A neuroendokrin húgyhólyagrák ritka daganat, és ezen belül a kedvező prognózisú, jól differenciált tumor és paraganglióma, valamint a kedvezőtlen kórlefolyású, kis- és nagysejtes daganat megkülönböztetése lényeges. A daganatellenes kezelés módszerei közül a műtét az első csoportban önmagában elegendő lehet, a másodikban csak a multimodális kezelés részeként jön szóba. A sugárkezelés elsősorban a kis- és nagysejtes tumorokban játszik szerepet, s ezekben a citosztatikumok (elsősorban platinaszármazékok) adása is elengedhetetlen. A szomatosztatinanalógok, immunellenőrző pontokra ható szerek speciális esetekben hasznosak lehetnek, s a tumoragnosztikus terápia lehetőségei is szóba jöhetnek. A palliációnak már a kezelés korai szakaszában is az ellátás részének kell lennie, de az aktív terápia lehetőségeinek kimerülése után is biztosítani szükséges.

Az inoperábilis, lokálisan előrehaladott vagy metasztatikus uroteliális daganatok standard terápiája a platinaalapú kemoterápia. Bár a kezdeti válaszarány a kombinált kemoterápiás kezelések alkalmazásával igen magas, az átlagos túlélés körülbelül 15 hónap. Másodvonalban alkalmazott kemoterápiás kezelések szerény klinikai haszonnal és toxicitással jártak, az áttörést az ellenőrzőpont-gátló immunterápiák bevezetése hozta meg. Kemoterápia és immunterápia után harmadvonalban jelenleg nincs elfogadott standard kezelés. Az eddig rendelkezésre álló két fázis II-es és egy fázis III-as vizsgálat eredményei alapján, harmadvonalas kezelésben új irány lehet a célzott kezelések alkalmazása. Összefoglalónk célja ezen klinikai vizsgálatok bemutatása, illetve szeretnénk felhívni a figyelmet a jövőben várható ígéretes célzott terápiákra is.

A ciszplatinbázisú kemoterápia igazoltan hatékony az izominvazív, lokálisan előrehaladott vagy metasztatikus uroteliális daganatok kezelésében. Ciszplatinkezelésre alkalmatlan betegek ellátásában a karboplatinbázisú, kevésbé hatékony terápia áll rendelkezésre. A kemoterápiás kezelésre alkalmatlan esetek döntő többségében csak tüneti kezelés volt alkalmazható. Az utóbbi időben a kezelési lehetőségek jelentősen megváltoztak a szisztémás immunterápia fejlődésével és bevezetésével. Összefoglaló közleményünkben bemutatjuk a jelentősebb klinikai vizsgálatok eredményeit, melyek várhatóan teljesen átalakítják jelenlegi gondolkodásunkat és új távlatokat nyitnak a lokálisan kiterjedt vagy metasztatikus uroteliális daganatok ellátásában.

Az uroteliális daganatok kemoterápiája megújult indikációkkal került fókuszba a modern terápiák vizsgálatainak tükrében, melyet ismertetünk összefoglalónkban. A húgyhólyag-daganatok standard terápiája a radikális sebészi eltávolítás, T2-T4a, N0-1, M0 stádiumban ciszplatinra alkalmas esetekben neoadjuváns ciszplatinbázisú kemoterápia (KT) után. Szerényebb, mégis kedvező túlélési eredmény észlelhető adjuváns KT hatására, pT3-4 és/vagy N+ stádiumban (high grade, reszekciósszél-pozitív esetekben), ha neoadjuváns KT nem történt. Lokálisan előrehaladott vagy áttétes, ciszplatinra alkalmas betegek elsővonalas kezelése ciszplatinbázisú KT. Előrehaladott, ciszplatinra alkalmatlan, de KT-ra alkalmas betegek elsővonalas kezelése leggyakrabban karboplatin (CBP) bázisú KT. A ciszplatin vagy CBP KT 4-6 ciklusa után stabil betegség / regresszió esetén fenntartó avelumab-immunterápia jelentősen javítja a betegek túlélését. Platinabázisú KT alatt vagy után progrediáló betegeknél másod/többedvonalban a klasszikus KT eredményessége szerény, elmarad az immunterápia, célzott terápia hatékonysága mellett. A KT hatóanyagcsoportja a modern, antitest-gyógyszer konjugátumokban (ADC) újra felfedezésre került enfortumab vedotin és sacituzumab govitekán formájában, KT és immunterápia utáni harmadvonalban ismert jelenleg eredményességük.

A mai irányelvek szerint a szervre lokalizált, izominvazív húgyhólyagdaganat aranystandard kezelési módszere a radikális cisztektómia. Számos esetben azonban a műtét nem végezhető el a betegek állapota miatt, vagy mert a beteg nem egyezik bele a radikális hólyageltávolításba. Ilyen esetekben, illetve egyes válogatott, műtétre alkalmas betegeknél is, a radikális cisztektómia alternatívája lehet az úgynevezett trimodális, szervmegtartó kezelés, amely hasonló túlélést, lokális tumorkontrollt biztosít a betegnek úgy, hogy 80%-ban a húgyhólyag megmarad. Egyes esetekben sajnos a szövődmények vagy a hólyagban kialakult izominvazív tumoros kiújulás miatt a húgyhólyagot végül mégsem lehet megtartani. Ekkor a mentő („salvage”) cisztektómia még megmentheti a beteg életminőségét és életét. Az eredményes trimodális szervmegtartó kezelés feltétele a megfelelő betegbeválasztás. Közleményünkben a szervmegtartó kezelés összetevőit, ezen belül is elsősorban a sugárterápiát, annak korszerű technikai megoldásait, megfelelő alkalmazását, eredményeit és mellékhatásait foglaljuk össze. A trimodális kezelés eredményeit és toxicitását összevetjük a radikális cisztektómiáéval

A húgyhólyagrák a húgyutakat érintő leggyakoribb rosszindulatú urológiai megbetegedés. A daganat mélységi terjedése alapján két nagy csoportra osztható. A nem izominvazív és az izominvazív hólyagrák biológiai viselkedése, progressziós hajlama és a betegek gyógyulási esélye alapján olyan nagy különbséget mutat, hogy érdemes a két csoportról külön értekezni. A nem izominvazív hólyagrákok kezelését hagyományosan elsősorban az urológusok végzik, de a legújabb eredmények alapján a magas rizikójú eseteknél a klinikai onkológusoknak nagyobb szerep juthat. A jelen tanulmányban a nem izominvazív hólyagrák sebészi és gyógyszeres kezelési lehetőségeit összegezzük.

Az urotélsejtes daganatok a leggyakoribb rosszindulatú húgyúti elváltozások, amelyek az esetek nagy részében a húgyhólyagot érintik, azonban 5%-ban a felső húgyutakban (húgyvezeték, vesemedence) jelentkeznek. Magyarországon évente mintegy 2000 új megbetegedés fordul elő, és e daganat miatt csaknem 1000 haláleset történik. A közlemény célja a nem izominvazív és izominvazív uroteliális daganatos betegeknél elvégzett radikális sebészi beavatkozás eredményeinek, valamint a nemzetközi ajánlások összefoglalása. Az AUA- és EAU-irányelvek alapján ismertetjük a legújabb, illetve a standard kezelési lehetőségeket. A transzuretrális reszekció (TUR) továbbra is aranystandard a nem izominvazív hólyagdaganat kezdeti diagnosztizálásában és kezelésében. A radikális cisztektómia (RC) indikációja az izominvazív daganatokon kívül (T2-T4a, N0-Nx, M0) a T1G3-as BCG-rezisztens forma (evidenciaszint: 3, ajánlási szint: B). A kockázati csoportokba sorolás kiemelkedő fontosságú a húgyhólyag urotélsejtes daganatában szenvedő betegek jövőbeli kezelése és nyomon követése szempontjából. Annak ellenére, hogy a sebészeti ellátásban bekövetkezett változások arányaiban elmaradnak az uroonkológiai kezelésekben bekövetkezett újításoktól, a sebészeti technika, a húgyúti rekonstrukció és a multimodális terápia fejlesztései továbbra is javíthatják a húgyhólyag urotélsejtes daganatában szenvedő betegek prognózisát és életminőségét.

A húgyutak rosszindulatú daganatai a gyakrabban előforduló tumorok közé tartoznak. A hólyagrákos betegek sorsa a klinikai felismerés után igen eltérő lehet. A szövettani vizsgálatnak meghatározó szerep jut a kezelésre vonatkozóan; a daganat differenciáltsága, szövettani altípusa, stádiuma alapján lehet következtetni a várható lefolyásra, így az urológus, onkológus a kezelési stratégiát a szövettani lelet alapján választja meg. Évtizedek óta folynak nemzetközi viták az ideális nómenklatúráról, egyes kiegészítő immunhisztokémiai markerek diagnosztikus hatékonyságáról, a fals negatív, fals pozitív leletek elkerülésének lehetséges módjáról és nem utolsósorban az egyre fejlődő molekuláris technikák hétköznapi alkalmazhatóságáról. E cikk szerzői a hólyagrákok mindennapi leletezésének problémáira igyekeznek felhívni a figyelmet saját tapasztalataik alapján, illetve a legfrissebb irodalmi adatok áttekintésének segítségével.

A húgyhólyagrák a magas mutációs terhelésű daganatok közé tartozik, aminek oka a nem szokványos DNS-hibajavító rendszerek mutációi, közöttük az ERCC2-é. Jellegzetes genetikai hibái között az FGFR3, HER-2 és a HRAS gének mutációi, illetve az FGFR3 és a PPARG transzlokációi szerepelnek. A papilláris luminális szövettani/molekuláris formára jellemző az FGFR3-mutáció, az instabil luminális változatra a HER-2-mutáció, míg a bazális formában EGFR-amplifikáció van. A húgyhólyagrákok prognózisát is molekuláris jellemzői határozzák meg, ezek között a klaudinprofil, az MMP-expresszió és a UroVysion teszttel vizsgált kromoszomális eltérések jelentősek. A húgyhólyagrákok célzott terápiás kezelésének is alapja molekuláris profiljuk, így a magas mutációs terhelés az immunonkológiai kezelések iránti érzékenységet, az ERCC2- és HER-2-mutáció a kemoterápia iránti érzékenységet, a BRCA1/2 mutáció a PPAR-inhibitor iránti érzékenységet, az FGFR3-mutációk az FGFR-inhibitorok iránti érzékenységet, míg a HRAS-mutáció a farneziltranszferáz-inhibitor iránti érzékenységet határozza meg.