hirdetés

Végstádiumú rákbetegségben ne adjunk kemoterápiát!

Terminális rákbetegségben gyakran ajánlanak fel a betegnek kemoterápiát az életminőség javítása céljából. Egy most megjelent vizsgálat szerint azonban a kezelés nem javítja a végstádiumú betegek életminőségét, sőt a jó teljesítménystátuszú betegek esetében akár ronthatja is azt.

hirdetés

Holly G. Prigerson, a New York-i Weill Cornell Medical College kutatója és munkatársai a Jama Oncology című lapban számoltak be arról, hogy aggodalmak merülhetnek fel a végstádiumú rákbetegségben szenvedőknél alkalmazott kemoterápiára vonatkozóan. Ezzel kapcsolatban idézik az American Society of Clinical Oncology (ASCO) szakértői testületét, akik 2012-ben úgy fogalmaztak, hogy a terminális állapotú betegeknek adott kemoterápia „a legszélesebb körben elterjedt, ártalmas és szükségtelen onkológiai gyakorlat”, miután nincsenek bizonyítékok arra, hogy az ilyen helyzetben alkalmazott kezelés bármilyen szempontból is előnyös lenne a betegek számára.

Prigerson és kollégái ugyanakkor megjegyzik, hogy a haldokló rákbetegek számára továbbra is felajánlják a kemoterápia lehetőségét – különösen azoknak, akik jobb állapotban vannak és jobban képesek önmaguk ellátására. Mostani vizsgálatukban a szerzők további adatokat gyűjtöttek arról, hogy a kezelés miként befolyásolja az életminőséget végstádiumú rákbetegségben.

2002 szeptembere és 2008 februárja között a szerzők 312 olyan rosszindulatú daganatos beteg adatait elemezték, akiknek várható életkilátása nem haladta meg a 6 hónapot.

A vizsgálat kezdetén a betegek több mint fele részesült kemoterápiában. Pontrendszer alapján értékelték a betegek teljesítménystátuszát – azaz aktivitási szintjét és önellátási képességét. A magasabb pontszámok rosszabb teljesítménystátuszt jeleztek. A kemoterápiával nem kezelt betegekkel összehasonlítva, a rossz teljesítménystátusz mellett kemoterápiában részesült betegek életminősége nem javult a halál előtti hetekben. Ami még ennél is fontosabb, a jó teljesítménystátuszú betegek csoportjában az élet utolsó heteire az életminőség rosszabbodását észlelték, szemben azokkal a jó teljesítménystátuszú betegekkel, akik nem kaptak kezelést.

Az ASCO jelenleg érvényben lévő irányelveiben az áll, hogy a jó teljesítménystátusszal kísért terminális rákbetegség az egyik olyan javallat, melyben a legnagyobb eséllyel várható a kemoterápiától kedvező hatás. A legfrissebb adatok azonban ennek éppen az ellenkezőjéről tanúskodnak.

„Ennek a vizsgálatnak az eredményei azt jelzik, hogy a kemoterápiára rezisztens metasztatikus rosszindulatú tumorok esetében kérdéses a kemoterápiának az életminőségre gyakorolt hatása – fogalmaznak a szerzők. – A kemoterápia nemcsak hogy nem bír terápiás haszonnal a teljesítménystátusztól függetlenül, hanem éppen a jó teljesítménystátuszú betegek esetében tűnik a leginkább ártalmasnak. A terminális rákbetegségben alkalmazott kemoterápiára vonatkozó ASCO irányelveket felül kell vizsgálni, hogy azonosíthassuk a kemoterápia potenciális ártalmait progresszív metasztatikus betegségben.”

A közleményhez kapcsolódó szerkesztőségi kommentárban ugyanakkor dr. Charles D. Blanke és Erik K. Fromme (Oregon Health and Science University) arra figyelmeztetnek, hogy korai lenne az ASCO irányelvek módosítását javasolni. „Egyelőre nincs elegendő adatunk arra, hogy az irányelveket úgy változtassuk meg, hogy eztán minden terminális állapotú beteg esetében tiltsák a kemoterápia alkalmazását, mivel nincsenek kétségbevonhatatlan adatok a kezünkben annak meghatározására, hogy pontosan mely betegek számára ígérhet előnyöket a kemoterápia. De ha az onkológus úgy látja, hogy a beteg halála 6 hónapon belül bekövetkezik, akkor az alapelv az, hogy nem alkalmazunk aktív kezelést” – mondják.

Dr. S. I.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.