Cél: A szerzők az Országos Onkológiai Intézetben primer, bőrből kiinduló melanóma kapcsán elvégzett őrszemnyi­rokcsomó-biopsziák adatainak elemzéséből készült össze­foglalást közlik.

Módszerek: Vizsgálatunkban 2020–2025 között őrszemnyi­rokcsomó-biopszián átesett 806 betegünk adatait elemeztük, vizsgáltuk a primer tumor jellemzőit a progressziómentes és a teljes túléléssel összefüggésben, valamint pozitív betegek esetén az adjuváns terápiák hatékonyságát.

Eredmények: A retrospektív elemzésben a primer tumor Bres­low-vastagsága szignifikáns negatív összefüggést mutatott a progressziómentes és a teljes túléléssel. Az őrszemnyirok­csomó-pozitív és -negatív betegek között a progressziómen­tes és a teljes túlélés tekintetében szignifikáns különbség mutatkozott. Az őrszemnyirokcsomó-pozitív betegeknél sem az adjuváns kezelésben részesülők és nem részesülők, sem az adjuváns terápiás modalitások között nem találtunk szignifikáns különbséget a progressziómentes túlélés vonat­kozásában, azonban az adjuváns kezelések szignifikánsan javították a teljes túlélést.

Következtetések: Bár az általunk vizsgált, adjuváns terápiában részesülő betegeink adatai nem teljesen egyeznek a klinikai vizsgálatokban közöltekkel, további hosszabb távú követés szükséges a megfelelő konzekvenciák levonásához.

 Magy Onkol 70:203-211, 2026

Az őrszemnyirokcsomó-biopszia a melanómás betegek se­bészi kezelésében vált elsőként standard módszerré, mint patológiai stádiummeghatározó beavatkozás. Az eljárás kivitelezése speciális sebészi jártasságot és szoros multidiszciplináris együttműködést igényel az onkológia, sebé­szet, nukleáris medicina és a patológia részéről. A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ­ban harminc évvel ezelőtt, az úttörők között vezettük be az őrszemnyirokcsomó-biopsziát a melanómában szenvedő pácienseknél. A jelen publikációban két és fél ezer beteg kezelése során szerzett tapasztalatainkat összegezzük a té­mában megjelent közleményeink alapján. Munkacsoportunk foglalkozott a primer tumor regressziójának az őrszemnyirok­csomó metasztatikus érintettségével való összefüggésével, a vékony, a négy mm-nél vastagabb melanómás és a fej-nyaki őrszemnyirokcsomó-biopszián átesett betegeink adatait is analizáltuk. Az adataink megerősítik, hogy az őrszemnyirokcsomó-biopszia továbbra is az onkológusok számára a legfontosabb támpont a betegek adjuváns kezelésének meghatározásában. A melanómás betegek gyógyítását a jö­vőben is centrumokban, multidiszciplináris teamdöntésekre szükséges alapozni, ahol minden diagnosztikai és terápiás modalitás rendelkezésre áll a személyre szabott terápiák megvalósításában.

Magy Onkol 70:213-218, 2026

A kardiovaszkuláris kockázat jelenlegi becslése elsősorban a klasszikus rizikótényezőkön alapuló klinikai pontszámokra támaszkodik, ezek azon­ban csak mérsékelt pontossággal képesek megkülönböztetni a magas és alacsony kockázatú egyéneket. Az utóbbi években egyre nagyobb figyel­met kapott a koszorúér-meszesedés mértékét jelző koronáriakalcium-pontszám (CACS) és a koszorúér-CT-angiográfia (CCTA). Jelen közlemény célja, hogy összefoglalja a CACS alkalmazását a lipidszintcsökkentő és a trombocitaaggregáció-gátló terápiák során, továbbá megvizsgálja an­nak lehetőségét, hogy a CCTA a plakkterhelés és a plakkfenotípus részletes jellemzésével miként járulhat hozzá az ateroszklerózis elleni kezelések hatékonyságának monitorozásához.

A fázis III. ORATORIO-HAND klinikai vizsgálat eredményei szerint jelentősen lassítja a hatóanyag a funkcióvesztést még előrehaladott primer progresszív sclerosis multiplexben is.

Az obezitás krónikus, progresszív, visszatérő, de kezelhető komplex beteg­ség, amely a testzsír kóros mértékű felszaporodásával és diszfunkciójával jár. A diszfunkcionális zsírszövetben kialakuló enyhe, krónikus gyulladás metabolikus, kardiovaszkuláris, biomechanikai és pszichoszociális követ­kezményei jelentősek. Fontos, hogy ma már nemcsak a testtömegindex, hanem a testösszetétel, a zsigeri elhízás mértéke, a társuló betegségek, a szövődmények és a funkcionális állapot is értékelendő a terápiás stratégia megválasztásához. Jelen közlemény áttekinti az obezitás epidemiológiáját, patofiziológiáját, annak elsősorban endokrin és genetikai okait, az obezitás legfontosabb endokrinológiai következményeit, valamint a jelenleg rendel­kezésre álló kezelési lehetőségeket.

A lerkanidipin az újabb generációs kalciumcsatorna-blokkolók egyi­ke, amely hatékony vérnyomáscsökkentő tulajdonságairól és kedve­ző mellékhatásprofiljáról ismert. A jelen retrospektív, három dél-koreai kórház adatain alapuló vizsgálat célja annak tanulmányozása volt, hogy a lerkanidipin és az amlodipin milyen mértékben képes megelőzni a súlyos kardiovaszkuláris eseményeket (major adverse cardiovascular events – MACE) a hipertóniás betegek körében. A lerkanidipin hatékonysága a MACE prevenciójában összemérhetőnek bizonyult az amlodipinével, és tekintettel arra, hogy korábbi vizsgálatok alapján a mellékhatásprofilja kedvezőbb lehet, megfelelő alternatívát jelenthet a hipertónia kezelésében.

Az immunrendszer reakciója alapján mutatja ki a képalkotó vizsgálatokkal még észrevehetetlen recidívát az új módszer.

A nefrózis szindróma kivizsgálása ma már a másodlagos okok kizárása után a primer glomerulopátiák célzott, korszerű megközelítésére épül. Az új antitestek azonosítása egyre inkább személyre szabott kezelést tesz lehetővé, ezzel párhuzamosan a proteinuria csökkentését célzó, nem immunszuppresszív gyógyszerek is bővítették a kezelési lehetőségeket. Bár a vesebiopszia továbbra is aranystandard, a modern diagnosztikai szemlélet egyes esetekben már lehetővé teszi a mellőzését.

A fázis IIb PARADIGM klinikai vizsgálat biztató eredményeket hozott az amiotrófiás laterálszklerózis terápiájában.

A Spanyolországban 2021–2022 során, valós körülmények között végzett EMAYIC obszervációs vizsgálatban csaknem 500, szívelégtelenségben (HF) és pitvarfibrillációban (AF) szenvedő beteg vett részt, akik napi 60 mg edoxabanterápiában részesültek. A megfigyelt vérzési arány tekinte­tében a bal kamrai ejekciós frakció (LVEF) három kategóriája (megtartott, csökkent, súlyosan csökkent) között nem volt különbség, és a vizsgálat mindhárom csoportban alacsony, összehasonlítható mértékű incidenciát igazolt súlyos vagy klinikailag releváns, de nem súlyos (clinically relevant non-major – CRNM) vérzés tekintetében. A stroke előfordulási aránya is alacsony (1,5%) volt, súlyos mellékhatásokat pedig nem tapasztaltak az edoxabankezelés során.