A tüdőrákok felismerése és megelőzése – bevezető

A rosszindulatú tüdőrákok a fejlett ipari országokban és hazánkban is a leggyakoribb daganattípusok közé tartoznak (az Egyesült Államokban évente 160000 ember haláláért felelősek). Magyarország (lakosságszámra vonatkoztatva) világelső a tüdőrákok előfordulási gyakoriságát tekintve. A tüdődaganatok halálozási adatai meghaladják az emlő-, a prosztata- és a vastagbélrák összesített mortalitását. Jelenleg a gyógyulást ígérő egyetlen beavatkozás a daganat sebészi eltávolítása, mely azonban csak korai kórismézés esetén lehetséges. Az időben felismert tüdőrákban szenvedő betegek ötéves túlélési esélye 70%. A nemzetközi és hazai szakirodalmi adatok azonban azt jelzik, hogy a tüdődaganatok a diagnózis felállítása idején már csak 20–25%-ban operábilisak.

A nem operált tüdőrákos betegeket citosztatikumokkal és/vagy besugárzással kezeljük, sajnos nem kuratív elvárással. Ezen esetekben a várható élettartam (szövettani típustól és onkológiai stádiumtól függően) 9–12 hónap.

A meglehetősen behatárolt terápiás lehetőségek miatt a tüdőrák rendkívül rossz halálozási statisztikájának javítására két kézenfekvő megoldás kínálkozik: (1) a daganat kialakulásának megakadályozása (prevenció); (2) korai (gyógyítható) stádiumban történő felismerés.

Ad 1. A dohányzás a tüdőrákos betegek 90%-ának kórtörténetében kimutatható. A dohányzás és a tüdőrák kialakulása közötti ok–okozati kapcsolatot egyértelmű statisztikai összefüggések jelzik, a cigarettafüst alkotóelemei között pedig már régóta igazolták a rákkeltő anyagok jelenlétét. Az összefüggés további bizonyítéka, hogy a dohányzás visszaszorításával a tüdőrák gyakorisága is csökken. Teljesen nyilvánvaló, hogy az egészségügyben dolgozók tevékenysége (nem utolsósorban példamutatása) szükséges a dohányzási szokások megváltoztatásához, ez azonban nem elegendő. A dohánytermékekből (az alkoholhoz hasonlóan) tetemes adóbevétel folyik be az államháztartásba, és erről napjainkig egyetlen országban sem mondtak le. Jelenleg a hazai tüdőgondozó intézetek több mint felében működik dohányzásról való leszoktatási program, és nálunk is kaphatók az ezt segítő készítmények (egyik sem hatóságilag támogatott szer).

A tüdőrákok általános problémaköre egyébként több anakronisztikus (néha már cinikus) jellemzővel bír: olyan daganatféleséggel állunk szemben, mely a halálozási statisztikák élén áll; gyógyítási lehetőségei szerények (a betegek csupán 16%-a remélhet ötéves túlélést); az egyetlen gyógyító célú beavatkozásra (sebészi reszekció) a betegek 20–25%-ának van esélye. Ugyanakkor ismerjük a leggyakoribb kóroki tényezőt (a betegek 90%-ának kórelőzményében szerepel a dohányzás), amelynek elhagyása – vagy legalább az eredményes leszoktatás reménye – ellen leginkább csak financiális szempontok működnek. E gondolat másik aspektusa, hogy kevés olyan malignus daganatféleség létezik, melynek manifesztációjához a „jelölt” aktív közreműködése szükséges.