Szomatizációs kórképek gyermek- és serdülőkorban

Bevezetés

A gyermek- és serdülőkori szomatizációs kórképek felismerése és kezelése nehéz feladat elé állítja a gyermekgyógyászt: egyrészt egy nem létező betegség szelleme kísért, másrészt a kórkép értelmezésekor elkövetett hibák következtében elveszíthetjük a beteg és családja bizalmát. Bár sok klinikus nagyobb nehézség nélkül megbirkózik a problémával, a többséget mégis megtévesztik a tünetek, bosszankodnak a "képzelt" betegre feleslegesen elvesztegetett idő miatt, vagy az állandóan visszatérő panaszáradat okoz felesleges frusztrációt.

A helyzetet tovább nehezíti, hogy e terület még jelentős részben feltáratlan; sem metaanalízisek, sem a tényeken alapuló orvostudomány eredményei nem járultak hozzá a kórkép megértéséhez. Paradox módon a szomatizációs kórképeket gyermekkorban pszichiátriai betegségnek tartják, mégis a pszichiáterek - a legkülönlegesebb, legszokatlanabb és legbizarrabb esetek kivételével - csak igen ritkán találkoznak e betegekkel. A funkcionális panaszokkal jelentkező gyermekek és serdülők többségével a háziorvos találkozik. Az alábbi tanulmány elsősorban a szomatizálás megértésével és kivizsgálásával foglalkozik, valamint e kórképek mindennapos kezelési stratégiáit foglalja össze.

Meghatározás és osztályozás

A szomatizáció egy vagy több fizikális panaszt jelent, amelyek hátterében részletes orvosi vizsgálattal sem tárható fel kóros eltérés vagy patológiás folyamat. A szomatizálás egyidejűleg zajló, organikus betegséggel is egybeeshet. A szomatizáció jelenségéről feltételezik, hogy egy organikus betegséggel összefüggésben jelentkezik, azonban a panaszok lényegesen túlhaladják a kórképpel vagy a tünetekkel összeegyeztethető mértéket. Tehát a szomatoform kórképek alapvető jellemzője, hogy az egyes alapbetegségekre utaló panaszok hátterében kórállapot nem fedezhető fel, vagy a panaszok intenzitása meghaladja a funkcionális károsodás mértékét.