A térszűkítő hatású cerebralis oedema életveszélyes szövődmény az arteria cerebri media (ACM) elzáródása okozta nagy kiterjedésű infarktus kapcsán. A korai retrospektív vizsgálatok szerint akár 80% is lehet a halálozási arány konzervatív kezelés mellett, ezzel érdemelte ki az állapot a „malignus ACM infarktus” megjelölést. A konzervatív terápia esetén észlelhető nagy mortalitási arány a stroke után 48 órán belül végzett dekompressziós hemicraniectomiával csökkenthető, mely egyúttal a morbiditási arányt is javítja. Tekintettel arra, hogy az oedemaképződés a stroke-ot követő 2–5 napban éri el a csúcsát, a hemicraniectomia életmentő hatása attól függ, hogy már korán, azaz a masszív agyvizenyő kialakulása előtt sor kerül-e rá.

Az ajánlások szerint akut stroke-ot követően optimális esetben minden betegnek stroke-centrumba kell kerülnie, ahol mód van a szisztematikus kivizsgálásra, továbbá multidiszciplináris team által végzett korai és aktív kezelésre. Egyre több bizonyítékkal rendelkezünk arra nézve, hogy előnyös a beteg nagyon korai mobilizálása, ami már az ágyban megkezdődik a stroke utáni 24 órában. Ez lényeges eleme lehet az akut stroke-osztályon nyújtott kezelésnek, bár nagyobb vizsgálatok szükségesek az előnyök és veszélyek megbízható megítéléséhez.

A Fraxiparin in Stroke Study for the treatment of ischemic stroke (FISS-tris) egy véletlen besorolásos klinikai vizsgálat volt, melyben a kis molekulatömegű heparint (LMWH, low-molecular-weight heparin) és az aszpirint hasonlították össze nagy artéria elzáródása okozta akut ischaemiás stroke-ban. Az eredmények nem igazolták, hogy az elsődleges kimenetel (Barthel-index) szempontjából az LMWH szignifikánsan előnyösebb lenne az aszpirinnál.

Ischaemiás stroke-ot követően a 3 órán belül alkalmazott, szöveti plazminogén-aktivátor (TPA) alkalmazásával végzett intravénás trombolízis a választandó kezelés. Bár az intraarteriális (ai.) trombolízist még nem fogadták el az ischaemiás stroke terápiájában, a klinikai bizonyítékok alapján úgy tűnik, hogy az ia. vagy a kombinált ia./iv. trombolízis az iv. tPA-kezelés alternatívája lehet az akut ischaemiás stroke-on átesett betegek azon válogatott csoportjában, ahol a tünetek hátterében valamelyik nagy artéria elzáródása áll, és 3 óránál hosszabb idő telt el a tünetek jelentkezése óta. A trombolitikus terápia igazoltan javítja a klinikai kimenetelt azáltal, hogy az elzáródott erek rekanalizálódnak, melynek nyomán a károsodott szövet perfúziója helyreáll.

Egy nagy intracranialis artéria elzáródása kezelés nélkül általában nagy kiterjedésű infarktushoz vezet, mely rossz prognózissal társul. A jobb kimenetelt ígérő rekanalizáció gyógyszeres és mechanikus módszerekkel érhető el. Erre használható intravénás rekombináns szöveti plazminogén-aktivátor (rtPA), ám a nagy intracranialis artériák esetében a rekanalizáció aránya nem kielégítő. Alternatívát kínálhat az endovaszkuláris terápia (intraarteriális trombolízis, endovaszkuláris mechanikus rekanalizáció), mely az esetek jelentős hányadában rekanalizációt eredményez. Az endovaszkuláris módszerek klinikai haszna egyelőre még meglehetősen behatárolt.

Az átmeneti ischaemiás roham (TIA, transient ischemic attack) definíció szerint olyan vaszkuláris eredetű neurológiai deficit, mely 24 órán belül teljesen rendeződik. A TIA az ischaemiás stroke kockázati tényezője: egy nemrégiben közzétett metaanalízis szerint TIA után a stroke rövid távú (7 napon belüli) kockázata 5% körül van. A TIA az extracranialis vaszkuláris események (EVE, extracranial vascular event) valószínűségét is növeli: a myocardialis infarktus kockázata egy év elteltével 2%. Öt éven túl nagyjából azonos gyakorisággal fordul elő cerebrális infaktus és EVE, ami alapján a stroke egy globális kóregyüttes részének tekinthető. Mindazonáltal kevés vizsgálat indult a nagy vaszkuláris események előrejelző tényezőinek azonosítására, és a szubklinikus extracranialis atheromatosis szisztematikus értékelése jelenleg nem szerepel a rutin ajánlásokban a tünetmentes stroke-túlélők esetében.

A stroke túlélői körében még évekkel az indexesemény után is nagyobb az átlagosnál a halálozási arány. A kutatások azt jelzik, hogy az életmódbeli tanácsokhoz való következetes ragaszkodás csökkenti a stroke incidenciáját és a halálozás kockázatát az átlagos populáción belül, ugyanakkor kevés adattal rendelkezünk azzal kapcsolatban, hogy az egészséges életmód miként befolyásolja a stroke utáni halálozás esélyét.

Az intravénás (iv.) rekombináns szöveti plazminogén-aktivátor (rtPA, recombinant tissue plasminogen activator) előnyös hatása erősen időfüggő akut stroke-ban. Éppen ezért a tünetek jelentkezése után a betegnek mielőbb kórházba kell kerülnie, hogy a kezelés minimális késedelemmel megkezdődhessen. Nem minden esetben van azonban lehetőség arra, hogy a beteget a trombolízis végzésében jártas orvos lássa el erre szakosodott stroke-centrumban. Mindezen tényezők befolyásolják, hogy a beteg a trombolízishez szükséges időablakon belül ellátásra kerül-e, ami pedig nagyban szerepet játszik abban, hogy sikerül-e javulást elérni a stroke terápiás kimenetelében országos és nemzetközi szinten egyaránt.

A Global Burden of Disease nevű felmérés szerint a cerebrovaszkuláris betegségek (mely gyűjtőfogalom a konkrét beszámoló szerint a stroke-eseteknek felel meg) számítanak a második leggyakoribb haláloknak szerte a világon, ezzel a hátrányos helyzetű és a fejlődő országokban a halálozás 9,9%-áért, míg az iparilag fejlett országokban a mortalitás 9,5%-áért felelősek. A többtényezős etiológiájú stroke kialakulásában módosítható és nem módosítható kockázati tényezőknek tulajdonítanak szerepet.

A pitvarfibrilláció (AF) főként az időskorúak betegsége, melynek prevalenciája az életkor előrehaladtával növekszik: az 55 év alattiak körében regisztrált 0,1%-ról 80 éves kor felett 10% fölé emelkedik. Az AF legrettegettebb szövődménye a tromboembólia, melynek kockázata az egyidejűleg fennálló egyéb betegségektől (pl. cukorbetegség, magas vérnyomás, szívelégtelenség, érbetegség) is függ, de befolyásolja a kórelőzményben szereplő stroke és a nem is (nők körében nagyobb a kockázat).