A tiazid és tiazidszerű diuretikumok régóta a magasvérnyomás-betegség kezelésének alapját képezik, utóbbi csoport esetében pedig számos nagy klinikai vizsgálat igazolta morbiditást és mortalitást csökkentő hatásukat (ALLHAT, PATS, HYVET). Ugyanakkor a tiazid diuretikumok esetében ismer­tek a kedvezőtlen metabolikus hatások: többek között a hiperlipidémia, az inzulinrezisztencia, a hiperglikémia és az újonnan kialakuló diabétesz kockázatát növelhetik. Mivel a kedvezőtlen hatások dózisfüggő módon jelentkezhetnek, ezért az ilyen gyógyszereket elsősorban alacsony dózis­ban alkalmazzák.

A lokálisan előrehaladott vagy áttétes uroteliális karcinóma kezelé­se első vonalban évtizedek óta platinaalapú kemoterápiával történik, mérsékelt eredményességgel. Fázis 3 vizsgálati eredmények szerint az enfortumab vedotin, egy nektin-4-ellenes antitest-gyógyszer konjugátum a pembrolizumabbal kombinálva jelentősen (majdnem kétszer) hosszabb progressziómentes túléléssel és össztúléléssel, valamint kedvezőbb válasz­aránnyal jár, mint a hagyományos kemoterápia, mellékhatásprofilja pedig a korábbi vizsgálatok eredményeinek megfelelőnek bizonyult.

Az alacsony zsírtartalmú vegán étrend csökkenti az inzulin felhasználását és a költségeket az 1-es típusú cukorbetegségben.

A PI3K és RAS közötti kölcsönhatás szelektív célzása új lehetőségeket nyithat meg az onkológiában.

Az elhízás, a 2-es típusú diabétesz és a rákbetegség szinkron terjedése fel­veti ezen népbetegségek metabolikus és genetikai összefüggéseit, amelyek igazolása elősegítheti a közös terápiás támadáspontok felismerését, és metabolikusan-molekulárisan összehangolt, személyre szabott, kombinált kezelések tervezését.

A testsúlygyarapodás kontrolljánál is fontosabb, hogy a várandós nő metabolizmusa egészséges maradjon.

 A daganatos betegek ellátását szolgáló orvosi diagnosztika és terápia rohamos fejlődésen megy át. Míg a molekulárisan célzott gyógyszerek térhódítása ta­pasztalható, a hagyományos citosztatikus és hormonterápiák számos indikáció­ban jelenleg is preferáltak, így ezen szerek terápiás és nemkívánatos effektusai­nak ismerete továbbra is fontos. Közel 150 klasszikus kemoterápiás és endokrin hatóanyag törzskönyveit és vonatkozó szakirodalmi adatait áttekintve megál­lapítható, hogy a vizsgált ágensek harmadánál észlelhető glükometabolikus mellékhatás, legtöbbször enyhe és átmeneti hiperglikémia, ritkábban szekun­der diabétesz. Súlyos szövődmények nem jellemzők, antidiabetikus kezelésre vagy nincs szükség, vagy orális antidiabetikumok beállítása elegendő. Az új onkodiabetológiai szemlélet és a klasszikus daganatterápia megfelelő mel­lékhatás-menedzsmentje alapvető feltétel, melynek hiányában a daganatos betegek életminősége és életkilátásai kedvezőtlenebbül alakulnak.

A cikkben átfogó képet kaphatunk az elhízás epidemiológiájáról, patofiziológiai hátteréről, legfőbb szövődményeiről; a metabolikus, kardiovaszkuláris, onkológiai, pszichés és mozgásszervi következményeiről, diagnosztikai kritériumairól és mód­szereiről, valamint a kezelési lehetőségekről, a megelőzés stratégiáiról és a népegészségügyi programokról is.

A Nageotte-nóduszok farmakológiai megcélzása lehet ígéretes új megközelítés a diabéteszes neuropátiás végtagfájdalom fájdalom kezelésében.

A diabéteszes ketoacidózis és a hiperozmoláris állapot a cukorbetegség akut, életveszélyes szövődményei. Korai felismerésük és célzott kezelésük (folyadékpótlás, inzulin, elektrolitkorrekció) kulcsfontosságú a halálozás csökkentéséhez.