A vérteszt gyakorlati eszközzé válhat az időskori funkcióromlás kockázatának korai felismerésében.

Két tanulmány eredményei jelentősen bővítik ismereteinket a fenol- és indolmetabolitok képződéséről, és fontos támpontot adnak jövőbeni célzott beavatkozásokhoz.

A renovascularis megbetegedések a veseartériák szűkülete miatt ront­ják a vese vérellátását, ami magas vérnyomást és vesefunkció-romlást okozhat. A háttérben leggyakrabban atherosclerosis (ARAS), ritkábban fibromuscularis dysplasia (FMD) áll. A korszerű diagnosztika nemcsak az anatómiai szűkület kimutatására, hanem annak hemodinamikai jelentősé­gére épül. A vizsgálatok alapján stabil ARAS esetén a rutinszerű sztentelés nem nyújt előnyt az intenzív gyógyszeres kezeléssel szemben. Az invazív revaszkularizáció kizárólag szignifikáns szűkület és magas kockázatú tü­netek – például rezisztens hipertónia vagy flash tüdőödéma – együttes jelenlétekor indokolt.

 A XX. század utolsó harmadában a dialízisprogramok elindulása, a vesetranszplantáció megvalósítása, majd a 90-es évektől a renin–angiotenzin– aldoszteron rendszer farmakológiai gátlása jelentősen javította a vesebetegek kilátása­it. Az elmúlt évtized ugyanakkor további látványos változást hozott: az SGLT2-gátlók, a nem szteroid mineralokortikoidreceptor-antagonisták és a GLP-1-receptor-agonisták megjelenésével a nefrológiai kezelésben egyre nagyobb hangsúlyt kapott a szerv­védelem és a kardiorenális-metabolikus szemlélet. A krónikus vesebetegség ma a felnőtt lakosság 10–13%-át érinti világ­szerte, és az előrejelzések szerint 2040-re az ötödik vezető halálokká válhat.

A krónikus vesebetegség világszerte növekvő népegészségügyi prob­léma, amely a kardiovaszkuláris morbiditás és mortalitás meghatározó kórokai közé tartozik. Az elmúlt években a nefrológia az egyik legdina­mikusabban fejlődő belgyógyászati szakterületté vált. A közlemény célja a nefrológia legfontosabb aktuális eredményeinek áttekintése, különös tekintettel a gyakorló szakorvosok és háziorvosok számára releváns klinikai következményekre.

Az akut vesekárosodás gyakori és összetett klinikai állapot, amely többféle kiváltó tényező következményeként alakul ki, és az akut vesebetegségek spektrumába tartozik. Rövid távon fokozott mortalitással, szövődményekkel és hosszabb kórházi tartózkodással jár, míg hosszú távon krónikus vese­betegséghez és kardiovaszkuláris kockázathoz vezethet. Az akut tubuláris nekrózis ennek egyik leggyakoribb formája, amelyet elsősorban ischaemiás és nefrotoxikus hatások idéznek elő, gyakran kombinált módon. A diagnózis főként klinikai alapú, a kezelés pedig elsősorban szupportív jellegű, a kivál­tó ok megszüntetésére és a szövődmények ellátására irányul. A személyre szabott terápiás megközelítések szerepe egyre hangsúlyosabb, azonban az optimális utánkövetés kérdése továbbra sem tisztázott.

Tubulointersticiális nephritis során leukociták szűrik be a vese intersticiumát, gyulladást és tubuláris károsodást okozva. Etiológiája sokszínű: gyógyszer, fertőzések, genetikai, szisztémás gyulladásos betegségek. Gyakran előfor­dul a kevés klinikai tünettel járó akut vesekárosodás is.

Tovább erősödött az a szemlélet, amely szerint az izom nem pusztán mechanikus működésű szerv, hanem fontos endokrin szereplő is.

A nanodiszkek makrofágok membránjaiból épülnek fel, így rendelkeznek azokkal a receptorokkal, amelyekkel a makrofágok felismerik és megtámadják a Candida-fertőzést.

Nem befolyásolja a vesekövek kezelésének eredményeit, hogy a kezelést megelőzi-e a vizeletmarkerek vizsgálata.