hirdetés

Az abirateron javítja a túlélést prosztatarákban

A prosztatarák kezelésének megkezdésekor a hormonterápia abirateronnal történő kiegészítése 37 százalékkal javítja a túlélést az ASCO idei éves kongresszusán nyilvánosságra hozott adatok szerint.

hirdetés

A prosztatarákos betegekre kiterjedő eddigi legnagyobb vizsgálat eredményeit a The New England Journal of Medicine című lapban is közreadták.

A Cancer Research UK által szponzorált STAMPEDE vizsgálat megállapításai változást hozhatnak a prosztatarák standard kezelésében, a hormonterápiával egyidejűleg alkalmazott abirateront az első vonalbeli szerek sorába emelve.

A STAMPEDE vizsgálat ezen szakaszába körülbelül 1900 beteget toboroztak. A résztvevők felét csak hormonterápiával kezelték, míg a résztvevők másik felénél a hormonterápiát abirateronnal is kiegészítették. Utóbbi betegcsoportban 70 százalékkal csökkent a betegség progressziója.

A szert általában az előrehaladott prosztatarák azon eseteiben alkalmazzák, mely már kiterjedt, és már nem reagál a szokványos hormonterápiára. A mostani vizsgálat azonban azt mutatta, hogy további előnyöket ígér az a stratégia, melyben az abirateront már a hosszú távú hormonkezelés megkezdésekor alkalmazzák.

A birminghami egyetemen végzett STAMPEDE tanulmány vezető kutatója, dr. Nicholas James professzor így fogalmaz: „Eddig ez a legmeggyőzőbb eredmény, mellyel prosztatarákkal foglalkozó vizsgálat kapcsán valaha is találkoztam – ilyen érzés csak egyszer éri az embert pályafutása során. Ez a legnagyobb mortalitáscsökkenés, amit mind ez ideig láttam rákbetegséggel kapcsolatos klinikai vizsgálatokban. Az abirateron alkalmazására korábban már sor került prosztatarák előrehaladott eseteiben, de a mostani eredmények a korábbiakat jóval felülmúló terápiás hasznot jeleznek. A túlélési idő és a relapszusmentes időszak meghosszabbításán túl a gyógyszer kevesebb mint felére csökkentette a súlyos csontrendszeri szövődmények előfordulási arányát is, melyek rendkívül nagy problémát jelentenek a betegség kezelése során.”

A prosztataráksejtek rendszerint tesztoszteront igényelnek növekedésükhöz. A standard hormonterápia a férfi nemi hormonok hatásának blokkolásával lassítja a daganat progresszióját. Az abirateron ennél tovább megy azáltal, hogy leállítja a prosztatarák növekedéséhez szükséges hormonok termelését.

Évente körülbelül 46500 férfinál diagnosztizálnak prosztatarákot az Egyesült Királyságban, és évente körülbelül 11000-en halnak meg a betegség következtében.

Sir Harpal Kumar, a Cancer Research UK vezérigazgatója sorsfordítónak nevezi a most közzétett eredményeket a prosztatarák kezelésében, mivel úgy látja, hogy az abirateron kétségkívül több prosztatarákos betegen segíthet, mint azt korábban reméltük: „A STAMPEDE vizsgálat megváltoztatja a prosztatarák képét, mivel a vizsgálat rugalmas felépítése lehetőséget nyújt arra, hogy sokféle különböző terápiás opciót gyorsan és egymással párhuzamosan teszteljünk, melynek révén a szakemberek a szokásosnál jóval rövidebb idő alatt hozzájuthatnak az eredményekhez. A Cancer Research UK kutatói fedezték fel elsőként az abirateront, és a későbbiekben is kulcsszerepet játszottak a gyógyszerfejlesztésben, ezen belül az első klinikai vizsgálatok szponzorálásában. A mostani vizsgálat újabb adatokkal erősíti meg a szer jelentőségét.”

Dr. S. I.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.