Pfizer vakcina 5-11 éveseknek

Az FDA független vakcina tanácsadó testülete 17 igen szavazat mellett 1 tartózkodással javasolta a Pfizer COVID-19 elleni oltóanyagát az 5-11 éves gyermekek számára.

A javaslat alapján az FDA feltehetően napokon belül engedélyezi az oltóanyag sürgősségi felhasználását az említett korosztály számára is.

A pandémia második évében, amikor -legalább is Amerikában és Európa legtöbb országában- az idősebb korosztály jelentős része be van oltva a COVID megbetegedések egyre nagyobb arányban érintik a fiatalabbakat. Az Egyesült Államokban a CDC adatai szerint eddig 1,9 millió 5-11 éves gyermek betegedett meg, július-augusztusban a fertőzöttség igen megnövekedett a nyári táborok, az utazások és az iskolák újranyitása és a Delta-variáns dominanciája miatt. Az amerika-szerte névtelenül begyűjtött vérminták alapján azonban a hivatalos szám hatszorosára teszik a megfertőződött gyermekek számát.

A bevizsgált vérminták alapján tavaly télen a gyermekek 13%-ának volt antitestje a vírus ellen, nyáron ez az arány elérte a 42%-ot. Annak ellenére, hogy a vakcina 90%-os hatékonysággal előzi meg a tünetekkel járó fertőzés kialakulását az 5-11 évesek körében, a szakértők figyelmeztetnek az mRNS vakcinák ritka mellékhatásaként jelentkező pericarditis/myocarditis veszélyeire.

Ez a gyulladásos -és kórházi kezelést igénylő- betegség gyakoribb gyermekekben. A Pfizer gyermekekkel folytatott klinikai vizsgálatai során nem jelentkezett, a beoltott gyermekekben csak ritkán és enyhe mellékhatások jelentkeztek: fejfájás és az injekció helyén fájdalom. De ezek a vizsgálatok nem tartalmaztak elegendő számú résztvevőt ahhoz, hogy a ritka mellékhatások is megfigyelhetővé váljanak.

Az USÁ-ban a járvány kitörése óta az 5-11 évesek közül 94-en haltak meg COVID-ban, ezzel a vírus tavly a 8. halálokká lépett elő ebben a korosztályban. 5400 volt azoknak a száma, akikben MIS-C-nek (Multisystem Inflammatory syndrome in Children) nevezett láz és sokszervi gyulladás alakult ki, amely súlyossá válhat és szívizomgyulladás, keringési elégtelenség miatt akár intenzív osztályos ápolást is igényelhet. Azzal kapcsolatban egyelőre nincsenek adatok, hogy ez milyen nyomot hagy a gyermekekben, kialakul-e esetükben long-covid betegség, de a tapasztalatok szerint ez ritkábban fordul elő náluk, mint a felnőttekben. Nagy-Britanniában a megfertőződött gyermekek 7-8%-ának maradnak fenn tünetei 12 héten át, leginkább fáradtság, köhögés, izom-és ízületi fájdalom, fejfájás és álmatlanság. Több, mint 1 millió gyermek szociális fejlődését, tanulási képességeit és mentális egészségét befolyásolta károsan a pandémia.

A vírus folyamatos terjedésének és mutálódásának fő oka jelenleg a gyermekek általi másodlagos terjesztés, az, hogy a tünetes és tünetmentes megfertőződött gyermekek adját tovább a vírust kortársaiknak és a felnőtteknek.

„Gyermekeink még évekig fognak küzdeni a vírussal, ami ismételt hullámokban fog támadni. Az ellene való védekezés egyik eleme a vakcina”- mondta Peter Marks, az  FDA Center for Biologics Evaluation and Research elnöke.

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.