Dolgozatunkban a szervtranszplantáltak szervkilökődését megakadályozó immunszuppresszív kezelést ismertetjük. Kitérünk a használatban lévő ké­szítményekre, interakciókra, mellékhatásaikra. Tekintettel arra, hogy a kü­lönböző szervek immunológiája eltérő, szervenként (vese, máj, szív, tüdő) részletezzük az indukciós és fenntartó immunszuppresszív kezeléseket.

A normál flóránk mellett időről időre obligát patogén baktériumok is ko­lonizálhatják bőrünket vagy nyálkahártyáinkat, betegség okozása nélkül. Az alábbi összefoglaló erről az úgynevezett tünetmentes hordozásról pró­bál képet adni.

Az utóbbi időben egyre nagyobb figyelem övezi a hisztaminintoleranciát, a diétás hisztamin vélt lebontási zavarából fakadó tünetegyüttest mint az aspecifikus gasztrointesztinális panaszok hátterében húzódó lehetséges kórképet. A hisztaminintolerancia pontos etiológiája még tisztázásra vár, így egyelőre nem állnak rendelkezésre egyértelmű ajánlások a kórkép diag­nosztikájáról, létjogosultságáról. Jelen összefoglaló cikkünkben szeretnénk áttekintést adni a tünetegyüttes hátteréről, okairól, diagnosztikájáról és a diamino-oxidáz (DAO) enzim mérésének szerepéről. Közleményünk célja, hogy ezen „divatos” kórkép diagnózisa és az ezzel járó diétás megszorítások csak indokolt esetben terheljék a betegeket.

Az immunológia elmúlt tíz évben felgyorsult fejlődése kihat a medicina egészére. Az immunológiai alapkutatások, a transzláció, a gyógyszer- és vakcinafejlesztés és a klinikai kutatások rohamos fejlődése forradalmi válto­zást hozott az orvosi gyógyító tevékenységben is. Paradigmaváltás történt az immunrendszer veleszületett zavarainak megítélésében. Célzott terápiák sokaságát vezették be az immunológiai hátterű betegségek kezelésében. Szükségessé vált a terápiás ajánlások revíziója, a célértékre történő kezelés elvének, elvárásainak megfogalmazása. Nobel-díjjal elismert eredmény a daganatok immunterápiájának bevezetése. A cikkben a teljesség igénye nélkül szemezget a szerző a legfontosabb új eredmények közül.

Jelen tanulmány áttekintést ad az életveszélyes táplálék kiváltotta allergiás (anafilaxiás) reakciók vezető tünettanáról, diagnosztikájáról, valamint érintőlegesen a kezelés és a megelőzés korszerű lehetőségeiről.

A valódi, súlyos kimenetelű nemkívánatos hatást okozó antibiotikumallergiák napjainkban ritkábbak, mint amennyi betegről tudni véli az egészségügyi személyzet a betegdokumentációk alapján. A pontatlan allergiás anamnézis a széles spektrumú antibiotikumok elleni rezisztencia növekedésével, a Clostrioides difficile gyakoribb előfordulásával, költségnöveléssel és számos egyéb kockázatokkal jár mind a járó-, mind a fekvőbeteg-ellátásban.

A C1-inhibitor-hiány következtében kialakuló herediter angiooedema (C1- INH-HAE) jelentős betegségterhet ró a betegekre és családtagjaikra. Az elő­re meg nem jósolható angiooedemás epizódok, melyek akár életveszélyes állapot kialakulásához is vezethetnek, jelentősen befolyásolják a beteg életminőségét. A C1-INH-HAE kezelésének alapvető célja a betegek normális életvitelének biztosítása. Ennek leghatékonyabb módja az angiooedemás rohamok kialakulásának a megelőzése. A herediter angiooedemás betegek kezelésében mérföldkövet jelent, hogy 2021-ben elérhetővé vált az első cél­zott, orálisan adható profilaktikus gyógyszer, a kallikreingátló berotralstat.

Az élő kórokozókat tartalmazó vakcinák éberebbé teszik a veleszületett im­munrendszert, így BCG-, kanyaró-mumpsz-rubeola- vagy orális poliovírus-vakcináció után csökkenhet a SARS-CoV-2-fertőzésre való fogékonyság vagy a kialakult betegség súlyossága.

A posztmenopauzális tünetek a 45 és 55 év közötti nők mintegy felét érintik. A panaszok sokszor az életminőséget alapvetően befolyásolják, ezért fon­tos kérdés a kezelési lehetőség. A menopauzális hormonkezelés a tünetek enyhítésére szolgálhat, ugyanakkor szerepet játszhat az emlő rosszindulatú daganatának kialakulásában. Alkalmazása körültekintést igényel.

A citokinviharral jellemezhető haemophagocytás lymphohistiocytosis (HLH) primer formájában genetikai eltérések vezetnek a citotoxikus sejtfunkció zavarához, míg a másodlagos formákban infekció, malignus betegség, gyul­ladásos reumatológiai kórkép, primer immunhiány vagy gyógyszeres kezelés provokáló szerepe feltételezhető.