A GLP-1-receptor-agonisták egyre elterjedtebb alkalmazása miatt szükség van a hatásukkal kapcsolatos ismeretek, mellékhatások és kockázatok folyamatos vizsgálatára és áttekintésére.

Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) jóváhagyta az Eli Lilly naponta egyszer szedhető, orális GLP-1 receptor agonistáját, az orforglipront, elhízásban szenvedő, illetve túlsúlyos, súlyproblémákkal küzdő felnőttek számára.

A lerkanidipin az újabb generációs kalciumcsatorna-blokkolók egyi­ke, amely hatékony vérnyomáscsökkentő tulajdonságairól és kedve­ző mellékhatásprofiljáról ismert. A jelen retrospektív, három dél-koreai kórház adatain alapuló vizsgálat célja annak tanulmányozása volt, hogy a lerkanidipin és az amlodipin milyen mértékben képes megelőzni a súlyos kardiovaszkuláris eseményeket (major adverse cardiovascular events – MACE) a hipertóniás betegek körében. A lerkanidipin hatékonysága a MACE prevenciójában összemérhetőnek bizonyult az amlodipinével, és tekintettel arra, hogy korábbi vizsgálatok alapján a mellékhatásprofilja kedvezőbb lehet, megfelelő alternatívát jelenthet a hipertónia kezelésében.

A pitvarfibrilláló betegek tartós antikoaguláns kezelésére K-vitamin-antagonistákat vagy direkt orális antikoaguláns készítményeket (DOAC) alkalmazhatunk. Jelen összefoglalóban e gyógyszerek használatát mutatjuk be krónikus vesebetegek esetében.

A nefrózis szindróma kivizsgálása ma már a másodlagos okok kizárása után a primer glomerulopátiák célzott, korszerű megközelítésére épül. Az új antitestek azonosítása egyre inkább személyre szabott kezelést tesz lehetővé, ezzel párhuzamosan a proteinuria csökkentését célzó, nem immunszuppresszív gyógyszerek is bővítették a kezelési lehetőségeket. Bár a vesebiopszia továbbra is aranystandard, a modern diagnosztikai szemlélet egyes esetekben már lehetővé teszi a mellőzését.

Egy nagy irodalmi áttekintés szerint étrendi és gyógyszeres kezeléssel is csökkenthető a vesekő kiújulásának kockázata.

Transzfúziódependens, alacsonyabb kockázatú mielodiszpláziás szindró­mában (MDS) az eritropoézist stimuláló szerek (ESA) hatékonysága korlá­tozott. Korábban a COMMANDS vizsgálat igazolta, hogy a luspatercepttel nagyobb arányban lehet elérni legalább 12 hetes transzfúziómentességet ebben a betegcsoportban, mint az epoetin alfával. A vizsgálat hosszabb távú elemzése alátámasztotta, hogy a terápiás válasz tartós és a vizsgált alcsoportokban is fennáll, így transzfúziódependens, ESA-naiv, alacsonyabb kockázatú MDS-ben a luspatercept lehet a választandó kezelés.

A magas vércukorszinttel élők számára a mozgással kiegészített ketogén étrend hozhat kedvező élettani változásokat.

Egyértelmű a mikro- és nanoműanyagok gyulladásfokozó hatása, ráadásul a szervezet más szerveiben is kimutatható a jelenlétük.

A tiazid és tiazidszerű diuretikumok régóta a magasvérnyomás-betegség kezelésének alapját képezik, utóbbi csoport esetében pedig számos nagy klinikai vizsgálat igazolta morbiditást és mortalitást csökkentő hatásukat (ALLHAT, PATS, HYVET). Ugyanakkor a tiazid diuretikumok esetében ismer­tek a kedvezőtlen metabolikus hatások: többek között a hiperlipidémia, az inzulinrezisztencia, a hiperglikémia és az újonnan kialakuló diabétesz kockázatát növelhetik. Mivel a kedvezőtlen hatások dózisfüggő módon jelentkezhetnek, ezért az ilyen gyógyszereket elsősorban alacsony dózis­ban alkalmazzák.