A toxikus alkoholok (metanol, etilénglikol, izopropanol, dietilénglikol, propilénglikol) súlyos sejtkárosodást és halált okozhatnak. A kezdeti tü­netek nem specifikusak, ez nehezíti a felismerést. A definitív diagnózis szérumszintmérésen alapul, amely hazánkban csak néhány kórházban hozzáférhető. A körültekintő anamnézis, a fizikális vizsgálat és néhány egyszerű laboratóriumi eltérés azonban felvetheti a mérgezés gyanúját, és az antidótum-kezelés korán elkezdhető, a szervkárosodások megelőzhetők, a mortalitás csökkenthető.

Az alkoholos májbetegség az egyik leggyakoribb idült májbetegség, melynek teljes klinikai spektrumában – a tünetmentes zsírmájbetegségtől az előre­haladott cirrózisig – alapvető az alkoholfogyasztás abbahagyása, a teljes absztinencia, amely meghatározza a kórlefolyást és a hosszú távú kimenetelt.

A túlzott alkoholfogyasztás az egyik fő oka a cirrózisnak, a hepatocelluláris karcinómának és az akut májelégtelenségnek. Az alkoholos májbeteg­ség patogenezisében az alkohol (és az acetaldehid) direkt toxicitása, az oxidatív stressz, a gyulladás, a bélflóra diszbiózisa mellett a genetikai té­nyezők szerepe is egyre nyilvánvalóbb. A diagnózis általában nem igé­nyel májbiopsziát. A terápia része az absztinencia elérése és fenntartása, a malnutríció megszüntetése. A májbetegség gyógyszeres kezelésére ma is kevés az eszközünk. Dekompenzált cirrózisban májtranszplantációra 6 hónapos absztinencia után kerülhet sor. Nem megoldott a szteroidra nem reagáló súlyos alkoholos hepatitiszes betegek korai májtranszplantációja.

Az alkohol a bibliai Noé óta örökzöld téma az irodalomban, majd az orvos­tudományban. Egy új szubdiszciplína, az al­kohológia átfogóan foglalkozik a kérdéssel. A következő oldalakon nemcsak az alkoho­los májbetegségről, annak patogeneziséről, diagnosztikájáról és kezeléséről, a toxikus alkoholokról, az absztinencia jelentőségé­ről lesz szó, hanem széles kitekintést nyúj­tó, átfogó, orvostörténelmi dokumentu­mokat és ismereteket tartalmazó írásokat is olvashatunk, amelyekhez az egyik leg­rangosabb folyóirat, a New England Journal of Medicine cikkének magyar nyelvű bemu­tatása csatlakozik.

Erősen foglalkoztat a kérdés, hogy van-e valamely lényegi és paradigma­tikus változás a magyar alkoholhelyzetben az 1970-es és ’80-as, vagy akár a ’90-es évekhez képest. Nem is kétséges, hogy egy ilyen elemzésnek volna tanulsága, hiszen sok jóakarat és munka igyekezett segíteni a helyzeten, és biztos, hogy változott is a helyzet – csak az a kérdés, hogy milyen irányban. Hogy javult-e? Vagy talán romlott?

A daganatos betegség és a daganatellenes kezelések miatt sok beteg kor­látozza a fizikai aktivitását, pedig a betegség és a számos mellékhatás ellen vívott harcban a sport és a mozgásterápiás programok hatékony szupportív módszerek, ráadásul páratlan lehetőséget kínálnak a betegeknek arra, hogy a gyógyulási folyamatban aktívan közreműködjenek.

Az onkológiai ellátásban egyre fontosabb lesz a betegek utógondozása. A kiújuló és a másodlagos betegségek detektálása mellett fokozott figyel­met kell hogy kapjon a terápia nemkívánatos következményeinek felderíté­se és mérséklése. Az utógondozás egyéb elemei a betegség természetétől, a korábbi kezelésektől és az egyéni kockázati tényezőktől függenek. Kép­alkotó vizsgálatokra elsősorban akkor van szükség, ha tisztázandó a beteg tüneteinek vagy panaszainak oka. A hosszú távú vagy permanens orális gyógyszeres kezelések növekvő aránya új feladatokat jelöl ki az utógon­dozásban. A potenciális mellékhatásokat regisztrálni, a kezelések eredmé­nyességét monitorozni kell.

A gasztrointesztinális rendszert érintő daganatos betegségek ellátásában fontos az aktív tumorellenes kezelést követő komplex utógondozás. Ennek része a terápiák okozta funkciózavarok felismerése és kezelése, valamint az esetleg kialakuló recidívák korai észlelése is. A jól felépített, egyértelmű utógondozási program, valamint a háziorvosok és a kórházi szakorvosok közti tevékeny együttműködés a siker kulcsa.

Sokféle pszichés és szociális megterhelés jár együtt a daganatos betegsé­gekkel és azok kezelésével, nemcsak a betegek, de a családtagok számá­ra is. Ugyanígy sokfélék a követelmények az optimális pszichoonkológiai ellátással kapcsolatban. Az ellátásnak hatásosnak, betegközpontúnak, minőségbiztosítottnak, mindenütt elérhetőnek, korszerűnek és megfizet­hetőnek kell lennie.

Az elmúlt két évtizedben jelentős fej­lődés következett be az onkoterápiás kezelések területén, melyhez a szakembe­rek igyekeztek felzárkóztatni a szupportív, illetve palliatív ellátás korszerűsítését is.