A Yale kutatói szerint két membránfehérje, az mGluR4 és az NPDC1 játszhat szerepet abban, hogy a hibás térszerkezetű fehérje el tud terjedni az agyban.

A férfiak és a nők különböző arányú megbetegedését is magyarázhatják a mikroglia jellemzőiben és az interferon jelátvitelben megjelenő különbségek.

Már humán mintákon is sikerült igazolni az új biomarker és a progresszív sclerosis multiplex közötti kapcsolatot.

A lokálisan előrehaladott vagy áttétes uroteliális karcinóma kezelé­se első vonalban évtizedek óta platinaalapú kemoterápiával történik, mérsékelt eredményességgel. Fázis 3 vizsgálati eredmények szerint az enfortumab vedotin, egy nektin-4-ellenes antitest-gyógyszer konjugátum a pembrolizumabbal kombinálva jelentősen (majdnem kétszer) hosszabb progressziómentes túléléssel és össztúléléssel, valamint kedvezőbb válasz­aránnyal jár, mint a hagyományos kemoterápia, mellékhatásprofilja pedig a korábbi vizsgálatok eredményeinek megfelelőnek bizonyult.

Az utóbbi években vissza-visszatérően sor kerül az Orvostovábbképző Szem­lében egy reumatológiai blokk szerkesz­tésére, ami nem könnyű feladat. Amellett, hogy a reumatológia minden ága fejlődik, valamennyi degeneratív és gyulladásos-immunológiai patogenezisű reumatológiai kórkép esetében egyre többet tudunk a molekuláris/szöveti háttérről, találunk újabb és újabb terápiás célpontokat, van­nak olyan problémák, amelyekkel a napi gyakorlatban mind sűrűbben találkozunk, és amikkel foglalkoznunk kell. A jelenle­gi lapszámunkban közzétett publikációk négy, napjainkban kiemelt jelentőségű témakört fognak át: a szarkopéniát mint progresszív izomvesztést, a nehezen ke­zelhető rheumatoid arthritis (RA) klinikai kihívásait, az RA-val társuló osteoporo­sist és törési kockázatot, valamint a kró­nikus mozgásszervi betegek centrális szenzitizációjának és fájdalomérzetének pszichoszomatikus összefüggéseit.

Több klinikai vizsgálat (FARAONIC, ROCKET-AF, GLORIA-AF, ETNA-AF, RE-LY, ARISTOTLE, ENGAGE AF-TIMI 48, EMIR) és egy amerikai beteg­regiszter eredményeit összefoglaló áttekintés következtetése szerint a rivaroxaban és általában a direkt orális antikoagulánsok (DOACs) haté­konysága és biztonságossága felülmúlja a warfarinét szívelégtelenségben (HF) és pitvarfibrillációban (AF) szenvedő betegek körében. Ebben a beteg­populációban a DOACs alkalmazása előnyben részesítendő a K-vitamin-antagonistákkal szemben, mivel a stroke vagy szisztémás embólia kocká­zatát 17%-kal, az összes okból bekövetkező mortalitást 15%-kal, a súlyos vérzés rizikóját 11%-kal, az intrakraniális vérzés kockázatát pedig 46%-kal csökkenti, ráadásul ezek a kedvező hatások a HF-betegek teljes spektru­mára kiterjednek.

A magas zsírtartalmú étrend hatására az érett hepatociták visszaalakulnak egy éretlenebb, őssejtszerű állapotba, ami fokozza a tumorok kialakulásának rizikóját.

A BEACON klinikai vizsgálatban a kezelés dinutuximab-béta (dB) monoklonális antitesttel történő kiegészítése a daganatok zsugorodásához vezetett.

A szakirodalmi áttekintés a pszichiátriai zavarok – köztük a leggyakrab­ban előforduló depresszió – és a táplálkozás minősége közötti kapcsolatot mutatja be az agy–bélmikrobiom (ABM) rendszer közvetítő szerepének ismertetésével, egyben alátámasztja az étrendi beavatkozások jelentőségét a depresszió kezelésében.