hirdetés

Obesitas EKG-eltérésekkel

Egy 44 éves asszony vizsgálatára effort dyspnoe, szédülés és két éve tartó fáradékonyság miatt került sor. A 150 cm magas, mintegy 70 kg súlyú beteg évek óta elhízott volt. Négy éve részt vett egy fogyasztó programban, melynek kapcsán gyógyszeres kezelésben is részesült. Az első három hónap folyamán 12 kg-ot fogyott, de később semmit, hiába szedte további két éven át a fogyasztó tablettákat. Kezdetben csupán enyhe légszomjat érzett, melyet az elhízásnak tulajdonított, de a dyspnoe később mind súlyosabbá vált.
   A fizikális vizsgálat során az asszony nem tűnt akut betegnek. Vérnyomása 129/75 Hgmm, pulzusszáma 90/perc, ritmusos, légzése 13/perc, hőmérséklete 37,0 °C volt; oxigénszaturációja szobalevegőt lélegezve be 92%-nak adódott. A nyaki vénák normálisan teltek, a tüdők tiszták voltak, bokája nem volt oedemás. Az arteria pulmonális felett a II. szívhang ékelt volt, és a sternum bal széle mentén halk harmadik hangot lehetett hallani. Mellkasi röntgenvizsgálata azt mutatta, hogy a szív nagysága normális, a pulmonális ív elődomborodó, a perifériás tüdőmezők tiszták. Hematokritértéke 38%, a szérumelektrolit-, BUN-, kreatinin- és vércukorszintek normálisak voltak.

A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!

A kulcsos tartalmak megtekintéséhez orvosi regisztráció (pecsétszám) szükséges, amely ingyenes és csak 2 percet vesz igénybe.
E-mail cím:
Jelszó:
E. William Hancock
a szerző cikkei

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.