Az acalabrutinib hatékony és biztonságos kezelés lehet relabáló vagy refrakter köpenysejtes lymphoma esetén.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) prioritásai között a klímaváltozás és egy lehetséges újabb influenza pán démia mögött a harmadik helyen az antibiotikummal szemben rezisztens baktériumok okozta fertőzések állnak. Az Orvostovábbképző Szemle jelen számában megjelenő négy német közlemény és a kiváló hazai szerzők kommentárjai részletesen foglalkoznak a multirezisztens kórokozók okozta fertőzések jelentőségével. Bár a középpontba a kórházi kezelésben részesülő betegek fertőzéseit állítják, napjainkban már nemcsak a kórházakban, de az alapellátásban is szembe kell nézni a rezisztens baktériumok terjedésével. Nem térhet ki a szimpózium a multidrugrezisztens tuberkulózisra és gonorrhoeára.

Ahányszor antimikrobiális szerekhez nyúlunk, rezisztens baktériumpo­pulációk keletkezését vagy felszaporodását kockáztatjuk. A kezelésekkel célba vett baktériumok rezisztenciájának alakulása már régóta a figyelem középpontjában áll. Az MRSA és az ESBL példáján megtanulhattuk, hogy figyelmünknek ki kell terjednie minden olyan baktériumra, amely ki van téve az antimikrobiális szerek hatásának. Ezért nagy szükség van olyan orvosi és állatorvosi stratégiák kifejlesztésére, amelyekkel a bakteriális rezisztencia kordában tartható.

Az antibiotikumokkal szembeni rezisztencia terjedése mérsékelhető az antibiotikumok megfelelő módon (helyes indikációban és dozírozással) történő alkalmazásával. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy szigorúbban lehetne vizsgálni az antibiotikus kezelések indikációját, továbbá egyes ese­tekben elegendő lehetne rövidebb ideig tartó kezelés is. A multirezisztens kórokozók kiváltotta fertőzések esetén sem kell mindig a legszélesebb spektrumú („tartalék“) antibiotikumok után nyúlni.

A multirezisztens kórokozókat tünetmentesen hordozó (kolonizált) szemé­lyek kiszűrése nehéz feladat. Folyamatosan fennáll a veszély, hogy mások­nak is átadják az általuk hordozott kórokozókat, amivel akár fertőző beteg­ségeket is okozhatnak. A multirezisztens kórokozók kórházi terjedésének megakadályozása komplex kórházhigiénés program segítségével lehetsé­ges, amelynek súlypontja a diagnosztikai és prevenciós tevékenységen van.

A multirezisztens Gram-negatív baktériumok (MRGN) egyre gyakoribb elő­fordulása miatt a kórházaknak korlátozott terápiás lehetőségekkel, költsé­ges higiénés intézkedésekkel és járványok veszélyével kell szembenézniük. A hatékony szűréshez fontos a kockázati tényezők és a helyi rezisztencia­ráták ismerete és figyelembevétele. A cikk áttekinti az MRGN-kolonizáció és MRGN-fertőzés fogalmával, gyakoriságával és kockázati tényezőivel kapcsolatos ismereteket.

Egy 69 éves férfi, aki saját magát reme­teként írta le, a bal lábszár erythemája miatt fordult orvoshoz. Cellulitis gyanújával 7 napos trimethoprim/sulfamethoxazol kú­rát írtak elő számára. Az alsó végtagi vénák duplex ultrahangvizsgálata nem igazolt mélyvénás thrombosist. Egy héttel később a beteg a sürgősségi osztályt kereste fel az­zal, hogy az erythema kiterjedtebbé vált, és terhelésre egyre fájdalmasabb. Kórelőz­ményében dohányzás, hosszas alkoholfo­gyasztás és magas vérnyomás szerepelt.

Számos betegségben előfordulhatnak gyűrűszerű bőrelváltozások, mint pl. a tinea corporis, a Lyme-kórt jelző erythema migrans, a plakkos psoriasis, a hiperszenzitivitási reakcióként fellépő erythema multiforme, a lichen planus, a nummuláris ekzema, a pityriasis rosea vagy az urticaria – hogy csak a gyakoribbakat említsük. Mindezek felismerésében, elkülönítésében, terápiájában segíti a nem bőrgyógyász olvasót a cikk.

Pitvarfibrilláció és az orális antikoagulálás kontraindikációja esetén meg­fontolható a bal pitvari fülcse perkután zárása. A beavatkozásra alkalmas betegek kiválasztását standardizált algoritmusok segítik. A mérsékelt stroke-kockázatú betegek számára a Watchman-féle okklúder behelyezése előnyösebb, mint a K-vitamin-antagonistával végzett orális antikoagulálás. Hasonlóan jó eredménnyel helyezhetők be más típusú okklúderek is.

A cikk összefoglalja két összefonódó éberségfüggő mozgás-rendellenes­ség, a nyugtalan láb szindróma és a periodikus lábmozgás zavar tüneteit, kórlefolyását, a komorbiditásukra, diagnosztikájukra, patofiziológiájukra, kezelésükre vonatkozó ismereteket és gyakorlatot. A két, egymást átfedő szindróma résztüneteinek megértésében az utóbbi 15 évben előrehaladás tapasztalható. Mind a háziorvosok, mind a neurológusok és belgyógyászok képzettségét növelni kell a gyakori, jelentős szenvedéssel járó, még nem kel­lőképpen diagnosztizált tünetegyüttes egyre szélesebb körű ismertetésével. Bár a megfelelő diagnózis csak alváslaboratóriumban állítható fel, a gyanúnak a háziorvosban is fel kell merülnie ahhoz, hogy javuljon a felismerési arány.