hirdetés

Artrózis

Az orvosi nyelvben artrózisként jelölt betegséget szokás a köznyelvben ízü­leti kopásként emlegetni, holott jóval komplexebb állapotról van szó annál, mint hogy az ízületi porc elvékonyodik, majd teljesen eltűnik. Az artrózis az ízületet alkotó csontok és az ízületi porc komplex betegsége, melyben gyulladásos komponensek is részt vesznek. Nem véletlen, hogy az angol­szász orvosi szakirodalomban az artrózis elnevezés helyét egyre inkább átveszi az oszteoartritisz megjelölés annak kifejezésére, hogy a csontot és ízületet egyaránt érintő gyulladásos folyamatról van szó.

hirdetés

AZ ARTRÓZIS OKAI ÉS KIALAKULÁSA

A szervezetben folyamatos kijavító mecha­nizmus működik annak érdekében, hogy az ízületet alkotó szöveteket a mindennapi tevékenységekhez szükséges mozgás so­rán érő terhelési és nyíró erők okozta sérü­léseket helyreállítsa. Előfordulhat azonban, hogy ezek a regenerációs mechanizmusok valamilyen ok miatt zavart szenvednek, vagy az ízületekre ható terhelés olyan mér­tékű, hogy az ízületi sérülés súlyossága meg­haladja a szervezet reparációs képességét.

Ennek következtében alakul ki az artrózisnak nevezett betegség, melynek első lépése az ízületi porc szakadása, ká­rosodása és elhasználódása. A folyamat érintheti a porccal szomszédos csontot is, melynek következtében a csont pere­mein csontos növedékek, úgynevezett oszteofiták alakulhatnak ki. Ezek további akadályt képeznek az ízületek normá­lis mozgásában, ezzel is súlyosbítva az artrózishoz vezető fokozott és/vagy egyen­lőtlen terhelést.

Több olyan körülmény is ismert, mely igazoltan elősegíti artrózis kialakulását. Ezek közül a legfontosabbak:

Életkor. Az artrózis előfordulása az életkor előrehaladtával növekszik.

Túlsúly és elhízás. Különösen az olyan nagy teherviselő ízületek esetében, mint amilyen például a térd vagy a csí­pő, egyáltalán nem mindegy, mekkora súlyt kell megtartaniuk és mozgatniuk az ízületeknek.

Nem. Nők esetében nagyobb a va­lószínűsége artrózis kialakulásának, mint férfiak esetében.

Örökletes tényezők.Bizonyosnak látszik az is, hogy az artrózis létrejöt­tében genetikai faktorok is szerepet játszhatnak.

Korábbi ízületi sérülések, deformi­tások. Hajlamosító körülmény lehet az is, ha az adott ízületben korábban gyulladás zajlott, vagy az ízületet is érintő csonttörés, műtét vagy egyéb sérülés következett be.

Sport- vagy munkahelyi ártalmak. Bizonyos foglalkozások vagy sportágak az ízületek olyan túlerőltetéséhez ve­zethetnek, melyek kedvező feltételeket teremtenek artrózis kialakulásához. Ezek meglehetősen széles köréből most csak a súlyemelők térdízületi károsodását vagy a légkalapáccsal dolgozók kezének kisízü­leteit érintő artrózist emeljük ki.

 

AZ ARTRÓZIS TÜNETEI

Az artrózis a test bármelyik ízületét érint­heti az egészen kis ízületektől (pl. kéztő- és ujjízületek) a mozgás fő terhét viselő csípő-vagy térdízületeken át a gerincoszlopig. A betegség az esetek egy részében – külö­nösen a betegség korai stádiumában – akár teljesen tünetmentes is lehet.

Ízületi fájdalom és merevség. Az artrózis jellegzetes tünete, hogy a reggeli ébredést követően az ízületek mozgatása fájdalmas, az ízületek merevek, és ön úgy érezheti, hogy az ízületeit reggelente „be kell járatnia” ahhoz, hogy nap közben töb­bé-kevésbé jól ellássák feladatukat. Később az ízület fájdalma és mozgáskorlátozottsága a nap folyamán hosszabb ideig is fenn­állhat, ami akadályozhatja a járást vagy olyan, korábban banálisnak megélt funkciók végrehajtását, mint például a zokni felhúzása vagy a cipő felvétele.

Ízületi duzzanat és gyulladás. Az ízü­letek környéke időről időre megduzzadhat, felette a bőr meleggé válhat és kipirosodhat. Az állapot hullámzó lehet, időnként kifejezet­tebb panaszokat okozhat, máskor a tünetek enyhébbek, vagy az ízület képe akár teljesen normálisnak is tűnhet. E tünetek észlelése mindenképpen orvosi konzultációt tesz szük­ségessé, hiszen az ízületi gyulladás mögött számos egyéb ok is meghúzódhat.

Az ízület megnagyobbodása, rit­kábban deformitása. Előfordulhat, hogy azt veszi észre, hogy valamelyik ízülete kissé nagyobb a megszokottnál, ami külö­nösen a páros ízületeknél lehet szembetű­nő, a kevésbé vagy egyáltalán nem érintett ellenoldali ízülettel összehasonlítva. Az ízü­leti megnagyobbodás hátterében a koráb­ban már említett ízületi felrakódások, az oszteofiták állhatnak. Ritkábban az ízület deformitása is létrejöhet.

 

AZ ARTRÓZIS KIVIZSGÁLÁSA

A tünetek kikérdezése és a fizikális vizs­gálat után orvosa valószínűleg röntgen­vizsgálatra utalja majd önt, melynek célja a panaszok mögött meghúzódó szerkezeti eltérések feltárása. A röntgenvizsgálaton kívül egyéb vizsgálatokra is sor kerülhet, elsősorban a felmerülő egyéb lehetséges kórképek kizárása, illetve az artrózishoz társuló következményes elváltozások fel­térképezése érdekében.

 

AZ ARTRÓZIS KEZELÉSE

Egyelőre sajnos nem áll az orvosok rendel­kezésére olyan terápiás módszer, mellyel az artrózis véglegesen gyógyítható lenne. Szerencsére azonban számos olyan kezelé­si módszer van, mellyel a tünetek enyhíthe­tők, az ízületek funkciója és ezzel a betegek életminősége akár jelentősen javítható.

A kezelés több célt szolgál:

az ízületi fájdalom és ízületi merevség enyhítése;

az ízületek funkciójának javítása;

a maradandó ízületi károsodás kivé­dése vagy késleltetése;

hatásos öngondoskodási stratégiák kialakítása;

az állapot lelki terheinek enyhítését célzó megküzdési stratégiák kialakítása;

a gyógyszerek esetleges mellékhatá­sainak kiküszöbölése vagy minimalizálása.

Az artrózis gyógyszeres terápiájának alapját az úgynevezett nem szteroid gyul­ladáscsökkentő szerek (pl. paracetamol, ibuprofén, diklofenák) képezik, melyeket orvosa szájon át szedhető vagy a bőrön helyileg alkalmazható formában (gélek, krémek stb.) is javasolhat önnek. A nem szteroid gyulladáscsökkentők fájdalomcsil­lapító hatásuk mellett a kísérő gyulladást is csökkentik, és e kettős hatásuk különösen jól kiaknázható az artrózis terápiájában.

A nem szteroid gyulladásgátlók jelen­tős része vény nélkül is kapható a patikák­ban. Ez azonban sajnos nem jelenti auto­matikusan azt, hogy alkalmazásuk 100%-ig biztonságos és ártalmatlan lenne. Ezért soha nem kezdjen el saját elhatározásból, pusztán rokoni vagy baráti ajánlás alapján gyógyszert szedni, hanem bízza orvosára, hogy minden körülmény egyedi mérlege­lése után ő tegyen önnek javaslatot a legin­kább biztonságos és hatásos gyógyszerre.

A táplálékkiegészítő készítmények kö­zött is találhatók olyanok, melyek jó szol­gálatot tehetnek artrózisban. Elsősorban a glükózamint, kondoriin-szulfátot vagy nem denaturált II-es típusú kollagént (UC-II) tartalmazó termékek jönnek szóba, hiszen ez három olyan fontos anyag, melyek nor­málisan is részt vesz a porcképződésben.

Fontos hangsúlyozni, hogy bármilyen vény nélkül kapható készítmény szedését fontolgatja, előtte mindenképpen kérje ki orvosa tanácsát, legyen az gyógyszer vagy étrendkiegészítő!

Ezen túlmenően a funkció javítására hasznosak lehetnek a fizioterápiás módsze­rek. A konzervatív terápiára nem reagáló esetekben műtétre is sor kerülhet. Ma már lehetőség van a sebészeti beavatkozások artroszkópos úton történő végzésére is („kulcslyuk-sebészet”), ami kisebb műtéti terhelést jelent, rövidebb kórházi tartózko­dást tesz szükségessé, gyorsabb a felépü­lés, és kevesebb a szövődmény.

 

ÖNGONDOSKODÁS ARTRÓZISBAN

Az orvosi módszereken túl ön is sokat tehet állapota javítása, illetve ízületi funkciójának megőrzése érdekében.

Igyekezzen fizikailag aktív maradni!

Mozogjon rendszeresen! A testmozgás erősíti az ízületek körüli izmokat, ami hoz­zájárulhat az ízület tehermentesítéséhez. A legideálisabb mozgásforma az úszás vagy vízi torna, de bármilyen nem megeről­tető mozgásforma megfelelő lehet, melyet szívesen végez.

Csökkentse testsúlyát!

Amennyiben felesleges kilókat cipel magán, gondoljon arra, hogy ez fokozott terhelést ró az ízületeire is. Igyekezzen lefogyni kalóriaszegény étrend beve­zetésével, illetve fizikai aktivitásának fokozásával.

Ügyeljen arra, milyen lábbelit visel!

Az ízületek egyenletes és megfelelő terhelése érdekében válasszon kényelmes cipőt, mely nem kényszeríti lábát kényszer­tartásba, megváltoztatva a járás statikáját, ezáltal feleslegesen és egyenlőtlenül ter­helve az ízületeket. Ezen túlmenően külön­böző járássegítő eszközök (pl. térdrögzítők, speciális talpbetétek, a cipőtalp talajhoz tapadását növelő szalagok) is rendelke­zésre állnak a biztonságos járás érdekében. Amennyiben még így is bizonytalannak érzi járását, használjon botot járás közben.

 

EZ A TÁJÉKOZTATÓ NEM HELYETTESÍTI AZ ORVOSI KEZELÉST. A BETEGEK SZÁMÁRA KÉSZÍTETT MÁSOLATOKTÓL ELTEKINTVE FELHASZNÁLÁSA CSAK A KIADÓ ÍRÁSOS HOZZÁJÁRULÁSA NYOMÁN ENGEDÉLYEZETT.­

hirdetés

cimkék

Kapcsolódó fájlok

Cikk[286164] galéria
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.