Az obezitáshoz társuló, a metabolikus zavarral asszociált zsírmáj a leg­gyakoribb májártalom, az esetek egy részében cirrhosishoz, májrákhoz vezethet. A diagnózis, a kezelés és a gondozás a társszakmák képviselőinek szoros együttműködését igényli.

Az elhízás krónikus, visszatérő, progresszív betegség, amely jelentős nép­egészségügyi problémát okoz világszerte, így Magyarországon is. Az elhí­zás prevalenciája a világjárvány szintjére nőtt, és világszerte emelkedett a megnövekedett testsúlyhoz kapcsolódó társbetegségek és halálozások száma. Az életmódbeli beavatkozások önmagukban csak az egyének kis hányadánál biztosítanak klinikailag szignifikáns-hosszú távú testsúlycsök­kenést, és a bariátriai műtét sem minden beteg esetében alkalmazható vagy elérhető. Hasonlóan más krónikus betegséghez, a testsúlycsökkentő gyógy­szeres terápia is az életmód-változtatással kombinálva javasolt. A jelenlegi irányelvek szerint azoknál a betegeknél, akik életmódváltást kíséreltek meg, és a testtömegindexük (BMI) továbbra is 30 kg/m2-nél nagyobb, vagy a BMI ≥ 27 kg/m2, emellett elhízással összefüggő társbetegségük is van, javasolható a testsúlycsökkentő gyógyszeres kezelés megkezdése.

Az elhízás világméretű népegészségügyi problémává terebélyesedett az elmúlt évtizedekben. Globálisan több mint 650 millió felnőtt küzd elhízás­sal, és százmilliókat érint gyermek- és serdülőkorban. Az elhízás számos kardiometabolikus szövődmény kialakulásának kockázatát növeli. Rontja az életminőséget és csökkenti a várható élettartamot, jelentős társadalmi és gazdasági terhet ró az egészségügyi rendszerekre, a megnövekedett ellátási igény és a csökkenő munkaképesség miatt. A cikkben átfogó képet kaphatunk az elhízás epidemiológiájáról, patofiziológiai hátteréről, legfőbb szövődményeiről; a metabolikus, kardiovaszkuláris, onkológiai, pszichés és mozgásszervi következményeiről, diagnosztikai kritériumairól és mód­szereiről, valamint a kezelési lehetőségekről, a megelőzés stratégiáiról és a népegészségügyi programokról is.

A háttérben zajló alacsony aktivitású krónikus gyulladás köti össze az obezitást, az inzulinrezisztenciát, a 2-es típusú cukorbetegséget, valamint ezek szövődményeit. A kezelés során az étrend, a mozgás és a bariátriai beavatkozások hatékonysága mellett az antidiabetikus terápia is gyulladáscsökkentő hatású.

 Az elhízás napjaink egyik legsúlyosabb népegészségügyi problémája, amely világszerte és Magyarországon is egyre na­gyobb terhet ró az egészségügyi ellátórend­szerre. Krónikus, progresszív betegségként számos súlyos társbetegség – mint a 2-es típusú cukorbetegség, kardiovaszkuláris elváltozások, metabolikus szindróma és bi­zonyos daganattípusok – kialakulásában ját­szik kulcsszerepet. Az obezitás komplexitása multidiszciplináris megközelítést igényel mind a diagnosztika, mind a terápia terén.

A krónikus kézekcéma gyakori, viszketéssel, fájdalommal és égő érzéssel járó bőrbetegség. Terápiájában alapvető a kiváltó tényezők kerülése, a helyi gyulladáscsökkentő kezelések (kortikoszteroidok, kalcineuringátlók vagy Janus-kináz-gátlók) és a szisztémás alitretinoin alkalmazása.

 Az urtikáriára emlékeztető bőrtünetekkel járó különböző betegségek kli­nikai megjelenési formái széles spektrumot ölelnek fel, melyek a háttérben álló kóros folyamatot tekintve nagy diverzitást is mutatnak. A klinikai gya­korlatban elsődleges a bőrtünet megjelenése alapján az urtika (csalángöb) felismerése, adott esetben a szövettani vizsgálat elvégzése. Kifejezetten fontos a bőrtünetekért felelős patomechanizmusok megértése, ezek alap­ján a megfelelő kivizsgálás elvégzése, a helyes diagnózis az adekvát terápia beállítása érdekében.

 Az acne a pilosebaceus egység gyulladásos megbetegedése, amely a leg­gyakoribb bőrgyógyászati kórképek közé tartozik. Bár leginkább serdü­lőkorban jelentkezik, előfordulhat újszülöttkortól egészen felnőttkorig. A betegség jelentős negatív hatással van a betegek életminőségére, illetve maradandó hegeket hagyhat maga után, ezért az adekvát kezelés kiemel­ten fontos.

Az Orvostovábbképző Szemle jelenlegi számának „Bőrgyógyászati szimpózium” rovatában olvasható három írás témája azért nagyon aktuális, mert olyan beteg­ségekről szól, amelyek többnyire nem súlyosak, de nagyon sok embert érinte­nek, és rendkívüli módon befolyásolják az életminőséget.

A megőrzött ejekciós frakciójú szívelégtelenség (HFpEF) napjainkban egyre
növekvő prevalenciájú, rossz prognózisú kórkép. Jelen közlemény a HFpEF
fenotípusalapú megközelítésének lényegi pontjait, a betegség korszerű
diagnosztikájával és kezelési lehetőségeivel kapcsolatos legfontosabb információkat
foglalja össze.