Az étrend-kiegészítők tápanyag-koncentrátumokat tartalmaznak vitami­nokkal, ásványi anyagokkal és egyéb táplálkozásspecifikus vagy fiziológiás hatású anyagokkal együtt. Célzottan rá kell kérdeznünk a szedésükre ahhoz, hogy megítélhessük esetleges nemkívánatos hatásukat, a laboratóriumi paraméterekben miattuk bekövetkezett változásokat vagy a gyógyszerek­kel való kölcsönhatásukat. Az eddiginél nagyobb figyelmet kell fordítani az étrend-kiegészítők hasznáról és kockázatáról szóló felvilágosításra.

A cikkben bemutatott eredmények két szempontból is figyelemreméltók. Egyrészt a statisztikai adatok meggyőzően bizonyították, hogy a hazánkban elérhető, az inkretintengelyen ható gyógyszerek (mind a DPP4-gátlók, mind a GLP1-receptor-agonisták) kardiovaszkuláris szempontból biztonságosak. Másrészt a részeredmények, a másodlagos és harmadlagos végpontok koc­kázata terén olyan finom különbségeket tártak fel az egyes gyógyszerek hatásai és mellékhatásai között, amelyek alapján a betegek individuális kezelése tovább javítható.

A testsúly és annak változásai a kardiovaszkuláris kockázattal több tekin­tetben ellentmondásos kapcsolatban állnak, különösen kardiovaszkuláris társbetegségek jelenlétében. A kardiovaszkuláris betegségben szenvedők túlsúlyának vagy mérsékelt elhízásának paradox védőhatása számos vizs­gálatban igazolódott. Ez azonban érdemben nem változtatta meg az eddigi ajánlások testsúlycsökkentő paradigmáját.

Az elhízás gyógyszeres kezelésében közel egy évszázada próbálkoztak efedrin- és amfetaminszármazékokkal, de ezeket napjainkra idegrend­szeri és kardiovaszkuláris mellékhatásaik miatt nagyrészt kivonták a for­galomból. Hazánkban 5 év óta nincs étvágycsökkentő gyógyszer, az USA-ban viszont 3 éve alkalmazzák a más hatásmechanizmusú, szelektív 5HT_2C szerotoninreceptor-agonista lorcaserint, kedvező eredményekkel.

Az elhízás – főleg annak zsigeri formája – elősegíti az inzulinrezisztenciát. Egy járványtani vizsgálat eredménye szerint a 2-es típusú cukorbetegség kialakulása körülbelül 70%-ban az elhízás terhére írható. A diabetes járványszerű terjedésén csak akkor tudunk úrrá lenni, ha visszaszorítjuk az elhízást. 

Az anorexia nervosa, a bulimia nervosa és a túlevéses zavar (binge eating disorder) becsült élettartam-prevalenciája 0,6%, 1,0%, illetve 2,8%, és a nők háromszor olyan veszélyeztetettek, mint a férfiak. 

Főbb tézisek: 1. A magas vérnyomás kialakulása soktényezős folyamat, amely szoros kapcsolatban áll az elhízással összefüggő metabolikus zavarokkal. A kóreredet fő tényezői a renin–angiotenzin–aldoszteron rendszer és a szimpatikus idegrendszer aktiválódása, valamint a hypervolaemia, amelyek hatnak a hemodinamikai egyensúlyra, a kardiovaszkuláris morbiditásra és mortalitásra. 2. A diétával, a só- és alkoholfogyasztás csökkentésével, testmozgással elért testsúlycsökkenés mérsékli a renin–angiotenzin–aldoszteron rendszer és a szimpatikus idegrendszer aktivitását, csökkenti a vérnyomást, és javítja az inzulinérzékenységet és a dyslipidaemiát, mérsékelve a kardiovaszkuláris kockázatot. A betegek kevesebb mint 20%-a képes a tartós testsúlycsökkentésre. 3. Az orlistattal vagy sibutraminnal végzett testsúlycsökkentő terápia az esetek több mint egyharmad részében 5%-ot meghaladó súlycsökkenéshez vezetett. Az orlistat esetében a fogyást vérnyomáscsökkenés is kísérte. A sibutramin csak emelkedett kiindulási értékek esetén csökkentette a vérnyomást.  4. Az elhízással társuló hypertonia összetett anyagcserezavar szív-ér rendszeri, agyi és veseérintettséggel, ami differenciált kezelési stratégiát kíván. A kísérő és következményes anyagcsere-, szív-ér rendszeri és vesebetegségek, valamint az ökonómiai szempontok alapján az ACE-gátlókat és az angiotenzinreceptor-blokkolókat emelhetjük ki az elsődlegesen választandó gyógyszerek közül. A National Health and Nutrition Examination Surveys adatai alapján az Egyesült Államokban 1960/62-ben még a lakosság 52,1%-a, 1999/2000- ben pedig már csak a 36,3%-a volt normális testsúlyú, és az elhízás (testtömegindex [BMI] >30 kg/m2) előfordulási gyakorisága 14,6%-ról 30,4%-ra nőtt, vagyis az utóbbi 30 évben megduplázódott. Németországban a lakosság több mint 60%-a túlsúlyos (25 kg/m2 >BMI>30 kg/m2) vagy elhízott, ami nagyságrendileg megegyezik az USA-ban tapasztalt aránnyal. Az 1912 németországi praxis 45 125, véletlenszerűen kiválasztott betegére kiterjedő HYDRA vizsgálat adatai szerint a vizsgált személyek 37,9%-a túlsúlyos és 19,4%-uk elhízott volt. A túlsúlyos, illetve elhízott betegek aránya ennél jóval nagyobb volt a hypertoniások (46,1%, ill. 31,3%) és a diabeteses betegek között (43,6%, ill. 36,7%).