hirdetés

A szájüregi rák megelőzésében a zöld a nyerő szín

Kisebb a szájüregi rák esélye azoknál, akik hetente legalább egyszer fogyasztanak a keresztesvirágúak családjába tartozó zöldségféléket – hozták nyilvánosságra az Annals of Oncology című lapban.

hirdetés

A korábbi kutatások már az emlőrákkal kapcsolatban igazolták, hogy a sok keresztesvirágú zöldségfélét fogyasztó nők körében jobb a túlélés, szemben azokkal, akik kevesebb ilyen zöldségfélét fogyasztanak.

A jelen kutatás újabb adalékkal szolgált arra nézve, hogy összefüggés van az elégtelen táplálkozás és a szájüregi rákok előfordulása között. A British Dental Health Foundation a szájüregi rák legfontosabb kockázati tényezői közé sorolja a nem megfelelő táplálkozást.

A Brassicaceae-családba tartozik a brokkolin, karfiolon és káposztán kívül a vízitorma, a bimbóskel és a retek is.

A kutatók megállapítása szerint 17 százalékkal (tehát körülbelül egyötödével) csökkenthető a szájüregi rák előfordulásának esélye, ha az étrend hetente legalább egyszer tartalmaz a keresztesvirágúak közé tartozó zöldségfélét, szemben azokkal, akik ilyeneket nem fogyasztanak. Ezen kívül egyéb rosszindulatú daganatok kockázata is mérsékelhető: a veseráké körülbelül 32 százalékkal (kb. egyharmaddal), a nyelőcsőráké 28 százalékkal (valamivel több, mint egynegyeddel), a vastagbél- és végbélráké és az emlőráké 17 százalékkal (kb. egyötöddel).

Az International Journal of Cancer című lapban 2007-ben nyilvánosságra korábbi vizsgálat szerint a keresztesvirágú zöldségfélék fogyasztása a húgyhólyagrák kockázatának mérséklésére is alkalmas.

Dr. Nigel Carter, a British Dental Health Foundation vezető tisztségviselője azt reméli, hogy az emberekhez sikerül eljuttatni azt az üzenetet, hogy a nem megfelelő táplálkozás milyen mélyen befolyásolja az egészségi állapotot és különösen a szájüregi rákok előfordulását: „A szájüregi rákok körülbelül egyharmadánál feltételezzük a háttérben az egészségtelen táplálkozás kóroki szerepét. Alapítványunk azt javasolja, hogy mindenki törekedjen az egészséges, kiegyensúlyozott étrendre, ami sok zöldséget és gyümölcsöt tartalmaz. Egyre több bizonyíték halmozódik fel arra nézve, hogy a halakban és a tojásban megtalálható ómega-3-zsírsavak hozzájárulhatnak a szájüregi rákok kockázatának csökkentéséhez csakúgy, mint a rostdús ételek, köztük a barna rizs, a teljes kiőrlésű lisztből készült tészták és a diófélék.”

Napjainkban egyre több betegnél diagnosztizálják a garat, a szájüreg vagy a nyelőcső rosszindulatú daganatát. A szakemberek feltételezik, hogy az emelkedő tendencia mögött a fiatalok fokozott alkoholfogyasztása, dohányzása és egészségtelen táplálkozása áll, míg más vizsgálatok a humán papillomavírust és az orális szexet hibáztatják a drámai emelkedésért.

„Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy még mindig a dohányzás a szájüregi rákok legvalószínűbb oka, ami az összes eset háromnegyedében valószínűsíthető előidéző okként egy olyan betegségben, mely minden ötödik órában egy ember halálát okozza az Egyesült Királyságban. Folyamatosan jelentkeznek új esetek, és még mindig túl sokan vannak, akik nincsenek tisztában a dohányzás okozta veszélyekkel. Az orális rák előfordulása csak úgy csökkenthető, ha az embereket a dohányzás elhagyására és egészséges életmódra való áttérésre ösztönzünk” – mondja dr. Carter.

Dr. S. I.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.