasznos lehet. A gyógyszerválasztásban nagy fi­gyelmet kell fordítani a társbetegségekre és a metabolikus eltérésekre.

Az elmúlt években jelentős előrelépés történt a sclerosis multiplex hátte­rében zajló patológiai folyamatok feltárásában, mellyel együtt a betegek életminőségének javulását eredményező több új kezelési lehetőség vált elérhetővé.

A háborús traumák feldolgozásában a traumafeldolgozás háromfázisú mo­delljét követjük, mely stabilizációs szakaszból, a traumával való konfron­táció szakaszából és végül az integráció szakaszából áll. A túlélőkkel való munka során mindig figyelembe kell vennünk az egyén felkészültségét és pszichés toleranciáját.

A COVID-19 betegség akut fázisán túl, az infekciós tüneteket megelőzően és azokat követően korai és késői neurológiai tünetek megjelenésére kell számítanunk. Az akut szakban valószínűleg direkt gyulladásos és auto­immun folyamatok, míg a korán (hetekkel később) és későn (hónapokkal, akár évekkel később) megjelenő neurológiai tünetek hátterében para- és posztinfekciós mechanizmusok játszanak szerepet. A COVID-19-et kísérő neurológiai tünetek felismerése és értelmezése azok további gondos kli­nikai megfigyelésén, a betegek követésén és a majdani epidemiológiai vizsgálatok eredményein múlik.

Az alábbiakban rövid összefoglalást adunk a járvány első évének tapasz­talataiból, elsősorban a járvány első hullámában leginkább sújtott orszá­gokban (Kína egyes tartományai, Olaszország, Spanyolország, USA, Nagy- Britannia) lezajlott kutatások eredményei, egyéb friss kutatási eredmények, valamint egyes könnyen elérhető statisztikák alapján.

Az új biológiai terápiák – így a tumornekrózis faktor-alfa gátlók és a chekpoint-inhibitorok – bevezetésével emelkedik a iatrogén demielinizációk gyakorisága. A iatrogén központi idegrendszeri gyulladások prognózisa azonban kedvező, mivel jól reagálnak az alkalmazott biológiai gyógyszer felfüggesztésére és szteroidra, de nekrózis faktor-alfa gátló kezelés mellett, illetve chekpoint-inhibitorok újraindításakor hosszú távú monitorozás szükséges. 

 

Rezisztens hypertoniában gyakoriak a neurokognitív károsodások, különösen a végrehajtó működés deficitjei. Az aerob fitnesz, a mikrovaszkuláris funkció és a cerebrovaszkuláris kockázati tényezők a neurokognitív funkció független befolyásoló tényezői. 

hirdetés
hirdetés

books.medicalonline