hirdetés

Fényérzékenyítő citrusfélék

Egy most megjelent tanulmány szerzői összefüggést találtak a citrusfélék fogyasztása és a melanoma kockázata között, de a jó nevű onkológiai szaklap szerkesztői felhívják a figyelmet arra, hogy ez nem feltétlenül oksági kapcsolat.

hirdetés

Egy 2015. június 29.-én a Journal of Clinical Oncology-ban megjelent tanulmányban több mint 100 000 egészségügyi dolgozót követtek két évtizeden keresztül, és azt találták, hogy azoknál, akik naponta 1,6, vagy több citrusféle gyümölcsöt fogyasztottak, 36%-kal megnőtt a melanoma kockázata azokhoz képest, akik kevesebbet fogyasztottak heti 2 ilyen gyümölcsnél. Dr. Abrar A. Quereshi (Brown University, Rhode Island) munkatársaival, a Harvard Medical School (Boston, Massachusetts) szakembereivel együttesen megállapították, hogy a Floridában élők sok citrusfélét (főleg grapefruitot) fogyasztanak, és az igen hosszú megfigyeléses kohorsz vizsgálat szerint ezeknél az egyedeknél valóban mérsékelten megemelkedik a melanoma kockázata.

Az érdekelte a kutatókat, hogy a gyümölcsökben és zöldségekben lévő fotoaktív anyagok valóban megemelik-e a melanoma kockázatot, vagy mással magyarázható az összefüggés.

Egy hasonló kérdés már többször is felmerült: pl. el kellene dönteni azt, hogy az erektilis diszfunkcióra szedett PDE5 gátló gyógyszerek (sildenafil, vardenafil, tadalafil) valóban növelik-e a melanoma malignum keletkezésének kockázatát, vagy esetleg a PDE5 gátlókat szedő férfiak gyakrabban mennek a teniszpályára napvédő krémek, vagy sapkák nélkül  (JAMA). A több mint 4000 svéd melanomás férfit követő vizsgálatban a betegeknek magasabb végzettségűek és jobban keresők voltak, melyek a melanomával szintén szignifikánsan összefüggő faktorok, de több volt a bazaliomás beteg is köztük – ami inkább a fokozott inszoláció hatására utal. A PDE5 gátló melanoma-kockázatot fokozó hatása ellen szól az is, hogy a legnagyobb kockázat-emelkedés azoknál volt megfigyelhető, akik csak egyetlen egyszer használtak PDE5 gátlót.

Kétségtelen, hogy egy 2014-ben megjelent, 25 848 férfire kiterjedő amerikai vizsgálatban a sildenafil (Viagra) használata a melanomás megbetegedések kockázatát fokozta, amit azzal magyaráztak, hogy a sildenafil által kiváltott BRAF jelátvitel downregulálja a PDE5A szinteket, és az alacsony PDE5A expresszió növeli a melanoma sejtek inváziós képességét.

Viszont ebben a legújabb, Dr. Quereshi által vezetett vizsgálatban arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy a fotoszenzitizáló anyagok (pszoralének) emelik-e a melanoma gyakoriságot azoknál a személyeknél, akik rendszeresen fogyasztanak narancsot, grapefruitot, mandarint, citromot, vagy azok levét. A pszoraléneket súlyos pszoriázisos betegek gyógyítására használják kenőcs formájában, hogy a bőr erzékeny legyen az UVA-fényre. De a pszoralénekkel és az UVA fototerápiával való hosszú expozíció karcinogén is lehet. A kérdés vizsgálatára Dr. Quereshi csoportja két vizsgálatot analizált, melyekben 63 810 nő, illetve  41 622 férfi 25 évig folytatott  követésekor összesen 1840 melanoma fordult elő. A testmagasság, testsúly, dohányzás, fizikai aktivitás, C-vitamin-fogyasztás és az ismert melanoma kockázati faktorok többváltozós analízise után kiderült, hogy a citrusfélék fogyasztása és a melanoma kockázat között dózistól függő összefüggés van.

Heti kettőnél kevesebb citrusféle fogyasztását vették HR 1,00 kockázatnak. A kockázati arány az elfogyasztott dózisnak megfelelően folyamatosan emelkedett: heti 2-4 adagnál a HR 1,10-nak, heti 5-6 adagnál a HR 1,26-nak, napi 1-1,5 adagnál a HR 1,27-nek, és napi 1,6-nál több adag elfogyasztása esetén a HR 1,36-nak adódott (95%CI 1,14-1,63, p<0,001). Legerősebb volt az összefüggés a felezett grapefruit gyümölcs fogyasztása és a melanoma kockázat között, de a vizsgálók megjegyezték, hogy sem a grapefruit dzsúsz, sem a narancs gyümölcs formában történő fogyasztása nem emelte a kockázatot.

Ez az összefüggés azonban korántsem jelent oki kapcsolatot. A tanulmány fontossága, több korlátja (pl. kizárták a bőr nem melanomás daganatait hordozó betegeket, pedig ezeknél magasabb a melanoma kockázat) ellenére mégis fontos, mert felhívja a figyelmet e gyümölcsök a fotoszenzitizáló hatására, amit Dr. Marianne Berwick (University of New Mexico, Albuquerque) szerkesztőségi kommentárja szerint nem kell túlreagálni. A citrusfélék fogyasztásának ugyanis számos bizonyított előnye is van: kedvezően hatnak a szívbetegségekre, a rák-megelőzésre és az általános egészségi állapotra.  

 

 

Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:

Medscape Medical News > Oncology

Dr. N. T.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.